Kövess minket -on és -en!

Karácsony Gergely főpolgármester felkérte a Budapesti Közművek (BKM) vezérigazgatóját Szálasi Ferencné sírjának átlakítására – derül ki Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes tájékoztatásából, amit egy kommunista sajtóterméknek adott.

Az 1946-ban kivégzett nemzetvezető özvegyének sírjára a közelmúltban végzett átalakítás során felkerült a Szálasi Ferenc emlékére felirat, a vezér és feleségének közös fényképe, valamint egy nyilakban végződő Krisztus-kereszt, amit a zsidó-kommunista sajtó következetesen nyilaskeresztnek nevez. Az átalakításokat a sír új rendelkezője végeztette el, aki közösségi gyűjtés nyomán váltotta meg a sírt, miután a rokonok már nem kívánták azt ápolni.

A fehéreket gyilkoló kommunista terrorista Nelson Mandeláról közterületet elneveztető, minden politikai megnyilvánulásában ízig-vérig szélsőbaloldali Karácsony Gergely, aki jelenleg Budapest főpolgármestere, felkérte a közműveket a „helyzet rendezésére”.

A hírhedt zsidó műsorvezető, Fiala János „KeljFelJancsi” című műsorában szintén kíváncsiskodott az ügyről Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettesnél. Arra a kérdésre, hogy a temetkezési vállalatnak közbe kellett-e volna avatkoznia, azt mondta, hogy igen és nem tartja életszerűnek, hogy az átalakított sírt (vagy akár az átalakítás folyamatát) ne vegye észre a temető egy dolgozója, de nem tartja elvárhatónak, hogy a dolgozók az új síremléket „helyben minősítsék”. Elmondta, mivel a felirat, a kép és a szimbólum is magán a síron van, így azt a temető dolgozói csak rongálással tudnák eltávolítani, amihez nincs joguk.

Valamint itt is felmerült, hogy a hegyes végű Krisztus-kereszt valójában „tiltott önkényuralmi jelkép”, de „ezt a bíróságnak kell kimondania” – jegyezte meg Kiss Ambrus, aki hozzátette azt is, hogy a BKM főpolgármesteri kérésre adott elsődleges tájékoztatása alapján a „temetői törvény megsértésére sor került”, mivel az iratanyagok között ilyen átalakítási igénynek vagy terv benyújtásának nem találták nyomát.

Kiss a BKM kommunikációját is „problémásnak” találja, szerinte az „hárító jellegű” volt. Elmondta, hogy kérnek még pár napot az ügy megoldására és a lehetséges lépésekkel kapcsolatos jogi állásfoglalás megszületésére. Azt mondta, hogy „szeretnék elkerülni, hogy bármelyik budapesti temető szélsőjobboldali emlékhellyé alakuljon át”.

A műsor után az ügyet kirobbantó bolsevik sajtóorgánum, a Mérce nevű szennylap (aminek a neve és érintettsége az antifa budapesti terrorista akciói nyomán is felmerült) a főpolgármester-helyettest írásban kereste, akinek a válaszából kiderült, Karácsony Gergely főpolgármester levélben kérte fel a BKM vezérigazgatóját, hogy tegyen intézkedéseket a „helyzet megoldása érdekében”. Idézte a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény végrehajtásáról szóló 145/1999. (X. 1.) Korm. rendeletet, aminek 14. § (1) bekezdése szerint „[a] közízlést sértő vagy oda nem illő felirattal ellátott sírjelet elhelyezni nem szabad.”

„Főpolgármester személyes meggyőződése, és ebben osztom teljesen álláspontját, hogy a sírjelen a »Szálasi Ferenc emlékére« felirat mind az »oda nem illő«, mind pedig a »közízlést sértő« fordulatot kimeríti. Ennek kapcsán felkértük a BKM-et, mint a temetési hely felett rendelkezési jogot gyakorlót hívja fel a jogszabálysértő felirat eltávolítására, ennek eredménytelensége esetén pedig a törvényes jogkövetkezményeket alkalmazza.”

Kövess minket -on és -en!

A német Tigris harckocsi minden bizonnyal a második világháború leghíresebb és legfélelmetesebb harckocsija volt.

Becslések szerint mintegy 200 ember vett részt a nemzetiszocialista felvonuláson Svédországban, amely a 17 éves skinhead, Daniel Wredström meggyilkolásának 25. évfordulóján elevenítette fel az emlékére rendezett salemi menetet.

Trump által a kampány során beígért gazdasági csodának egyelőre nem látszódnak még az előjelei sem, éppen ellenkezőleg. 

Akkor is így köszöntött a tavasz és a március. A budai hegyek felől hideg, még a télre emlékeztető szél söpört végig a pesti utcákon.

Még tartottak a harcok, amikor az egyik napon arra döbbentünk, hogy hadifoglyok vagyunk. Ez akkor volt, amikor bevagonírozva (Debrecen érintésével) továbbutaztunk, elhagytuk az ország területét, és egy romániai hadifogolytáborban kötöttünk ki.

Goebbels ezt a beszédét 1928. január 9-én mondta el. Ez a legterjedelmesebb fejtegetése a propaganda természetéről. Annál érdekesebb, mert korai időpontban hangzott el.

2025 júniusában egy 18 éves lányt erőszakoltak meg egy Nottinghamshire-ben lévő parkban, amit egy pakisztáni és egy afgán férfi követett el, azonban azt az információt, hogy a két férfi menedékkérőként tartózkodik az országban, a tárgyalást vezető bíró megtiltotta, hogy közöljék.

Az időpont: 1946. október 7. A színhely: a kaposvári katonai szűrőtábor. Sólyom András őrnagy táborparancsnok korábban már több ezer embert vett őrizetbe a Magyarországra hazatérők közül. Számára egyegy újabb őrizetbe vétel már nem jelent különösebb eseményt.

A német rendőrség a minap másodszorra hajtott végre több tartományban razziát a Der Schelm nevű nemzetiszocialista könyvkiadó ellen. Ezzel egyidőben Spanyolországban és Lengyelországban is végrehajtottak az ottani hatóságok házkutatásokat a német rendőrállam kérésére.

A 2024-es évet a globális antiszemitizmus soha nem látott mértékű növekedése jellemezte, összesen 6326 dokumentált esettel, ami 107,7 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest.

Egy aktív életmód- és önvédelmihálózat az edzés és testvériség szellemében ismerteti meg az amerikai tinédzsereket a nemzetiszocialista, fajvédő ideológiával. 

Iszonyatos dráma folyt a mai Széll Kálmán tér környékén 1945. február 11-én, amikor Budapest magyar és német védői megpróbálták áttörni a szovjet ostromgyűrűt. 

Donald Trump a 2024-es választási kampánya során rendszeresen megígérte, hogy a titkosítás alól feloldja és nyilvánosságra hozza a kormány összes Epstein-aktáját, amit republikánus és konzervatív bázisa lelkesen támogatott.

Egy niagarai (Ontario) férfit, aki három vádpontban ismerte el bűnösségét terrorizmussal kapcsolatos cselekményekben, húsz év börtönbüntetésre ítéltek. Matthew Althorpe legkorábban tíz év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

Az újrafegyverkező hitleri Nagynémet Birodalomban fejlesztették ki, és olyan jól sikerült, hogy azóta globálisan mindenki ezt használja.