Kövess minket -on és -en!

2016-ban és 2017-ben sem tarthat március 10-én Marosvásárhelyen tiltakozó felvonulást a Székely Nemzeti Tanács (SZNT),

a tömegmegmozdulások szervezésére vonatkozó kérelmeket vizsgáló városházi bizottság ugyanis negatívan véleményezte a felvonulásokra előterjesztett kérelmeket – közölte az Agerpres román hírügynökség. A bizottság arra hivatkozott, hogy az SZNT által megjelölt felvonulási útvonalon felújítási munkálatokat fognak végezni az elkövetkező időszakban, és törvény tiltja, hogy építőtelepeken szervezzenek tömegmegmozdulásokat.

A polgármester e bizottsági vélemény alapján engedélyezi vagy tiltja be a tömegrendezvényeket. Az SZNT nevében eljáró Siculitas egyesület azért folyamodott a polgármesteri hivatalhoz már 2015 februárjában a 2016-os és a 2017-es rendezvények ügyében, mert az idei kérelmét többek között arra hivatkozva utasították el, hogy a tervezett felvonulás útvonalába eső helyszínen a böjti szokásokkal kapcsolatos rendezvényt engedélyeztek.

A törvény értelmében nem tartható két tömegrendezvény egy időben ugyanazon a helyszínen. Valentin Bretfelean, a bizottság elnöki tisztségét is betöltő helyi rendőrfőnök elmondta, hogy ilyen távoli időpontokra nem adhattak ki engedélyt, hiszen változhatnak még addig a közrend biztosításának a körülményei, de hozzátette, biztosították a kérvényezőt, hogy övé az elsőbbség, ha más is ugyanakkor szeretne valamilyen rendezvényt tartani ugyanazon a helyszínen. A Székely szabadság napja elnevezésű rendezvényen az SZNT az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10-én kivégzett három vezetője - Török János, Gálfi Mihály és Horváth Károly - marosvásárhelyi emlékoszlopánál szervez 2004 óta megemlékezést.

A 2013-as és 2014-es rendezvény felvonulással és a romániai és erdélyi régiók kialakítására vonatkozó romániai kormányzati elképzelések elleni tiltakozással végződött. A szervezők becslése szerint mind a 2013-as, mind a polgármester által betiltott 2014-es felvonuláson tízezrek vettek részt. A polgármester az idei felvonulást sem engedélyezte, ezért az SZNT lemondott a marosvásárhelyi tömegrendezvényről, és bejelentette, március 10-én Gyergyószentmiklóson és Sepsiszentgyörgyön tart tiltakozó megmozdulásokat.

(MTI nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Amikor 1945 nyarán Voronyezsben kiszálltunk a vagonokból, szinte összeestünk a gyengeségtől és a kimerültségtől. Az elénk táruló látvány is rontotta amúgy is rossz kedélyállapotunkat.

1944 május 4-én a magyar királyi 2. páncéloshadosztály érdemeinek elismeréséül Model tábornagy elrendelte, hogy a tavaszi hadjárat idején - a magyar csapatok tűzerejének növelésére - a 2. hadosztálynak alárendelt német harckocsik egy részét a magyarok megkapják.

Magát nemzetiszocialistának valló fehér ember ítéltek börtönbüntetésre Ausztráliában a nézeteiért. A szigetországban ez az első eset, hogy a bíróság döntése nyomán valaki karlendítésért részesül elzárásban.

Nyolcvanhárom, nemzetiszocialista iratokkal és propagandaanyaggal teli dobozt foglaltak le a hatóságok az argentin legfelsőbb bíróság épületének pincéjében. 

„Nem engedhetjük meg, hogy a zsidókból nácikat csináljanak” – üzente a rabbi, aki büszke a garázdaságra, amit elkövetett.

A Dnyepropetrovszktól mintegy 100 kilométerre fekvő bányatelepi táborban az első másfél-két év alatt a hadifoglyok létszám mintegy harmaddal csökkent.

Kifelé a Szovjetunióba – 1944-45 telén – a vagon padlóján állva-ülve, embertelen körülmények között, élelem és víz nélkül utaztunk. Voltak közöttünk olyanok, akik nem birták elviselni a szomjúságot, és saját vizeletüket itták.

1944. február 15-21. között Magyarországra látogatott Lorenz SS-Oberführer, a VoMi vezetője, hogy tárgyalásokat folytasson Basch népcsoportvezetővel a toborzások eddigi elért és a jövőben elérendő eredményeiről.

A berdicsevi munkatáborban mostoha viszonyok uralkodtak. Először fel kellett építeni szállásunkat, kitermelni a hozzá szükséges anyagokat, rendezni kellett a terepet.

Archív filmfelvétel került elő a Magyarország történő német bevonulásról, ami 1944. március 19-én történt. A film tanúsága szerint a magyarok barátságosan fogadták a szövetséges csapatokat.

Egy massachusetts-i nemzetiszocialista csoporttal szembeni koholt vádas per folytatódik, miután a per bírája elutasította a fehér patrióta csoport felmentési kérelmét.

Joszif Sztálin 1953-ig volt a Szovjetunió vezetője. A véres diktátort 74 évesen Moszkvában érte a halál, abban az otthonában - dácsájában -, ahol élete utolsó két évtizedének jelentős részét töltötte.

Az épület sosem készült el, egy részlete azonban modellként mégis megvalósult.

Focsaniból Krasznogorszkba kerültünk. Itt vettek minket először névjegyzékbe, még számot is kaptunk, egyenkénti kihallgatás után.

Miután Izrael hat Hirosimára elegendő (százezer tonna) bombát dobott Gázára, elpusztítva infrastruktúrájának 92 százalékát (436 ezer épületet) és megölve legalább 61 ezer (főleg polgári) lakosát, most az enklávé teljes elfoglalását tervezi.