Kövess minket -on és -en!

2014. január 1-én bizonyos értelemben eljött az igazság pillanata Nagy-Britannia számára.

Ettől a naptól fogva ugyanis megszűntek a román és bolgár állampolgárok munkavállalására vonatkozó korlátozások a szigetországban. Feltehetően több tíz- vagy több százezer cigány fog a két balkáni államból útnak indulni. A románok és bolgárok persze boldogok, és mi, magyarok is örülhetünk annak, hogy mostantól fogva legalább a britek is megértik, miért is vagyunk olyan „rasszisták".

A Daily Mail értesülései szerint a Romániából Nagy-Britanniába közlekedő repülőgépeken minden hely foglalt. Jellemző módon a WizzAir megszimatolta a nagy üzleti lehetőséget, és kétszeresére emelte a két balkáni államból a szigetországba repülő járatainak a számát. A Szófiából Nagy-Britanniába közlekedő buszjáratokra január 9-ig már nem lehet jegyet kapni. Pedig a buszjegyek árát az utóbbi időben – a hatalmas keresletre tekintettel – jelentősen megemelték.

Hogy mire készülnek a szigetországban letelepedni szándékozó „román és bolgár állampolgárok"? Íme egy kis válogatás az internetes közösségi oldalakon közzétett tervek közül: „A férjem és én gyermeket szeretnénk vállalni Nagy-Britanniában. Szeretnénk tudni, milyen fajta juttatásokra tarthatunk igényt. Szeretnénk egy önkormányzati lakáshoz jutni." Egy édesanya arról álmodozik, miképpen tudná családját kijuttatni a szigetországba, mert a gyerekek után járó kedvezményeket óhajtja igénybe venni. Egy férfi álma pedig az, hogy egy házat fognak neki adományozni a vendégszerető britek. Egy áldott állapotban lévő román nő pedig a fórumozók segítségét kérte: „Olvastam ezen a weboldalon, hogy 190 fontot kaphatok egy héten a brit kormánytól a terhesség 25. hetétől kezdődően. Meg tudja mondani valaki, milyen dokumentumokra van szükségem?"

Többen abban reménykednek, hogy egy brit kórházban hozzák majd világra a gyermeküket. Egy másik terhes nő kérdése: „Szülhetek egy brit kórházban ingyen annak ellenére, hogy sem nekem, sem a férjemnek nincsenek meg a szükséges papírjaink? Kaphat a gyerekünk brit állampolgárságot?"

Aleksandra Dzhongova, egy Szófiában működő munkaközvetítő iroda vezetője arról beszélt a brit lap munkatársainak, hogy az övéhez hasonló profilú vállalkozások már nem is annyira munkahelyek közvetítésével foglalkoznak, hanem a brit segélyezési és jóléti rendszerrel kapcsolatban adnak tanácsokat. Egy meg nem nevezett munkaközvetítő cég munkatársa szerint „már most is nagyon sokan veszik igénybe a szociális juttatásokat olyanok, akiknek arra nem lenne szüksége". „Ha az ember megkérdez egy románt, miért is akarja igénybe venni a juttatásokat, a válasz az, hogy ha a törvény engedi, akkor miért ne? Azt látják, hogy britek és más nemzetiségűek is igénylik a segélyeket, ezért ők is beállnak a sorba" – teszi hozzá.

A Daily Mail riportere megkérdezte a nagy-britanniai letelepedéssel kapcsolatban a románoknak tanácsokkal szolgáló Priority Point nevű céget arról, hogy tudnak-e segíteni egy papírokkal nem rendelkező, kétgyermekes nőnek a juttatások megszerzésében. És láss csodát: tudnak. Mint a cég munkatársa elmagyarázta: „Mindezzel semmi gond. Először a nőnek társadalombiztosítási számot kell igényelnie, majd kérelmezheti a gyermekei után járó pénzt." A cég pedig még a dokumentumok kitöltésére is vállalkozik!

(Perge Ottó, Kuruc.info - The Daily Mail nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Budapest 1944. december 25-i bekerítése után nyilvánvalóvá vált a német hadvezetés számára, hogy a katlanban rekedt német-magyar csapatoknak az utánpótlást valamilyen módon biztosítani kell.

"A védők létszámát az ostromot vezető Malinovszkij marsall jelentősen túlbecsülte, mivel nem sikerült az eredetileg tervezett 2-3 hét alatt elfoglalni a várost, Sztálin felé igazolásképpen a "hiányzó" hadifogoly-létszámot civilekkel, egyenruhás postásokkal, kalauzokkal, vasutasokkal, de sokszor nőkkel és gyerekekkel is pótolták (Malenkij robot), akiket elit kommandósként mutogattak. Több tízezren lettek úgy évekre hadifoglyok, hogy egy hadseregnek sem voltak tagjai..."

Egy 29 éves ontariói nemzetiszocialista, Matthew Althorpe, csütörtökön állt bíróság elé Torontó belvárosában, ahol három „terrorcselekmény” elkövetését ismerte be. A vádak szerint a férfi az Atomwaffen Division nemzetiszocialista csoport aktív tagja volt.

Gázában zavartalanul folytatódik a népirtás? Lépjünk tovább. Trump elsumákolja az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát? Felejtsük el az egészet. Cincinnatiban fehéreket lincselnek a négerek? Mindennapos eset, kit érdekel.

Az Árpád-vonalban estem fogságba 1944 novemberében. Az elszállítási útvonal: Mikulics, Nedvorna, Samburg. Az utóbbi helyen lehettünk már 20-25 ezren. A halottakat hajnalonként két tevehúzta kocsival szállították ki a táborból.

Legutóbb két gyilkosság valósággal sokkolta Amerika és a nyugati világ konzervatív közvéleményét. Mindkettőnek létezik egy olyan aspektusa, amely többé-kevésbé elsikkad a velük foglalkozó információáradatban.

Az I. világháborús vereség után aláírt trianoni békeszerződés a szomszédos államoknak juttatta Magyarország területének kétharmadát, valamint a magyar népesség egyharmadát.

A második világháború utáni korszak névadójának egy évtizedig tartó diktatúrája alatt a politikai terrorizmus és a személyi kultusz az egekbe tört, míg az életszínvonal és a törvényesség a mélységekbe süllyedt. 

Az utóbbi időben a népességszám alakulása a migrációs politika, a gazdaság és az összeesküvés-elméletek középpontjába került. Egyesek úgy vélik, hogy a fehér országoknak milliószámra kell idegeneket befogadniuk, mert a születési arányszámuk túl alacsony, mások arra buzdítják a fehéreket (és csak őket), hogy a bolygó megmentése érdekében egyáltalán ne szaporodjanak.

1945 telén tekintettel az önkéntesek magas számára, a magyar Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére Neuhammerben a Waffen-SS második magyar fegyveres-gránátoshadosztályának felállításába kezdtek.

A legtöbb ifjú kommunista átment Rákosi kezei alatt a szegedi Csillagban, miközben a moszkvai emigráció tagjai fogyatkoztak – a későbbi diktátor nagyobb biztonságban volt itthon a rácsok mögött, mint a Szovjetunióban.

Hungáriát egy földalatti pályaudvarral és egy autópályával kötötték volna össze Budapesttel, többek között egy 250 méter magas felhőkarcolót és egy 25 ezer fős egyetemvárost is akartak a háború befejezése után építeni a Budaörs feletti Csíki-hegyekben.

Nem egyformán szenvedtünk az éhségtől, voltak, akik a kínok kínját állták ki, de voltunk, akik fásult, közönyös állapotba kerültünk. Barátom, Kovács Bandi is a borzasztóan szenvedők közé tartozott.

Amerika gazdasága rossz bőrben van, és ezt nemcsak én mondom, hanem az amerikai média szalagcímei is erről árulkodnak.

Az újraegyesült Németország történetének legsúlyosabb hazafias elégedetlenségi zavargása tört ki Rostockban 1992 augusztusában.