Kövess minket -on és -en!

Sokkoló látvány fogadta hétfő délután egy német város, Karben lakosait nem messze a városházától lévő főúton.

(888.hu)

Egy Irakból érkező kurd bevándorló ugyanis arra kényszerítette feleségét és két gyermekét, hogy feküdjenek el az úttest közepén, amikor a lámpa zöldre váltott.

A beszámolók szerint a gyerekek halálra voltak rémülve, illetve az autósokat is sokkolta az eset. A rendőrség azonban a bejelentés után hamar kiérkezett a helyszínre, így elkerülték az esetleges balesetet.

A kurd család múlthét szerdán érkezett a városba, és már csütörtökön ülősztrájkba kezdtek a városháza előtt, ugyanis nem tetszett a család férfi tagjának, hogy egy 50 négyzetméteres ingatlanban akarják őket elhelyezni.

A férfi azért tiltakozott, mert saját házat akar a családjának. Azt állította a hatóságnak, hogy neki Irakban megígérték, hogy saját családi házat kapnak Németországban, ezért is indultak útnak. Bár az nem derült ki, hogy mégis ki ígérte neki azt, hogy ingyen bérmentve házhoz juthatnak.

Az eset nem marad következmények nélkül, hiszen a férfi veszélyeztette családja életét. A férfi tette miatt sok német kommentelő felháborodott, egyesek a család azonnali deportálását követelték, de akadt olyan is, aki méltányolta a férfi követeléseit.

Kövess minket -on és -en!

Az Amerikai Egyesült Államokban működő fehér fajvédő szervezet, a Ku Klux Klán története több szakaszra osztható, és tulajdonképpen minden időszakban aktívan szerepelnek benne a nők is.

Három nemzetiszocialista férfit „jelentős” szabadságvesztésre ítélhetnek, miután bűnösnek találták őket egy leeds-i mecset elleni terrortámadás megtervezésében.

Több órára csatatérré változtak Torinó utcái, ahol szélsőbaloldali tüntetők csaptak össze a rendőrökkel szombaton. A baloldali pártok Milánóban is tüntettek az amerikai idegenrendészet (ICE) embereinek jelenléte ellen a téli olimpiai játékokon.

Június 1-jén, szombat hajnalban az ausztrál National Socialist Network tagjai gyülekeztek a melbourni Northland Bevásárlóközpont előtt, hogy fehér fajvédő tüntetést tartsanak.

Csúrog, Zsablya, Temerin, Mozsor, Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve – Nagy-Magyarországhoz tartozó délvidéki települések. 1944 október végén magyar könnyel és magyar vérrel áztatott helységek: szerb partizánok által ártatlan magyarok ellen elkövetett tömeggyilkosságok színhelyei.

Tizenkét hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 34 éves férfit, aki az idei ausztrál nemzeti ünnepen (Australia Day) a zsidókat kritizáló beszédet tartott és nemzetiszocialista nézeteket népszerűsített egy sydney-i tüntetésen.

A Nordic Sun Kulturális Központ idén februárban nyitotta meg kapuit. Azóta a szélsőbaloldal támadásainak kereszttüzében áll. Idén márciusban több napon át tartó rongálás-sorozat vette kezdetét, amelyet a Momentum erzsébetvárosi szervezete vállalt magára.

Tapasztalati tény, hogy a fehérek sokkal kevésbé erőszakosak és rasszisták a feketékkel szemben, mint fordítva. Egyrészt, mert az erőszakosság genetikai eredetű, másrészt, mert a fehéreket kulpabilizáló (bűntudatébresztő) agykárosításnak vetik alá, hogy engedelmesek legyenek az antirasszista, vagyis par excellence fehérellenes ideológia kánonjaival szemben. 

Lakossági bejelentés alapján egy körülbelül 25 fős, Wehrmacht-egyenruhát viselő csoportot igazoltatott szombaton a berni kantoni rendőrség a Simmental-völgyben.

Az alábbi eset rávilágít arra, hogy Németországban a hatalom gyakorlatilag hogyan támogatja az Antifát, ami immár az USA-ban és Magyarországon is terrorszervezetnek minősül.

Mint ismert, Erzsébetváros DK-s polgármestere, a zsidó Niedermüller Péter már megtalálta Magyarország és a kerület legégetőbb problémáját, a Nordic Sun Kulturális Központot.

Rendkívüli közleményt adott ki az ügy kapcsán a Bundeswehr, mert „szélsőségesség, antiszemita megnyilvánulások és szexuális visszaélések” gyanúja miatt indult átfogó vizsgálat a német hadsereg egyik ejtőernyős alakulatánál.

A Budapest elfoglalásáért vívott ütközet Sztálingrád, Varsó és Berlin mellett a második világháború egyik legpusztítóbb városostromaként vonult be az egyetemes történetírásba.

Becslések szerint mintegy 200 ember vett részt a nemzetiszocialista felvonuláson Svédországban, amely a 17 éves skinhead, Daniel Wredström meggyilkolásának 25. évfordulóján elevenítette fel az emlékére rendezett salemi menetet.

2025. október 9-én, vasárnap, egy fajvédő akció zajlott Portugáliában az A1-es autópálya egyik pihenőhelyén. Egy invazív, Portugáliában élő indiai férfit 20–30 főből álló nemzetiszocialista csoport vett középre, miközben Lisszabonból Portóba tartottak.