Kövess minket: Telegram — X — Vkontakte
Fekete férfi és fehér nő – ez lenne a jövő álompárja. Legalábbis a globalista establishment vágyálmaiban. Sajnálatos módon azonban a fehér jónép és különösen a fehérnép az istennek sem akar meszticizálódni, hiába Hollywood, a show-biznisz és a média minden igyekezete.
Még Amerikában sem, ahol pedig történelmi és kulturális-antropológiai okokból a legnagyobb ennek az esélye.
Elméletileg persze már késznek mutatkozik rá, gyakorlatilag azonban még makacskodik. A groteszk módon szájbarágó multikulti agitprop hatására egyre nő ugyan a kevert rasszú párkapcsolatot elfogadó amerikai fehérek aránya, és 2007-ben már a 78 százalékuk helyeselte a fekete-fehér házasságot, de alig egy százalékuk mutatott rá hajlandóságot a gyakorlatban is. (Acceptance of Interracial Marriage at Record High, gallup.com, 2004. 06. 01.) Az amerikai fehérek mindössze öt százaléka házasodott a faji csoportján kívül. (Social Boundaries and Marital Assimilation, sagepub.com, 2007. 02. 01.) Botrányos módon csak 46 százalékuk hajlandó nem fehérekkel is randizni. (Crossracial Differences in the Racial Preferences of Potential Dating Partners, tandfonline.com, 2016. 12. 01.).
Nyilvánvalóan leginkább a feketék nyitottak a kevert rasszú párkapcsolatokra, csak az a gond, hogy éppen őket kedvelik legkevésbé a többiek. Persze mindegyik etnikai csoport elsősorban a sajátjaihoz vonzódik, de az internetes társkereső honlapok adatai teljesen egyértelművé teszik, hogy létezik egy bizonyos hierarchia a párválasztásban (is). Legkevésbé a fehérek nyitottak az interraciális kapcsolatokra, és legkevésbé a fekete nők és az ázsiai férfiak számíthatnak az érdeklődésükre. Fekete férfiak és fekete nők tízszer nagyobb valószínűséggel próbálnak fehérekkel kapcsolatot teremteni, mint fordítva. („I have a thing for mixed-race girls…”, bbc.co.uk, 2018. november 15.)
Az etnikai preferenciák egy másik érdekes aspektusa, hogy a nők kevésbé hajlandók az etnikai csoportjukon kívüli randizásra, mint a férfiak, és leginkább a fehér nők idegenkednek tőle, legkevésbé az ázsiai és a fekete férfiakat részesítve előnyben. Egy 2014-es tanulmány szerint, amely az európaiak, arabok, afrikaiak, ázsiaiak és latin-amerikaiak interraciális online társkeresését vizsgálta, a preferencia tekintetében egyértelműen az európaiak vezetnek, utánuk következnek a latin-amerikaiak és az ázsiaiak, legkevésbé pedig az afrikaiak és az arabok számítanak vonzónak. (Racial Preference in Online Dating across European Countries, researchgate.net)
Marad tehát még bőven tennivaló a „szexuális rasszizmus” leküzdése terén, amíg világszerte általánossá nem válik a kozmopolita rendszergazdák kedvenc albínó-néger, etnokulturálisan gyökértelen embertípusa, amelyet szerintük gyerekjáték lesz kontrollálni. A globalisták ukázainak teljesítésében mindig szervilis stréberséget tanúsító német kormány (még Merkel regnálása alatt) létre is hozott egy szexuális felvilágosító honlapot a szíriai polgárháború elől Németországba menekült gambiai, afgán, pápua új-guineai stb. agysebészek, kutatómérnökök és szoftverfejlesztők számára „Zanzu, a testem szavakban és képekben” néven, hogy az őshonos férfiak felszarvazásának technikájára oktassa őket, szemléletes ábrákkal is illusztrálva a teendőket.
Így még az esetlegesen gyöngeelméjű szexuális színesítőknél is leesik a tantusz, hogy Németországban az interraciális szex számít normának, a német férfiak erőtlenek és férfiatlanok, a német nők pedig alig várják, hogy a „szép idegenek” meghódítsák és megtermékenyítsék őket. Azt is megtudhatják, hogy a német jogrendszer támogatja a szodomiták jogait, a transzveszticizmust, az abortuszt és a nemi erőszak elleni harcot. Legalábbis a „fehér nemierőszak-kultúra” esetében, amely valójában feministák koholmánya a fehér patriarchátus elleni hadjáratukban, és a II. világháború vége óta folyamatos nácitlanítás jegyében immár ezzel is támadják az őshonos férfiakat, a maradék férfiasságot is kipurgálva belőlük, hogy még könnyebb legyen az egzotikus importmacsók dolga a német nők hálószobájába vezető diadalmas menetelésük során.
|
|
|
|
|
|
Valójában Németország számára a kormány újraértelmezte a szex fogalmát: egyrészről élvezetes együttlét és gyereknemzés a migráns–német nő párok számára, másrészről maszturbálás, ölelkezés, orális és főleg homoszex a német férfiak számára. Elvégre „a német férfiak többsége boldog lesz, ha bevándorló férfiakkal szexelhet, de előtte meg kell őket kérdezni róla”. (vö. zanzu.de).
A weblap ábrái még a szöveges részeknél is kifejezőbbek. Nyilvánvaló okokból (felhívás keringőre) a fiatal, németes külsejű, szőke lányok mosolygósak, vékonyak és attraktívak, a többi nő mogorva és formátlan trampli. A csoportképeken a fehér férfiak kisebbségben vannak, és jellemző módon zombi tekintetű csontkollekciók vagy kopasz tohonyák. (Fordítás: bevándorlóként fiatal német nőket kell megcéloznod szexuális tárgyként, akik termékenyek a génjeidre, nem úgy, mint a német férfiakéra, akik nem versenyezhetnek veled.)
A reproduktív jellegű nemi aktusokat mutató ábrák sohasem szerepeltetnek őshonos párokat, csakis kevert rasszúakat. A vazektómiát ábrázoló rajzon – jelképes módon – fekete orvos végzi egy fehér férfi műtéti sterilizálását. Az ábrákon látható gyerekek egyike sem fehér, kivéve azokat, akiket leszbikus párok adoptálnak. Magától értetődően a meztelen férfiakat ábrázoló csoportképeken a fehérek vannak legkevésbé „felszerszámozva”, a feketék annál inkább. Íme, a nemzetáruló „elit” jövőképe Németország számára: Ficki-Fickisztán mint intézményesített migránskupleráj.
Mindennek csak egyetlen akadálya van: maguk a németek. Még mindig túl sok van belőlük. A legutóbbi népszámlálás adatai sokkolhatják a globalisták kasztját. Németország 81,8 milliós népessége ugyanis 92 százalékban fehér, 78 százalékban „germán” őshonos, ahogyan a tavaly született gyerekek 70 százaléka is. Persze a németek ugyanolyan agymosottak, mint a nyugatiak általában, de a német karakternek az a sajátossága, hogy nyomás alatt viszonylag gyorsan regenerálódik.
Az új német globalo-kollaboráns kormány nagyon is tisztában van a veszéllyel, és a gazdaság munkaerő-szükségletének ürügyén 400 ezer „szakmunkást” akar betelepíteni évente az EU-n kívüli országokból. Nyilván elsősorban Wakandából, ahol köztudomásúlag túlteng a kvalifikált szakemberek száma. Talán ez lesz az a nyomás, amely a német karakter regenerálódásához szükségeltetik.
