Kövess minket -on és -en!

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2024. május 9-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben öt hazafias szkinhedet „csoportosan, társtettesként elkövetett, közösség tagja elleni erőszak bűntettével” vádol az ügyészség.

A vádirat szerint a fajvédő aktivisták 2020. december 20-án délután az egyik villamosmegállóban felfigyeltek a rasszjellegek alapján az arab etnikumú későbbi „sértettre”, és elhatározták, hogy őt faji különbözősége, illetve inváziós hovatartozása miatt bántalmazni fogják. A „sértett” is észlelte az aktivistákat, akik megjelenése – ruházata és hajviselete – az „idegen- és fajgyűlölő személyek sajátosságait” hordozta, írja sajátos nyelvezetű közleményében a bíróság. Először az I. rendű terhelt ment oda az arab férfihoz, majd csatlakozott hozzá a II. és az V. rendű terhelt is, majd azt kiabálva, hogy „migráns, menj haza” követni kezdték az előlük hátráló arabot. Végül mind az öt terhelt a migráns férfi köré gyűlt, a IV. rendű vádlott pedig feléje is ütött. Ekkor az invazív személy nyúlcipőt húzott, az I. és II. rendű terhelt pedig kergetni kezdte őt. Amikor utolérték a „sértettet”, a II. rendű terhelt ellökte, a III. rendű pedig földre vitte őt, és ott dulakodni kezdett vele. Ekkor az idegenhonos bevándorlóba a II. rendű belerúgott, majd amikor a migránsak sikerült felállnia, a III. rendű elgáncsolta, az I. és II. rendű testszerte megütötte, az előbbi terhelt pedig ezen felül még leköpte őt. Az úgynevezett „sértettnek” – aki a bántalmazás következtében mindössze 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett – végül sikerült eliszkolnia a helyszínről.

Az ügyészség a hazafias aktivistákat, illetve IV. rendű terheltet mint „különös visszaesőt”, valamint az V. rendűt együttesen mint társtetteseket „csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettével” vádolja.

Az előkészítő ülésen az I., a III. és az V. rendű vádlott „beismerte bűnösségét” és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. E nyilatkozatokat a bíróság elfogadta, így bizonyítási eljárást nem folytatott le, a felszólalásokat követően pedig ítéletet is hirdetett, amelyet a vádirati tényállásra alapozott.

A II. és IV. rendű terhelt nem ismerte be a bűnösségét, és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról sem, esetükben tehát a kerületi bíróság tárgyalásra utalta az ügyet.

Az ülésen az I., a III. és az V. rendű vádlott védője a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alóli mentesítésre tett indítványt.  

Az I. és a III. rendű vádlott nem élt az utolsó szó jogával, az V. rendű azonban úgy nyilatkozott, hogy „tettét megbánta”, és „sajnálja a bűncselekmény elkövetését”.

Az elsőfokú bíróság ítéletével az I. rendű vádlottat az előkészítő ülésen 2 év börtönbüntetésre ítélte, a szabadságvesztés végrehajtását azonban 5 év próbaidőre felfüggesztette. A vádlott a büntetés végrehajtása esetén feltételes szabadságra leghamarabb a büntetés kétharmad részének kitöltése után bocsátható. A fentiek mellett a terheltet a bíróság előzetes mentesítésben részesítette.

A bíróság a III. rendű vádlottat 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, a szabadságvesztés végrehajtását azonban 4 év próbaidőre felfüggesztette. A büntetés végrehajtása esetén a vádlott leghamarabb a büntetés kétharmad részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. A fentiek mellett a terheltet a bíróság előzetes mentesítésben részesítette.

Az V. rendű vádlottat 1 év börtönbüntetésre ítélték azzal, hogy a szabadságvesztés végrehajtását a bíróság 3 év próbaidőre felfüggesztette, valamint előzetes mentesítésben részesítette a terheltet, aki a büntetés esetleges végrehajtása esetén az idő kétharmad részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

Az I., a III. és az V. rendű vádlott tekintetében a büntetés kiszabása során a bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe a büntetlen előéletet, a beismerő vallomásokat stb., ugyanakkor súlyosító körülményként értékelte az alkoholos állapotban történő csoportos, társtettesi elkövetést.

Az ügyész fellebbezést jelentett be az ítélet előzetes mentesítésekre vonatkozó rendelkezései ellen. Az I. és III. rendű vádlott védője enyhébb büntetés kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést. Az V. rendű terhelt a döntést tudomásul vette. 

Az ítélet nem jogerős.

Kövess minket -on és -en!

1945. február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.

Egy csoport nemzetiszocialista demonstrált az „Anne Frank naplója” című színházi előadás előtt Michigan állambeli Livingston megyében, a holokauszt propagálása ellen tiltakozva.

A Bild információi szerint Jéna és Weimar között letartóztatták a Hammerbande néven elhíresült bolsevista terrorszervezet vezetőjét, a 31 éves Johann Guntermannt. Guntermannt tartják a Hammerbande ötletgazdájának és vezetőjének, aki 2020 óta szökésben volt.

Egy párizsi zsidó férfit megtámadott két fiatal, akik megpróbálták megerőszakolni, miután felfedeztek a telefonján egy izraeli zászlót.

Az emberek szavai, még azok is, melyeket a sugallat szülte, másra fordíthatóak, a szavaktól függnek, hozzájuk lehet adni és el lehet belőlük venni, és esendő halandók eltorzíthatják őket. Ezért minden írást vagy befolyást, régit vagy újat át kell szűrni a természeti törvény szűrőjén.

Nyomozás indult két kiskorú ellen, akik egy „neonáci” szervezet alapítóiként, illetve tagjaiként megrongálták egy zsidó temető kőtábláit Aradon.

Lina Engelt még 2023 májusában ítélte egy drezdai bíróság öt év és három hónap börtönre bűnszövetkezet tagjaként elkövetett súlyos testi sértést okozó támadások miatt. 

A német külügyminiszter, Johann Wadephul közölte, hogy a jövő héten ismét felveszik a kapcsolatot Magyarországgal, mert jobb fogvatartási körülményeket kívánnak elérni a szélsőbalos erőszakkal vádolt Maja T. (eredeti nevén Simeon Ravi Trux) számára – írja a Die Welt.

Szülővárosában, a nyugat-franciaországi La Trinité-sur-Merben szűk családi körben eltemették Jean-Marie Le Pent, a francia Nemzeti Front alapítóját.

Kedden reggel hiába várták az antifa támadások második olasz vádlottját, nem jelent meg a tárgyalóteremben, így a bíróság nem tudott érdemben továbbhaladni az ügyben. 

A legutóbbi Ohio állambeli események, melyek a közelmúltban történt fehér fajvédő felvonulások mintáját követik, zsidók és liberálisok felzúdulását váltotta ki helyben és országosan is.

Nem sok fotós használt színes filmet az 1930-as években, és közülük is kevesen hagytak hátra olyan nagyszerű képeket, mint Hugo Jaeger, aki tehetségét és egyéni látásmódját már jóval a háború előtt a német nemzetiszocializmus szolgálatába állította.

1915. június 23-án kezdődött az a több mint két évig elhúzódó összecsapás-sorozat az észak-olaszországi Isonzó folyó mentén, amelyben az első világháborúban elesett több mint ötszázezer magyar katona mintegy fele lelte halálát.

William Joyce-ra gyakran utalnak „Lord Haw-Haw” néven, ami viccnek tűnik, és ami tényleg az is. Akik azonban valóban tudják, ki volt Joyce, tisztában vannak vele, hogy kivételes ember volt, aki Nyugat-párti nézeteiért szenvedett mártírhalált.

Szovjet hadijelentések szerint 1945. április 4-én fejeződtek be Magyarországon a második világháborús harci cselekmények, amikor a Vörös Hadsereg "kiűzte" az utolsó német egységeket.