Rendszerszintű a fehérellenes rasszizmus Amerikában

Kövess minket -on és -en!

Színhely: az USA egyik alapító atyja, Thomas Jefferson által 1819-ben (értelemszerűen) fehér és csakis fehér diákok számára létrehozott Virginiai Egyetem. Időpont: napjainkban.

Feláll egy néger nő(nek látszó) személy az egyetem „multikulturális” központjában, és a körülötte ülők tudtára adja, hogy túl sok fehér van a teremben, és mivel színes bőrűek számára fenntartott (!) térről van szó, ezek kényelmetlenül érzik magukat, ha túl sok fehér embert látnak maguk körül. Más szóval „túl kevés a hely számukra”.

Ezt úgy kell értelmezni, hogy fizikailag kevés, ami a néger debella súlyát elnézve teljesen érthető is. Az amcsi négerek kétharmada túlsúlyos, elhízott vagy groteszk módon kövér. Természetesen ez is a rasszista fehérek bűne, mert ha nem vitték volna az őseiket Amerikába, akkor most nem lenne alkalmuk degeszre tömni magukat a gyorséttermekben. Elég csak elnézni az otthon hagyottakat, peches afrikai rokonaikat, akik gyakran még manapság is éheznek, vagy legalábbis éheznének, ha a rasszista fehérek nem élelmeznék őket, a függetlenségük óta folyamatosan, már vagy hatvan éve, örökkön örökké.

Amerikában a négerek évtizedeken át azért küzdöttek, hogy ugyanazokon a buszokon utazhassanak, ugyanazokat a klo­zetokat használhassák, ugyanazokat az éttermeket látogathassák, mint a fehérek. Most saját „életteret” követelnek maguknak. Lebensraumot – a rasszizmus elleni harc nevében. Ha a fehérek követelnék maguknak a négermentes zónákat és az apartheidet, az maga lenne a gonoszság és bigottság csimborasszója, pedig évente ezrek életét mentené meg azok közül, akiket négerek gyilkolnak meg gyakran brutális kegyetlenséggel.

Az Amerikában most zajló afrobolsevik kulturális forradalom és hatalomátvétel megértéséhez tudni kell, hogy az amerikai fehérek többségükben mentális négerek. A jelenség nem új keletű. Mások mellett Julius Evola már a múlt század harmincas éveiben észrevette az előjeleit: „Amerika »elnégeresedett« nemcsak demográfiai-faji értelemben, hanem különösen civilizációját, viselkedését, ízlését tekintve, tehát akkor is, amikor nem léteznek valódi keveredések a néger vérrel.” (America negrizzata in L’arco e la clava, 1968, 40. o.)

Napjaink Amerikája szinte már parodisztikusan négercentrikus, és kiváltságos helyzetet biztosít a feketéknek. Az amerikai zene fekete zene. Az amerikai fehérek a feketéket majmolják öltözködésükben, viselkedésükben és beszédmodorukban (pontosabban modortalanságukban) egyaránt. Hollywood valósággal isteníti a feketéket. A fegyveres erők is tele vannak velük. A fehérek kedvenc hobbija feketékkel szaturált sportesemények élvezete a tévéképernyők előtt. Vannak kizárólag a feketék hozsannázására szánt ünnepnapok. Sőt, az USA-ban és Kanadában minden év februárját a feketék történelme dicsőítésének szentelik (és a legtöbb amerikai hóborthoz hasonlóan ez is elérte már Európát, egyelőre még csak Britanniát, Írországot és Hollandiát).

Az USA-ban szó szerint az „uralkodó rassznak” tekintik a feketéket. A média szisztematikusan a világűr meghódítására képes „mágikus néger” imázsát reklámozza. Az intézményesített négerkultusz nevében törvényileg kötelezik a hivatalokat és egyetemeket, hogy tömegesen verbuváljanak feketéket (lehetőleg vezető posztokra). Obama elnöksége alatt hozták létre az ún. diverzitástiszt (diversity officer) pozíciót a politikai komisszár értelmében. Ott vannak a fősodrú médiában és a nagyvállalatokban. Katonai egyenruhát ugyan nem viselnek, de mindnyájan ugyanúgy néznek ki. Mint aki benéz. Erről könnyen meggyőződhetünk, ha a LinkedInen megkeressük a diversity officer kifejezést. A fehérek kisemmizésével szinonim „társadalmi igazságosság” hivatásos harcosairól (social justice warriors) van szó, ugyanazzal a feladattal, mint a politikai komisszároké volt a Szovjetunióban. Elnevezésük megváltozott, ideológiájuk ugyanaz maradt. Létezésük egyedüli célja az (afro)bolsevik program propagálása a munkahelyeken és az egyetemeken.

Leginkább az a sors iróniája az egészben, hogy mindazt, amit a négerek eddig elértek, fehér jótevőik nagylelkűségének köszönhetik (vö. affirmative action). Elég csak megnézni, hogy a fehérektől eltérően mások (távol-keletiek, arabok, perzsák stb.) hogyan viselkednek velük, és főleg hogy a feketék hogyan bánnak egymással a saját országaikban. Még a legmerészebb álmaikban sem közelíthetik meg azt a státust, amelyhez a fehérek jóvoltából jutottak Amerikában és szinte mindegyik nyugati országban. Mindez a fehérek hibája, akik elterjesztették a feketéket világszerte. Mindaddig fennmarad és egyre súlyosbodik a négerprobléma, amíg a négerek jólétéhez patologikusan kötődő fehérek problémája megoldatlan marad. Más kérdés, hogy a négerajnározó fehér nem valós személyként szereti a feketét, hanem az irgalom par excellence alanyaként, a társadalmi erényfitogtatás tárgyaként, egyfajta háziállatként.

Az antifasiszta szörnyszülöttek? A fehér öngyűlölet militáns szintje, akik annyira telve vannak szánalommal bárki iránt, akinek sötétebb a bőre a napbarnítottnál, hogy gondolkodás nélkül nekimennek bármelyik fehérnek, aki azt mondja, hogy fehér közösségben szeretne élni. Ha pedig megkérdezzük őket, hogy ők miért nem akarnak feketék közelébe menni, nemhogy közöttük élni, akkor hirtelen beszélni is elfelejtenek, és felrobbannak a dühtől. Az öngyűlölő fehér antifasiszták és demokraták, liberálisok és konzervatívok nem a feketéket szeretik, hanem a feketék ideáját. A valódi, hús-vér fekete olyasvalami, amihez legfeljebb csak drogügyletek vagy egzotikus randik alkalmával akarják, hogy közük legyen.

Mindeközben a The New York Times, a fősodrú média etalonja úgy döntött, hogy ezentúl nagy kezdőbetűvel írja a fekete szót, ha személyről van szó, így tisztelegve a feketék történelme és identitása előtt, de változatlanul kisbetűvel a fehéret, amely szerinte „nem képvisel közös történelmet és kultúrát oly módon, mint a fekete, és már régóta nagybetűvel írják gyűlöletcsoportok”, tehát már csak emiatt is kerülendő a párhuzam. (Why we’re capitalizing Black, nytimes.com, 2020. július 5.) A Manchesteri Egyetem diákjai már egyenesen azt követelik, hogy tiltsák be a „fekete” szó használatát negatív jelzőként. („Woke folk” strike again? Eyerolls after UK uni students call for banning the word „black” as a negative adjective, rt.com, 2020. november 30.) Már csak az hiányzik, hogy illegálisnak nyilvánítsák a fehérek létezését is. Miért ne? Ha a feketék boldogságáról és boldogulásáról van szó, ez igazán nem nagy áldozat.

Kövess minket -on és -en!