Kövess minket -on és -en!

A Netflix 200 ezer feliratkozót veszített, és várhatóan további 2 millió távozása várható. A szolgáltató részvényei 20 százalékot estek az információ hatására.

A The Daily Wire figyelmesen követi a Netflix népszerűségének alakulását. A lap szerint egyértelmű, hogy a streaming-szolgáltató népszerűségének zuhanása a baloldali woke politika felvállalásának és a túlzott mértékű szexualitás megjelenítésének köszönhető.

A baloldali politizálás jelének tekinthető például az, hogy a szolgáltató Ibram X. Kendi, a kritikai fajelmélet fehérgyűlölő ideológusával, egyúttal a Bostoni Egyetem akadémikusával együttműködésben készítette el Kendi „Antirasszista bébi” (Antiracist Baby) című könyvének adaptációját. Az alkotók célja az volt, hogy Kendi munkáját gyerekműsorként tálalják a közönség számára. Az Antirasszista bébi célja Kendiék szerint az, hogy „bemutassa az antirasszizmus fogalmát és erejét úgy a legfiatalabb olvasók, mint a felnőttek számára egyaránt.” A show producere maga Kendi.

A Netflix az Antirasszista bébi adaptációja mellett egy másik antirasszizmussal foglalkozó Kendi-munkát is felvállalt. A „Kezdetektől fogva megbélyegzett” (Stamped from the Beginning) című könyvet a szolgáltató dokumentumfilmként tálalja, amelynek üzenete, hogy a „rasszista gondolkodás él és virul Amerikában”. Ezen felül egy harmadik Kendi-könyv is a csőben van. A „Megbélyegzett: rasszizmus, antirasszimus & Te” (Stamped: Racism, Antiracism, & You) című alkotással kifejezetten a fiatal közönségre céloznak.

A Kendi-antológia adaptációján kívül a rasszizmus kapcsán a Netflix egyéb fehérellenes hangulatkeltő témákat is boncolgat. 2020. októberében egy Colin Kaepernickről szóló műsor készítésébe kezdett bele. A félvér néger San Francisco 49ers nevű amerikaifutball-játékos politikai szerepvállalása a nemzeti himnusz alatti térdeléssel kezdődött. Ezen felül Kaepernick érvelt amellett is, hogy a profi amerikaifutball-liga (NFL) toborzása („drafting”) a rabszolgatartáshoz hasonlítható.

A műsor rendezőjének sajtóközleményében a következők álltak:

„Tiltakozásával Colin Kaepernick nemzeti párbeszédet lobbantott lángra a rasszokról és az igazságosságról. Ennek messzemenő következményei lettek úgy a futball, mint a kultúra területén, de Kaepernick magánéletében is. (…) Colin története rengeteg mindent elárul az identitásról, a sportéletről, továbbá a tiltakozás és az alkalmazkodóképesség megadással viselt szellemiségéről. Boldogabb nem is lehetnék, hogy elmondhatom ezt a történetet a csapatommal a Netflixnél.”

A Daily Wire arra is rámutat, hogy 2020. őszén a Netflix-leiratkozások száma 800 százalékkal növekedett meg.

Az ok a „Cukorfalatok” (Cuties) című francia film megjelenése lehet, amely pubertás előtt álló lányokat szexuálisan provokatív szituációkban mutat be. „A film egyfajta társadalmi kommentár a fiatal gyermekek szexualizációja ellen” – vette védelmébe ezt a szoft-gyerekpornót ekkor a Netflix.

Kövess minket -on és -en!

Egy namíbiai helyi politikus, aki a Führer nevét viseli, sorozatban ötödször is mandátumot fog szerezni, a szavazatok 85 százalékának megszámlálása után.

Bűnösnek vallotta magát a glasgow-i Legfelsőbb Bíróságon az a nemzetiszocialista, Hitler által inspirált skóciai tinédzser, aki egy mecsetben tervezett mészárlást, és ennek érdekében úgy tett, mintha áttért volna az iszlámra, hogy bejuthasson oda, írja a Sky News. 

Iszonyatos dráma folyt a mai Széll Kálmán tér környékén 1945. február 11-én, amikor Budapest magyar és német védői megpróbálták áttörni a szovjet ostromgyűrűt. 

Az alábbi eset rávilágít arra, hogy Németországban a hatalom gyakorlatilag hogyan támogatja az Antifát, ami immár az USA-ban és Magyarországon is terrorszervezetnek minősül.

A politikai korrektség és a „társadalmi béke” megőrzésének hamis mítosza oltárán áldozták fel a brit munkásosztálybeli lányokat, miközben kínzóik, a pakisztáni hátterű bandák tagjai nyíltan hirdették rasszista indítékaikat.

Európa alávetettsége teljes. Az Egyesült Államok sikeresen végrehajtotta átfogó felforgatását és leigázását. Ügynökei, akiket gondosan kineveltek az Atlanti Tanács és hasonlók révén, átvették a vezetést a trójai faló szervezetek, mint a NATO és az EU élén.

Magyarországot, tágabb értelemben a Kárpát-medencét a nyugati és a keleti szakirodalomban egyaránt másodlagos, esetenként mellékhadszíntérként említik. A puszta számok ezt látszanak alátámasztani.

A világ legismertebb négerének új száma vírusként terjed a világhálón annak ellenére, hogy szerinte az összes zeneletöltő oldal bojkottálja azt. (Ye Claims His ‘Hitler’ Single Is Banned From ‘All Digital Streaming Platforms’, billboard.com, 2025.05.08.).

Az 1945 januári fogságba esésem után, többedmagammal a Volga közelében, Talicinban kötöttünk ki. A lágerben már sok száz magyar hadifogoly tartózkodott.

w A katolikus és nemzeti érzelmű diák, Quentin Deranque ügye, akit több mint egy héttel ezelőtt az Antifa terrorszervezethez köthető militánsok meglincseltek és meggyilkoltak továbbra is megrázza a francia társadalmat.

Isabel Peraltat három és fél éves börtönbüntetéssel fenyegetik, mivel a vádirat szerint „gyűlöletet és diszkriminációt” szított muszlimok és marokkói bevándorlók ellen.

A müncheni felsőbíróság súlyos testi sértés miatt 5 év börtönbüntetésre ítélte Hanna S.-t, akit azzal gyanúsítottak, hogy társaival 2023-ban, a Kitörés Emléknapon Budapesten „szélsőjobboldalinak tartott” embereket vertek össze.

Pietersburg mellett 3500 hófehér fakereszt virít a dél-afrikai vörös földbe tűzve. Ezek a keresztek emlékeztetnek minket azokra a búr farmerekre, akiket az elmúlt évtizedekben feketék gyilkoltak meg a „felszabadított” Dél-Afrikában – olvasható a Szent Korona Rádió oldalán. 

1944. október kilencedikétől kezdett el kibontakozni Debrecen és a Hortobágy térségében az a három hétig tartó ütközet, amely a kurszki csata után a második világháború legnagyobb páncélos összecsapása volt.

A baloldali TikTok-felhasználók teljesen kiakadtak, miután megjelent az American Eagle új farmernadrág-kampánya, amelyben Sydney Sweeney szerepel.