Kövess minket -on és -en!

Tíz év börtönbüntetést kapott a betiltott brit nemzetiszocialista szervezet, a National Action társalapítója.

A 32 éves Ben Raymondra a bristoli koronabíróság bírója rótt ki egy évtizedet, miután „terrorcselekmény” miatt korábban már elítélték.

Ben Raymond 2013-ban társalapítója volt a nemzetiszocialista szellemiségű patrióta szervezetnek, amely az etnikai tisztogatást, valamint az LMBTQ-deviánsok és a liberálisok elleni aktivizmust hirdette.

Az úgynevezett „terrortörvény” értelmében 2016 decemberében betiltották, így ez lett az első szélsőjobboldali csoport, amelyet kriminalizáltak a Brit Fasiszták Szövetsége 1940-es törvényen kívül helyezése óta.

A belügyminisztérium diktatórikus lépése után Raymond segített a National Action-nek átalakulni egy új csoporttá, NS131 – National Socialist Anti-Capitalist Action néven.

A bristoli koronabíróság bírája nyolc év börtönbüntetésre és két évre meghosszabbított próbaidőre ítélte Raymondot. Minimum öt év és négy hónap börtönbüntetést fog letölteni, mielőtt feltételesen szabadlábra helyezhető. Ugyancsak 15 évre vonatkoznak rá a terrorizmusról szóló törvény korlátozó rendelkezései, akkor is, ha már szabadult.

Az ítélet kihirdetésekor a bíró külön nehezményezte, hogy a National Action fiatalokat tervezett a soraiba toborozni. „Egyértelmű, hogy ez a propagandaanyag a fiataloknak szólt. Valójában fennállt a veszélye annak, hogy ezeket a fiatalokat az Ön anyaga extrém faji erőszakos cselekmények elkövetésére készteti.”

Ben Raymondot az esküdtszék bűnösnek találta abban, hogy egy „terrorista” szervezet tagja volt. Két rendbeli bűntett miatt is elítélték, amiért olyan iratok voltak a birtokában, amelyek az „Andrew Berwick európai függetlenségi nyilatkozata” és „Ragnar Benson házi készítésű detonátorok” címet viselték. További négy hasonló vád alól viszont felmentették.

A National Action vezetőjét, Christopher Lythgoe-t 2018-ban nyolc év börtönbüntetésre ítélték, miután bűnösnek találták „betiltott csoportban való tagságban”.

A National Actiont többet között azért tiltották be, mert az interneten üdvözölte a bevándorlást támogató Jo Cox munkáspárti képviselő meggyilkolását, akit 2016-ban a magányos farkasként tevékenykedő Thomas Mair nemzetiszocialista aktivista lőtt le és késelt halálra.

Kövess minket -on és -en!

A Szálasi-kormánynak a Sándor palota sárga termében tartott utolsó minisztertanácsai már nyomasztó légkörben folytak le. A város szélén ott állt az ellenséges, politrukoktól agyontűzdelt Vörös Hadsereg és közben fenn a Várban minisztertanácsot tartottak.

Sorsfordító nap volt 1956. október 25. Máig nem teljesen tisztázott okokból a Parlament elé vonuló fegyvertelen tüntetőkbe tankokból és gépfegyverekből belelőttek az épület védelmére odarendelt orosz katonák és az ÁVH kirendelt fegyveresei. A forradalom és szabadságharc ettől a vérengzéstől vált igazán szovjetellenessé.

Tapasztalataim szerint kétféle módon védekeztek az emberek a lágerélet szörnyűségei ellen: egészségrontással, amitől a mielőbbi hazajutást remélték, és egészségkarbantartással a majdani hazatérés reményében.

Isabel Peralta, Spanyolország egyik legismertebb nemzetiszocialista aktivistája – aki szoros kapcsolatokat ápol brit szélsőjobboldali körökkel is – erőszakos zavargások középpontjába került.

„Meg kell bosszulnom, érted? Ha ezt kiteszed, elkaplak és megöllek. Nem érdekel, mi lesz belőle. Ez tönkre fog tenni. Ez az egyetlen dolog, amiért élek”– így fenyegette meg Dan Burros amerikai nemzetiszocialista és a Ku-Klux-Klan (KKK) prominens tagja a New York Times újságíróját, amikor az egy interjú alkalmával elmondta neki: tud Burros zsidó származásáról.

A mai Németország nemzeti szocialista szellemben fölnevelkedett fiataljai talán el sem tudják képzelni azt a világot és azokat az állapotokat, amelyek abban az időben uralkodtak, amikor tort ült a német birodalomban a weimari szellem.

Gázában zavartalanul folytatódik a népirtás? Lépjünk tovább. Trump elsumákolja az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát? Felejtsük el az egészet. Cincinnatiban fehéreket lincselnek a négerek? Mindennapos eset, kit érdekel.

Hunyadi János és Újlaki Miklós erdélyi vajdák egyesült serege 1442. március 25-én győzték le az Erdélyre törő Mezid béget Szebennél. A diadal az egyik első volt Hunyadi török elleni sikereinek sorában, amelyek messze földön híressé tették a tehetséges hadvezért.

Az olasz társadalom egy jelentős része nem igazán szívleli a zsidókat. Egy friss olasz közvélemény-kutatás szerint az olasz társadalom jelentős részében jelentős mértékűre nőtt az antiszemita attitűd a zsidókkal szemben, miközben országszerte erősödnek a tiltakozások Izrael gázai népirtása miatt.

Az Egyesült Államok példáját követve az Antifa mozgalom terrorszervezetté minősítését kezdeményezte a magyar kormány az Európai Unióban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.

Egy békésen folydogáló kis patak az alaszkai Aleut-szigeteken 80 éven át hivatalosan a „Nazi Creek” nevet viselte – egészen máig.

1987. augusztus 17-én repült világgá a hír, hogy Rudolf Hess, Hitler egykori helyettese, a Nürnbergben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt "nemzetiszocialista háborús főbűnös", a spandaui fegyház utolsó foglyaként, 93 éves korában meghalt.

Az USA és Izrael Irán elleni háborújának első fordulójában az agresszor egyetlen stratégiai célja sem valósult meg: sem a rezsimváltás, sem az iráni atomprogram leállítása, sem pedig az ország ballisztikusrakéta-képességeinek felszámolása.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Célkörözési Osztályát az ORFK BF Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központon (NEBEK) keresztül keresték meg a német hatóságok egy Magyarországon bujkáló politikai szökevényük felkutatása érdekében. 

1944. március 19-én a szövetséges Nagynémet Birodalom katonái bevonultak Magyarország területére, azonban ennek hosszú előzményei voltak.