Kövess minket -on és -en!

Miután egy prominens egy zsidó szupremácista azzal vádolta a kaliforniai Berkeley Egyetemet, hogy zsidómentes zónákat hoz létre, két teherautó gurult be a városba.

Az egyiken Adolf Hitler hatalmas képe volt látható – számol be az Arutz7 hírportál. „Aki a zsidók kitiltása mellett van, emelje fel a jobb kezét” – állt a teherautó oldalán elhelyezett hirdetőtáblán.

Az Adolf Hitler képével és a „Mindenki, aki a zsidók kitiltását támogatja, emelje fel a jobb kezét” felirattal ellátott teherautó arra a vitára válaszul hajtott át a kaliforniai településen, amelyben a Berkeley Egyetem jogi karának több hallgatói csoportja úgy döntött, hogy kitiltja a cionista előadókat.

A teherautót az Accuracy in Media nevű politikai csoport küldte ki. A csoport elnöke, Adam Guillette a The Jewish News of Northern California című lapnak elmondta, hogy a teherautó egy kiterjedt kampány része volt, amelynek célja az elvileg az „egyetemi kampuszokon tapasztalható antiszemitizmus elleni küzdelem” volt, és a Berkeley jogi iskola azon diákcsoportjai ellen irányult, amelyek nemrég bejelentették, hogy elfogadtak egy szabályzatot, amelyben vállalják, hogy kitiltják a cionista előadókat az egyetemről. 

Bármi is volt a teherautó szándékolt hatása, jelenléte megijesztette a zsidó diákokat, és felháborodást váltott ki a zsidó szupremácista Rágalmazásellenes Liga (ADL) helyi fiókja részéről. Néhány járókelő még kövekkel is megdobálta a járművet.

„Láttam ezt a buszt a reggeli futás közben” – írta Grace Stewart, a Berkeley egyik zsidó diákja az Instagramon. „Nagyon ijesztő.”

„Az újabb antiszemitizmus hozzáadása, mint például Hitler-képek használata olcsó retorikai pontszerzés, csak elbagatellizálja a hatmillió áldozat emlékét” – tweetelte az ADL San Franciscó-i irodája, míg a Berkeley hallgatóinak az Instagramon megüzente, hogy minden olyan diák rendelkezésére áll, aki „feldúltnak és zaklatottnak” érzi magát a teherautó látványa miatt.

Kövess minket -on és -en!

Tömegmészárlásba fulladt a magyarok utáni hajtóvadászat 1919 tavaszán a komáromi május elsején.

Az európaiak imádják a cenzúrát. Egy új felmérés, amelyet Németországban, Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban és Lengyelországban végeztek, azt mutatja, hogy az európaiak közel fele (47 százalék) támogatná az X közösségimédia-platform betiltását az EU-ban, ha az továbbra is megsértené az európai szabályokat.

Az elmúlt években Mozgalmunk központi, nyári táborának egy fejér vármegyei szálláshely adott otthont, ahol az eddigiekben problémáktól mentesen tudtuk lebonyolítani a zártkörű eseményt.

A mai Magyarország 10 millió lakosának túlnyomó többsége, ha a Rajk nevet hallja, kizárólag a tragikus sorsú Rajk László, egykori kommunista belügyminiszter nevére asszociál, s az ő életútjából főleg a kivégzésére, majd a 7 évvel későbbi dísztemetésére emlékezik.

A zsidó szervezet ismét jó érzékkel találta meg a legnagyobb problémát, ami Magyarországot sújtja.

A Krummlauf, azaz a kanyar puska a németek kreatív ötlete egy hajlított csövű eszköz volt, amelyet egy MP-44-es puska végére rögzítettek, hogy a katonák átlőhessenek akadályokat anélkül, hogy kitették volna magukat a viszonzott tűznek.

Rendkívüli közleményt adott ki az ügy kapcsán a Bundeswehr, mert „szélsőségesség, antiszemita megnyilvánulások és szexuális visszaélések” gyanúja miatt indult átfogó vizsgálat a német hadsereg egyik ejtőernyős alakulatánál.

A poloskáktól szenvedtem a legtöbbet. Este hazaérve a barakkban poloskazápor fogadott: a deszkákról, a gerendákról zuhanórepülésben tömegesen leptek el bennünket. Nem egy fogolytársam pusztult bele abba, hogy a fülébe hatoló rovartól képtelen volt megszabadulni.

Németországban a második világháború óta tavaly volt a legalacsonyabb a születések száma - derült ki a Destatis szövetségi statisztikai hivatal által közzétett adatokból.

„Meg kell bosszulnom, érted? Ha ezt kiteszed, elkaplak és megöllek. Nem érdekel, mi lesz belőle. Ez tönkre fog tenni. Ez az egyetlen dolog, amiért élek”– így fenyegette meg Dan Burros amerikai nemzetiszocialista és a Ku-Klux-Klan (KKK) prominens tagja a New York Times újságíróját, amikor az egy interjú alkalmával elmondta neki: tud Burros zsidó származásáról.

Egy vezető zsidó szupremácista szervezet arra szólította fel az ausztrál kormányt, hogy „azonnal lépjen”, miután egy nemzetiszocialista csoport vonult végig Melbourne belvárosán.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

A Little Rock-i négereket sokkolta, hogy a hétvégén a nemzetiszocialista Blood Tribe csoport tartott felvonulást a város több pontján.

Az 1945. április 5-én zalai leventeként kezdődött amerikai, majd francia fogságom sok megaláztatással és szenvedéssel járt. Az amerikai őrök azzal fogadtak, hogy elszedték ékszereinket, óráinkat, gyűrűinket, kis vagyonkáinkat. 

Nemzetiszocialista párttag volt-e a saját nagyapám? Erre a kérdésre mostantól minden német választ kaphat az amerikai Nemzeti Levéltár segítségével, amely először tette közzé az interneten a NSDAP teljes fennmaradt tagnyilvántartását.