Kövess minket 
-on és 
-en!
A Dráva menti harcokban sebesültem meg, és 1945. március 13-án egy német hadikórházzal az ausztriai Feldkirchbe kerültem.
Május első napjaiban egyszer csak azt vettük észre, hogy négerbarna, fekete, fegyveresek őriznek bennünket… Ezzel a háború itt, Feldkirchben befejeződött: megszűnt az elsötétítés, és nem féltünk többé az amerikaiak bombázásától. Óh, akkor pillanatnyi örömömben dehogy gondoltam, de talán más sem, hogy számunkra nincs vége a szenvedésnek, sőt csak ezután kezdődik.
A kórházat a francia megszállók feloszlatták, a betegeket – köztük 5 magyart – a Bodeni-tó melletti gyűjtőlágerbe szállították. Legelőször megnyiratkoztunk, hogy jó benyomást keltsünk. Bár ne tettük volna! Szép időben mosakodás 23után egyik bajtársunk javasolta a frizuráskodást.
Drága jó barátunk, Gaál Lajos rögtön felajánlotta borotváját, miután a hajvágáshoz más eszközünk nem volt. Végül mind az öten kopaszok lettünk. Nem is gondoltunk arra, hogy ebből még bonyodalmak lesznek.
Már a következő szűrőlágerben elkezdődött szomorú és fájdalmas kálváriánk. Leszállítottak bennünket az autókról, majd megparancsolták, hogy derékig vetkőzzünk le, sorakozzunk fel kettős sorokba, és felemelt kézzel vonuljunk el a lengyelek előtt…
Mi, szegény kopaszok már eleve gyanúsak voltunk, kirántottak kettőt közülünk, és káromkodva elkezdték őket ütni-verni, csak ezután vizsgálták meg hónaljukat… Miután SS-jelzéseket nem találtak, csak akkor kérdezték meg, miért vagyunk kopaszok?
Ferenczy Károly – Káld
HH 1992/1.
|
|
|
|
|
|
