Kövess minket -on és -en!

„Szélsőséges tartalmakat” és „náci szimbólumokat” küldtek egymásnak a rendőrök Hessen tartományban, feloszlatták az egységet.

A hesseni tartományi parlament várhatóan még a héten a belügyi bizottság rendkívüli ülésén veszi napirendre annak a húsz frankfurti rendőrtisztnek az ügyét, akik ellen nemrég nyomozás indult tiltott „szélsőséges üzenetek” megosztása miatt.

A vád szerint tizenhét, 29-54 év közötti frankfurti rendőr „gyűlöletkeltő tartalmakat” és egykori „náci szervezetek” által alkalmazott szimbólumokat küldött egymásnak 2016, 2017 és 2019 folyamán.

A rendőri egység három vezető tisztségviselőjét is vádolják az ügyben. Ők ugyan közvetlenül nem vett részt a „tiltott tartalmak” megosztásában, de mint a csoport felettesei nem állították le az üzenetváltást. Így összesen húsz frankfurti SEK, azaz a Speciális Bevetési Kommandó rendőrtisztje ellen folyik nyomozás. Hessen tartomány belügyminisztere „elfogadhatatlan mulasztásnak” nevezte a történteket. A CDU színeiben politizáló Peter Beuth szerint a rendőrségnek nem lehet aktív tagja olyan személy, aki „tiltott tartalmakat” oszt meg, ezért is volt szükség a teljes SEK-egység feloszlatására.

A baloldali Die Linke és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) az eset miatt Beuth lemondását követelték.

Nancy Faeser a hesseni SPD elnöke úgy véli, a SEK feloszlatásával a „probléma” gyökere nem szűnt meg: minisztériumi szinten is új vezetői kultúrára van szükség. Stephan Müller a hesseni Német Szabaddemokrata Párt (FDP) belpolitikai szóvivője szerint is Beuth belügyminisztert terheli a felelősség a „nem működő vezetői kultúráért és az újabb kudarcért”.

Mathias Wagner a hesseni Zöldek frakcióvezetője ugyanakkor ennél is tovább ment, a politikus ugyanis azt hangsúlyozta, hogy Németországban és Hessen tartományban a „jobboldali szélsőséggel” kapcsolatban intézményi probléma körvonalazódik, hiszen most már többről van szó, mint egyedi esetről. A rendőrség túlnyomó többsége elkötelezett és nélkülözhetetlen munkát végez, az ügyet azonban nem szabad elbagatellizálni. Egyedül az AfD ellenezte Beuth belügyminiszter döntését, a hazafias párt szerint meg kellett volna várni a nyomozás eredményét még mielőtt elbocsátásokra került volna sor.

A frankfurti ügyészség és a tartományi bűnügyi rendőrség tájékoztatása szerint hat személy esetében nemcsak házkutatás volt, hanem munkahelyükön, azaz a frankfurti rendőrkapitányságon is ellenőrzésre került sor.

A „szélsőséges üzenetváltásokra” egy 38 éves Rajna-vidék-Pfalz tartományban élő rendőr ellen korábban indított nyomozás során derült fény, aki egyben a frankfurti különleges egység tagja is volt.

Tavaly szeptemberben Észak-Rajna-Vesztfália tartományban is volt hasonló botrány, melynek keretében Herbert Reul (CDU) tartományi belügyminiszter átfogó vizsgálatot rendelt el. A több hónapos vizsgálat során derült ki, hogy közel kétszáz rendőr vett részt „szélsőjobboldali” chatbeszélgetésekben.

Kövess minket -on és -en!

A Krummlauf, azaz a kanyar puska a németek kreatív ötlete egy hajlított csövű eszköz volt, amelyet egy MP-44-es puska végére rögzítettek, hogy a katonák átlőhessenek akadályokat anélkül, hogy kitették volna magukat a viszonzott tűznek.

Az egyre jobban radikális antifasisztába forduló ausztrál kormányzat nem díjazta a néger rapper hitlerista megnyilvánulásait.

A Budapest elfoglalásáért vívott ütközet Sztálingrád, Varsó és Berlin mellett a második világháború egyik legpusztítóbb városostromaként vonult be az egyetemes történetírásba.

Megkezdődött pénteken a drezdai tartományi felsőbíróságon a "militáns neonáci csoportként" számon tartott Szász Szeparatisták nyolc tagjának pere.

Az Egyesült Államok példáját követve az Antifa mozgalom terrorszervezetté minősítését kezdeményezte a magyar kormány az Európai Unióban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.

„Ha nincs intervenció, akkor nem éltem volna túl. Ezt soha nem fogom elfelejteni. Ha nincs január 7-e, akkor ez a jelen sem létezne” – Chum Mey, a rettegett vörös khmerek által működtetett egyik kambodzsai börtöntábor túlélője.

Az 1945 kora tavaszán elindított Tavaszi ébredés kódnevű hadműveletnek, a második világháború utolsó nagy német offenzívájának – amellyel a Führer kísérletet tett a Vörös Hadsereg visszaszorítására, és a létfontosságú zalai olajmezők biztosítására –, a Dunántúl volt a terepe.

A brit Telegraph arról ír: részletes útmutatót kaptak walesi óvodák, hogy a kisgyermekek körében is lépjenek fel a rasszista jelenségek ellen.

Terrorszervezetté nyilvánította az Antifa mozgalmat Donald Trump. Az amerikai elnök a közösségi oldalán jelentette be a döntést, de abból nem derül ki, mely csoportok az érintettek, mivel a szervezet nem rendelkezik központilag meghatározott struktúrával.

Mind a mai napig széles körben elfogadott az a téves nézet, miszerint a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 1941. június 22-én egy meglepett, katonailag felkészületlen Szovjetuniót támadott meg, amelynek Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka nem volt.

w A katolikus és nemzeti érzelmű diák, Quentin Deranque ügye, akit több mint egy héttel ezelőtt az Antifa terrorszervezethez köthető militánsok meglincseltek és meggyilkoltak továbbra is megrázza a francia társadalmat.

A német Tigris harckocsi minden bizonnyal a második világháború leghíresebb és legfélelmetesebb harckocsija volt.

1945 telén tekintettel az önkéntesek magas számára, a magyar Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére Neuhammerben a Waffen-SS második magyar fegyveres-gránátoshadosztályának felállításába kezdtek.

Az Antifa vállalta magára a felelősséget az AfD hamburgi frakcióvezetőjének az autója elleni támadásért.

Trump által a kampány során beígért gazdasági csodának egyelőre nem látszódnak még az előjelei sem, éppen ellenkezőleg.