Kövess minket -on és -en!

A környékbeliek elmondása szerint a 44 éves, oklahomai Alexander Feaster békés ember volt, többször lenyírta mások háza előtt is a füvet szívességből és mosolyogva integetett mindig, minden szomszédnak.

Az egyetlen dolog, amivel kitűnt a lakókörnyezetében, hogy büszkén tűzött ki számos horogkeresztes zászlót a házára.

Amikor egy közeli parti résztvevője, egy 26 éves, feltehetően antifasiszta nő a buli utáni hajnalban megpróbálta eltávolítani az egyiket, Alexander Feaster törvénytisztelő polgárból mérges fehér férfi lett.

A nő éppen elfutott volna a leszaggatott zászlóval, amikor Feaster többször hátbalőtte őt egy félautomata fegyverrel. A kiérkező rendőrök négy lőtt sebet találtak rajta, de nem szenvedett életveszélyes sérüléseket, amiből kitűnik, hogy a kitűnően lövő Feaster csak figyelmeztetni akarta. A férfit azonban őrizetbe vették, és gyilkossági kísérlettel vádolják, írja a BBC. 

A helyi sheriff korábban azt nyilatkozta, a nő megpróbálta ellopni a zászlót, később viszont arra módosított, nem egyértelmű, mi volt pontosan a szándéka, így az nem derült ki, hogy a tolvaj nő felelni fog-e a tettéért.

Kövess minket -on és -en!

„Ha nincs intervenció, akkor nem éltem volna túl. Ezt soha nem fogom elfelejteni. Ha nincs január 7-e, akkor ez a jelen sem létezne” – Chum Mey, a rettegett vörös khmerek által működtetett egyik kambodzsai börtöntábor túlélője.

Egy alsó-ausztriai vendéglő április 20-án – Adolf Hitler születésnapján – felvette az étlapjára a diktátor egykori kedvenc ételét, a tojásos nokedlit. Az eset hatalmas botrányt kavart – írja a Heute.at.

Fáklyás felvonulással emlékeztek meg Kijevben, Lembergben és más városokban a második világháborús vezető, a tengellyel szövetséges Sztepan Bandera 117. születésnapjáról.

Nem egyformán szenvedtünk az éhségtől, voltak, akik a kínok kínját állták ki, de voltunk, akik fásult, közönyös állapotba kerültünk. Barátom, Kovács Bandi is a borzasztóan szenvedők közé tartozott.

Az 1945 novemberében kezdődő nürnbergi koncepciós perben a Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék a legyőzött nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 24 prominens katonai, politikai és gazdasági vezetőjének egyoldalú felelősségét állapította meg a második világháború bűneiben.

Talán sohasem derült volna ki, hogy mit rejt a zernikowi erdő, ha nincs egy lelkes gyakornok az Ökoland Dederow nevű cégben.

Kommandósok gyűrűjében lépett ismételten a Fővárosi Törvényszék termébe Maja Trux hétfőn. Egy tanút hallgatott meg a bíróság, és videófelvételeket ismertettek az antifa támadások ügyében.

A poloskáktól szenvedtem a legtöbbet. Este hazaérve a barakkban poloskazápor fogadott: a deszkákról, a gerendákról zuhanórepülésben tömegesen leptek el bennünket. Nem egy fogolytársam pusztult bele abba, hogy a fülébe hatoló rovartól képtelen volt megszabadulni.

Manapság Európát alapjában véve két erő fenyegeti, az egyik kívülről, a másik belülről. Az egyik strukturális, a másik pusztán reakciós: egyrészt az Amerika-központú neoliberális kozmopolitizmus, amelyet Davosban a Wall Street-i finánctőke képvisel Larry Finkkel, a BlackRock főnökével az élén, másrészt az európai szeparatista-szuverenista „ötödik hadoszlop”, amely ugyanennek a hatalomnak udvarol áldás reményében.

Mind a mai napig széles körben elfogadott az a téves nézet, miszerint a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 1941. június 22-én egy meglepett, katonailag felkészületlen Szovjetuniót támadott meg, amelynek Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka nem volt.

Miután Izrael hat Hirosimára elegendő (százezer tonna) bombát dobott Gázára, elpusztítva infrastruktúrájának 92 százalékát (436 ezer épületet) és megölve legalább 61 ezer (főleg polgári) lakosát, most az enklávé teljes elfoglalását tervezi.

1945 februárjáig Európa egyik legszebb barokk városát, az Elba menti Firenzeként is emlegetett Drezdát megkímélte a második világháború vérzivatara, és elkerülték az 1943 nyara óta folyamatos, a Németországot romba döntő szövetséges terrorbombázások.

„Én vagyok az utolsó szemtanú magyar részről” – olvasható Dr. Szakáts István a Hungária Szabadságharcos Mozgalom ügyvezető elnökének történelmi dokumentumában, aki nemcsak a nemzetiszocialista mozgalom egész harci korszakát végig élte, hanem intenzív kapcsolatban állt Hitlerrel is.

Németországban a második világháború óta tavaly volt a legalacsonyabb a születések száma - derült ki a Destatis szövetségi statisztikai hivatal által közzétett adatokból.

Donald Trump a maga bumfordi módján nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok fel akarja számolni az Európai Unió maradék politikai-gazdasági önállóságát.