Kövess minket -on és -en!

Német kutatók egy csoportja egy 79 éves mandulás-mogyorós torta maradványaira bukkantak egy lübecki pincében – számol be a Live Science.

A sütemény a város második világháborús bombázása során szenesedett el.

Noha a torta nagyon régóta nem ehető, a helyi önkormányzat közleménye alapján még mindig felismerhető. A süteményen a cukorból készített dekorációk is jól kivehetőek. A felfedezés bepillantást nyújt a szövetségesek tömeggyilkos pusztításának mindennapjaiba.

A brit légierő 1942. március 28-án éjszaka és a következő nap hajnalban bombázta a várost. Dirk Rieger, Lübeck örökségvédelmi hatóságának régésze szerint a nem katonai, németországi célpontot bosszúból támadták a brit gépek, a cél pusztán a lakosság terrorizálása és legyilkolása volt. A most feltárt sütemény megégett ugyan, de sikerült átvészelnie, hogy ráomlott a felette álló épület, ellenben azzal a személlyel és családjával, akinek a tortát szánták.

A tortát 2021 áprilisában találták meg egy, az óvárosban folyó építési munkálat során. Az érintett pincében tányérokat, kanalakat, késeket és egy bakelitlemezt is feltártak. A szakértők megkezdték a közel 80 éves torta helyreállítását, a cél az, hogy kiállítsák a különleges leletet. 

Kövess minket -on és -en!

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.

Hungáriát egy földalatti pályaudvarral és egy autópályával kötötték volna össze Budapesttel, többek között egy 250 méter magas felhőkarcolót és egy 25 ezer fős egyetemvárost is akartak a háború befejezése után építeni a Budaörs feletti Csíki-hegyekben.

Ma 1945. május 8-át a második világháború végének és a „náci rezsim” bukásának napjaként tartják számon hivatalosan Németországban.

Egy emberként hördült fel a „nyilvánvalóan nem hálózatként működő liberális média”, amikor Trump a feketék, vagy egyéb túlvédett rassz helyett a fehéreknek adott menedékjogot.

Fáklyás felvonulással emlékeztek meg Kijevben, Lembergben és más városokban a második világháborús vezető, a tengellyel szövetséges Sztepan Bandera 117. születésnapjáról.

Az újraegyesült Németország történetének legsúlyosabb hazafias elégedetlenségi zavargása tört ki Rostockban 1992 augusztusában.

Bármennyire is sokkolóan hangzik, manapság már csak a világ népességének 2 százalékát (!) alkotják szülőképes korú fehér nők. Úgy tűnik, az utóbbi 100 évben a fehér ember megette a kenyere javát.

Rákosi néhány bőrönddel, felesége és orvosa társaságában utazott a Szovjetunióba. Abban reménykedett, hogy néhány hét, esetleg néhány hónap múlva visszatérhet Magyarországra, de végül a Szovjetunióban érte a halál.

A Kitörés túra és az utcai aktivizmus mellett az utóbbi években felépült a Becsület Napjának harmadik oszlopa. Ez a Körbezárt Idealizmus Konferencia, amely a kultúra felől ad erős támasztékot a magyar történelem legüldözöttebb megemlékezésének.

A zsidó szervezet ismét jó érzékkel találta meg a legnagyobb problémát, ami Magyarországot sújtja.

Trump által a kampány során beígért gazdasági csodának egyelőre nem látszódnak még az előjelei sem, éppen ellenkezőleg. 

Churchill már egy 1941. október 25-i beszédében a háború egyik céljaként jelölte meg az ellenség politikai és társadalmi elitje körében végzett tömeges kivégzéseket.

A második világháborúban elesett német katona földi maradványait tárták fel Kecskeméten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.

Immár világos, hogy az Irán elleni háború elindításakor Donald Trump súlyosan alábecsülte Irán kormányát, katonai erejét és népét. Irán megtámadása során ismét a cionista érdekeket helyezte az amerikaiak és a világ érdekei elé.

A kedves történet látott napvilágot egy kaliforniai középiskolában: nyolc középiskolás diák horogkeresztet formált a testével az intézmény futballpályáján, valamint egy Adolf Hitler-idézetet posztoltak mellé a közösségi médiában.