Kövess minket -on és -en!

Izraelben a bíróság ideiglenesen leállította az auschwitzi tetoválópecsétek árverését – írta meg a Ynet.

„Várjuk Izrael állami beavatkozását. Ez a sátán eszköztárának egyik eszköze. A tárgyakat a holokauszt megemlékezésére szolgáló nemzeti intézményben kell elhelyezni” – írták az izraeli Holokauszttúlélők Szervezeteinek Központját képviselő panaszosok, akiknek a kérésére a tel-avivi kerületi bíróság ideiglenesen, egyelőre a november 16-ra kiírt tárgyalásig leállította a tetoválópecsétek elárverezését.

Eredetileg egy hét múlva kerültek volna kalapács alá a bélyegzőeszközök, amikkel a zsidók karjára tetováltak számokat. A szervezetek azt kérték a bíróságtól, hogy tiltsa meg ezeknek a tárgyaknak az áruba bocsátását.

„A holokauszt túlélőinek törvényes és erkölcsi joguk van tulajdonjogot formálni a népük kiirtására, kínzására és bántalmazására használt eszközökre” – írta a túlélők ernyőszervezete.

„Ez a történelem egyik legbrutálisabb bűncselekménye, amikor a nácik megfosztották a zsidókat személyazonosságuktól, és úgy jelölték meg őket, mintha szarvasmarhák lennének. Ezeket az eszközöket ennek a bűncselekménynek az elkövetésére használták, és nincs helyük magánkézben. A náci bűnök történelmi bizonyítékaként a Jad Vasemben kell elhelyezni őket. A bírósághoz fordulunk, és precedensek alapján meg akarjuk akadályozni eladásukat” – mondta a lapnak a szervezet elnöke, Colette Avital.

Jair Lapid izraeli külügyminiszter is sürgős megbeszélést rendelt el a minisztériumban, hogy megtalálják az aukció leállításának módját.

A zsidók felháborodását az váltotta ki, hogy a jeruzsálemi Tzolman aukciós ház eladásra kínálta azt a tűrendszert és bélyegzőkészletet, amivel Auschwitzban a foglyok karjára számokat tetováltak.

A gyűjtemény egy sor fémpecsétet tartalmaz, amikhez számalakú tűsorokat rögzítettek. A sok használat és kopás azt jelzi rajtuk, hogy rengeteg tetoválást készítettek velük.

A gyűjteményhez a tábort ezzel az eszközzel ellátó német cég, az Aesculap használati utasítását is mellékelték. A becslések szerint 30-40 ezer dollárért (kb. 10-12 millió forint) kelt volna el a készlet, ebből az aukciósházi jutalék 25 százalék.

Kövess minket -on és -en!

Tektonikus folyamatok zajlanak az amerikai jobboldalon. Tucker Carlson, a messze legbefolyásosabb konzervatív véleményvezér, „egy rákos daganat, amelyet ki kell vágni a konzervativizmus testéből” (Ben Shapiro) és Nick Fuentes, az Amerika-firster, kereszténynacionalista fiatalok (groyperek) bálványa, „egy szemétláda, az egyik legelítélendőbb emberi lény és oxigéntolvaj a bolygón” (Gorka Sebestyén) elásta a csatabárdot, és egy kétórás interjú során az amerikai zsidó lobbi hatalmát boncolgatta.

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.

Egy 35 éves zsidó férfit mellkason szúrtak Brooklyn Crown Heights negyedében, miután támadója antiszemita szidalmakat kiáltott – közölték a hatóságok.

A hatóságok szerint a szélsőjobboldali „Letzte Verteidigungswelle” (Utolsó Védelmi Hullám) csoport célja Németország demokratikus rendszerének összeomlasztása.

A német rendőrség összehangolt akcióban csapott le Brémában öt német nemzetiszocialistára. A házkutatások során egy puskát, több pisztolyt, késeket, machetéket, valamint nagy mennyiségű propagandanyagot foglaltak le.

Olaszország a zsidó-liberális történészek ítélete szerint mind a mai napig „nem nézett szembe” az 1922-tól 1943-ig tartó időszakkal.

A nemzetiszocialista vezérkar tagjai között nem kevés zseni akadt, de közülük is magasan kiemelkedett Albert Speer, a Nagynémet Birodalom főépítésze és későbbi fegyverkezési minisztere.

Sorsfordító nap volt 1956. október 25. Máig nem teljesen tisztázott okokból a Parlament elé vonuló fegyvertelen tüntetőkbe tankokból és gépfegyverekből belelőttek az épület védelmére odarendelt orosz katonák és az ÁVH kirendelt fegyveresei. A forradalom és szabadságharc ettől a vérengzéstől vált igazán szovjetellenessé.

A The Base nevű nemzetiszocialista akciócsoport újra aktivizálta magát az Egyesült Államokban, és paramilitáris kiképzőtáborokat hirdet – írja a brit The Guardian.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

Egy namíbiai helyi politikus, aki a Führer nevét viseli, sorozatban ötödször is mandátumot fog szerezni, a szavazatok 85 százalékának megszámlálása után.

1945 februárjáig Európa egyik legszebb barokk városát, az Elba menti Firenzeként is emlegetett Drezdát megkímélte a második világháború vérzivatara, és elkerülték az 1943 nyara óta folyamatos, a Németországot romba döntő szövetséges terrorbombázások.

Terrorszervezetté nyilvánította az Antifa mozgalmat Donald Trump. Az amerikai elnök a közösségi oldalán jelentette be a döntést, de abból nem derül ki, mely csoportok az érintettek, mivel a szervezet nem rendelkezik központilag meghatározott struktúrával.

Immár világos, hogy az Irán elleni háború elindításakor Donald Trump súlyosan alábecsülte Irán kormányát, katonai erejét és népét. Irán megtámadása során ismét a cionista érdekeket helyezte az amerikaiak és a világ érdekei elé.

Egy berlini kórházban elhunyt Horst Mahler, a Vörös Hadsereg Frakció (másik nevén Baader–Meinhof-csoport) alapítója, aki később nemzetiszocialistává vált, és holokauszttagadás miatt többször elítélték – 89 éves volt.