Kövess minket 
-on és 
-en!
A bolsevik Vörös Hadsereg 1944 nyarán az egész keleti frontvonalon támadásba lendült. Északon Lengyelországban átkelt a Visztulán, de a Keleti-Kárpátokban az Árpád-vonalat nem tudta áttörni a magyar és német védők szívós ellenállása miatt.
Augusztusban Ukrajna felől ugyan Romániát is megtámadta, de miután augusztus 23-án Románia átállt a szovjetek oldalára, lehetővé vált, hogy a Keleti-Kárpátok nehezen bevehető vonulatait délről megkerülve benyomuljon a Kárpát-medencébe.
Az Erdélyben harcoló, immár bekerítéssel fenyegetett magyar és német csapatokat hátra kellett vonni, Magyarországra pedig újabb német egységek érkeztek erősítésként.
Az Alföldre kiért 2. Ukrán Front csapatai szeptember 23-án Battonyánál léptek a trianoni határok közé szorított Magyarország területére. Malinovszkij két nappal később, szeptember 25-én azt a parancsot kapta, hogy indítson offenzívát, és foglalja el Nagyváradot, majd Csap és Szeged között jusson ki a Tiszához, hogy segítséget nyújthasson a Kárpátokban megrekedt 4. Ukrán Frontnak.
Ám nem csak ők készültek támadásra: a Magyarországon harcoló német Déli Hadseregcsoport azt tervezte, hogy miután jelentős erőket von össze Debrecen és Nagyvárad térségében, a hegyekig szorítja vissza az ellenséget, és ott védelembe megy át.
A szovjetek október 6-án csaknem 80 kilométer szélességben kezdték meg a támadást, a fő csapást Arad felől Debrecen irányába mérték. Az első két nap sikert hozott nekik: Nagyszalonta és Szeged között áttörték a 3. magyar hadsereg védelmét, és elérték Karcagot és Hajdúszoboszlót.
Itt azonban beleütköztek az igen erős német csapatösszevonásba, az előrenyomulás elakadt. Október 9-én a főerők Debrecen helyett Nagyvárad felé fordultak, amelynek védői három nappal később visszavonulásra kényszerültek.
|
|
|
|
|
|
A következő napokban mindkét fél egyre nagyobb erőket vezényelt a térségbe, így komoly és jelentős veszteségekkel járó páncélos ütközet bontakozott ki. Október 19-én a németek Szolnok térségéből ellentámadást indítottak, de másnapra a szovjetek már elfoglalták Debrecent, 22-én Nyíregyházát, és közeledtek Tokajhoz, a tiszai átkelés lehetőségéhez.
A német Dél Hadseregcsoport törzse ekkor úgy döntött, hogy az Erdélyből visszavonuló csapatokat is bevetik, és harapófogóba szorítják a tiszai átkelőkért küzdő szovjeteket.
Céljukat elérték, sőt egy időre Nyíregyházát is visszavették, komoly veszteséget okozva a Vörös Hadseregnek. A német és magyar csapatok így rendezetten keltek át a Tiszán, ahol új védelmi állásokat építettek ki. A páncélos csata a magas veszteségeik ellenére végső soron szovjet győzelemmel ért véget és a Vörös Hadsereg elfoglalta a teljes Tiszántúlt.
A szovjetek addigi taktikájukkal ellentétben villámháborús hadműveletet akartak indítani, de mivel csapataik erre nem voltak alkalmasak, a stratégiai célt – a német Dél Hadseregcsoport megsemmisítését – nem sikerült elérniük. A harcokban a szovjet-román egységek több, mint kétszeres veszteséget szenvedtek, 525-637 páncélost és 84 ezer katonát, míg az Európát védő német-magyar erők ennek felét sem, 270 páncélost és 35 ezer katonát vesztettek.
Borító: Német Panther Ausf. A harckocsik menetben Debrecenben a Piac utcán. Háttérben a csonkatemplom.
