Kövess minket -on és -en!

Újra nemzetiszocialista egyenruhák, csíkos rabruhák és lágerdíszletek színesítettek egy spanyol farsangi felvonulást.

A katolikus világban a húsvétot megelőző 40 nap a karneválok ideje. A belgiumi Aalst felvonulásán haredi ortodox zsidókat ábrázoltak rovarok formájában. A munkatáborok témája tért vissza a spanyolországi Campo de Criptana felvonulásán. Ugyanez a téma jelent meg a Madridtól 200 kilométerre, délre fekvő Badajoz-ban, február 23-án.

Az Európai Unió és Izrael természetesen elítélte a "holokauszton viccelődő" karneváli felvonulásokat.

Nomen est omen: a Los Mismos (Ugyanazok) elnevezésű csoport a Badajozban roppant népszerűségre tett szert korábbi performánszaival. Hol űrhajós majmok utaztak együtt asztronautákkal, máskor kalózok a későbbi gyarmatok felfedezőiként tűntek föl.

A mostani badajozi felvonulás viszonylag kevés bírálatot kapott, pedig az egyik zászlón horogkereszt jelent meg a Dávid csillag közepén. Másikon a JUDE szó került a Dávid csillag közepébe, akár a 40-es években volt.

A felvonuló táncosok extázisban lengették a lobogókat, miközben a mikrofonból gyorsuló vonat hangja szólt. A bámészkodók jót mulattak mindezen és tapsviharban törtek ki. A zenészeket szállító hatalmas vonatot ábrázoló járművet kék-fehér csíkos rabruhát viselő emberek tolták.

Más műfoglyok a hátukon Dávid csillagot viseltek. Voltak olyanok is, akiknek ruhája megfeleződött: a bal oldal csíkos volt, jobb oldala SS egyenruhára hajazott, horogkeresztes karszalaggal. A táncosra Hitler bajuszt festettek. Az élen két ilyen fazon haladt; „Los Mismos” táblát vittek. (Értsd: ezek ugyanazok.) Egy fogolynak öltözött nő egy Hitler kosztümös férfiba karolva sétált. Voltak lányok, akik piros ruhába öltöztek, emlékezetve Steven Spielberg propagandafilmjére, a “Schindler listájára”.

A menetet két fogoly zárta, akik az auschwitzi munkatábor kapuját tolták.

Az Extremadura Canal hírcsatona kommentátora szerint a szervezők „azzal az érzékenységgel nyúltak a témához, amelyet az megkívánt.” 

Kövess minket -on és -en!

„Ellenforadalmi összeesküvésért” végezték ki Lavrentyij Beriját, a sztálini terror egyik rettegett végrehajtóját, a Szovjetunió marsallját, belügyi és állambiztonsági miniszterét, akinek lefogása és bírósági pere, majd a kivégzése a Sztálin halálát követő hatalmi harc része volt.

Kommandósok gyűrűjében lépett ismételten a Fővárosi Törvényszék termébe Maja Trux hétfőn. Egy tanút hallgatott meg a bíróság, és videófelvételeket ismertettek az antifa támadások ügyében.

Egy ottawai nemzetiszocialistát elítéltek az miatt, hogy „gyűlöletet, félelmet és megosztottságot keltett”, amikor segített létrehozni fajvédő toborzóvideókat és más fehér nacionalista propagandát a mostanra megszűnt szélsőjobboldali Atomwaffen division számára.

Nyugaton a fehér tömegek az etnomazochizmus (Guillaume Faye) és az önpusztítás között ingadoznak, és ez a magatartás felelőtlen toleranciában nyilvánul meg minden iránt, ami valójában pusztítja a társadalmukat.

Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának „Rewards for Justice” (RFJ) programja akár 10 millió dolláros jutalmat kínál azoknak, akik olyan információkkal szolgálnak, amelyek négy, az amerikai kormány által külföldi terrorista szervezetnek (FTO) minősített, Európában működő antifa csoport pénzügyi működésének megzavarását eredményezhetik.

Elrendelte Javier Milei argentin elnök, hogy hozzák nyilvánosságra a második világháború után Argentínában menedékre lelt nemzetiszocialistákkal kapcsolatos összes hivatalos titkosított dokumentumot.

Körülbelül 30–40 ember gyűlt össze a Niedermüller Péter által meghirdetett tüntetésre a Nordic Sun Pub előtt kedd délután. 

Véget vetett több mint öt hétig tartó éhségsztrájkjának Maja T. felvett néven futó antifa terrorista – közölte a német dpa hírügynökség.

Amikor 1945 nyarán Voronyezsben kiszálltunk a vagonokból, szinte összeestünk a gyengeségtől és a kimerültségtől. Az elénk táruló látvány is rontotta amúgy is rossz kedélyállapotunkat.

M. Katonka Mária (1913–1997) hungarista újságírónő a II. világháború után Nyugat-Európába, majd Kanadába került és onnan politikai meggyőződése miatt soha haza nem térhetett.

Dieppe kis csendes halászvároska Normandia keleti peremén, a Bethune folyócska tölcsér alakú torkolatának két oldalán terül el a La Manche csatornánál.

2025 júniusában egy 18 éves lányt erőszakoltak meg egy Nottinghamshire-ben lévő parkban, amit egy pakisztáni és egy afgán férfi követett el, azonban azt az információt, hogy a két férfi menedékkérőként tartózkodik az országban, a tárgyalást vezető bíró megtiltotta, hogy közöljék.

Az egyre jobban radikális antifasisztába forduló ausztrál kormányzat nem díjazta a néger rapper hitlerista megnyilvánulásait.

Adolf Hitler álmainak egyike Berlin nagyszabású, pénzt, időt, energiát nem sajnáló átalakítása volt, hogy az a győztes háború után a világ fővárosa lehessen.

Az amerikai–kínai vámháborúban átmenetileg fegyverszünet van érvényben, a frontvonalak megmerevedtek, a szembenálló felek készülnek a végső (?) összecsapásra.