Kövess minket -on és -en!

Az Irak északi, szunnita vidékeit lerohanó vallási fanatikusok visszaállítanák az Oszmán Birodalom határait. Vajon fizikai úton, vagy inkább biológiailag történne a hódítás? 

Félreértés ne essék, nem az Iszlámmal van a baj, hanem csak azokkal, akik kifordítják és a feje tetejére állítják a vallási tanításokat. Ezek a nyugat által támogatott terrorista csapatok ilyenek. Szíriát megpróbálták tönkretenni ezek az erők, amelyek mögött leginkább Izrael és Szaúd-Arábia áll. A cél persze a térség destabilizálása és új irányítható és kizsákmányolható államok létrehozása.

Jó példa erre Líbia és Egyiptom szétverése, amellyel elhozták a demokráciát és a teljes zűrzavart. Irakban már keresztényeket feszítenek keresztre, tehát el lehet képzeni, hogy mit hozna ez rendszer a többi államra és persze Európára.

Az Irak északi, szunnita vidékeit lerohanó terroristacsoport, az ISIS a hétvégén kikiáltotta a kalifátust és nevét egyszerűen Iszlám Államra változtatta. A “kalifátus” jelenleg csak Szíria déli és Irak északi vidékét foglalja magában, de a terroristáknak ennél sokkal nagyobb terveik vannak: a cél a világuralom.

Ennek részeként közölték most ezt a térképet, amin a jövőbeni államuk legszélső határait ábrázolták.

Igen, jól látja, a Közép-Európában szétterülő fekete folt magában foglalja a Balkán-félsziget, Románia és Ukrajna (illetve immár Ororszország) egyes területei mellett egész Magyarországot is.

A térképen ábrázolt állam amúgy nagyobb, mint a középkori kalifátus, vagy akár az Oszmán birodalom valaha volt legnagyobb kiterjedése. A térképrajzolók uralkodó logikája az lehetett, hogy azokat a területeket, ahol valaha járt muzulmán katona, hozzácsapták a jövendőbeli államhoz. Így lehet annak része teljes Ausztria is, bár a törökök csak ostromolták Bécset, de megszállniuk nem sikerült.

(444.hu nyomán Betyársereg)

Kövess minket -on és -en!

A múlt hónapban Észak-Karolinában egy fajgyűlölő néger meggyilkolt egy 23 éves ukrán menekültet, Iryna Zarutskát, az esetből politikai ügy kerekedett.

Rendkívül ritka képek az amerikai történelem egyik legdrámaibb időszakáról és tradicionális fehér fajvédő szervezetéről, a Ku Klux Klánról.

Egy most előkerült rendőrségi dokumentumból kiderül, hogy a több a híres német orvos, doktor Josef Mengele 1959-ben megpróbált Argentínából visszatérni Németországba – írja az MDR német televízió értesülései nyomán a világsajtó.

🌍 Ősi motívumok modern köntösben – bemutatjuk a Sunwheel Shopot A Harcunk.info most egy különleges nemzetközi webáruházra hívja fel olvasói figyelmét: a Sunwheel Shop egy olyan online bolt, ahol a történelmi és kulturális szimbólumok modern ruhadarabokon és használati tárgyakon jelennek meg – világszinten elérhető formában, angol nyelven.

Tíz éve T. L. és dr. Kőfaragó-Gyelnik Vilmos barátaimmal a budai hegyek s villák között sétálgattunk. Tele aggodalommal mérlegeltük a lehetőségeket és tárgyaltuk meg Horthy Miklós kormányzó október 17-re tervezett, de a német elhárító szolgálat által már ismert „kiugrási szándékát”.

Németország 1941. június 22-én indított támadást a Szovjetunió ellen, a Tengely csapatai szeptemberben már Leningrád és Moszkva alatt álltak. Bár a fővárosból sikerült kiszorítani őket, a szovjet remények nyár elején szertefoszlottak: a Wehrmacht – a moszkvai várakozásokkal ellentétben – a déli frontszakaszon lendült támadásba.

Egy fiatal brit nemzetiszocialista aktivista, aki zsinagógák elleni terrortámadást tervezhetett, a jövő évben áll bíróság elé.

Miután a britek megválasztották Keir Starmert, a hatóságok gyorsabban bebörtönzik a „rasszista anyukákat”, mint az erőszakos bűnözőket.

Nyolc évtizednyi piacdemokrácia, konzumidiotizmus, feminista imperializmus és rendszerszintű férfiellenesség nyomán a nyugati fehér férfi mentálisan jórészt elvesztette a férfiasságát.

Büntetőeljárás indult annak a II. kerületi történelemtanárnak az ügyében, aki egy diákját azzal a megjegyzéssel illette, hogy „Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”. 

Mind a mai napig széles körben elfogadott az a téves nézet, miszerint a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 1941. június 22-én egy meglepett, katonailag felkészületlen Szovjetuniót támadott meg, amelynek Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka nem volt.

A nemzetiszocialista aktivista, Marla-Svenja Liebich, korábban Sven Liebich, nem kezdte meg börtönbüntetését a chemnitzi női börtönben. A hatóságok most körözik - közölte az ügyészség. Liebich ellen végrehajtási parancs van érvényben.

Adolf Hitler kultusza és a nemzetiszocialista korszellem számos neves német és külföldi állampolgár lelkét megihlették az 1930-as, ’40-es években, köztük több olyan ismert hírességét, akikről legtöbben ma már nem is gyanítanák, hogy rajongással tekintettek a Führerre.

Három nemzetiszocialista férfit „jelentős” szabadságvesztésre ítélhetnek, miután bűnösnek találták őket egy leeds-i mecset elleni terrortámadás megtervezésében.

„Magyarország egy Franciaországban menedékstátuszt kapott szír antifasiszta kiadását kéri, akit a magyar hatóságok azzal vádolnak, hogy erőszakcselekményeket követett el egy budapesti gyűlésen” – közölte a párizsi fellebbviteli bíróság.