Kövess minket: Telegram — X — Vkontakte
Azokban a napokban, amikor Európa a második világháború végén megszabadult "a fasizmus igájától", a modern történelem legnagyobb tömeges nemi erőszakja zajlott. Berlin asszonyai valósággal rettegtek a betörő szovjetektől, akik elől nem volt menekvés.
A Berlin szélén található Treptower Parkban áll egy szoborcsoport, amelyen egy szovjet katona látható. Az emlékmű feliratán az áll, hogy a szovjet nép megmentette az európai civilizációt a fasizmustól. Ugyanakkor néhányan a szentélyszerű szoborcsoportot az Ismeretlen Erőszaktevő Sírjának nevezik, utalva arra, hogy a szovjet hadsereg katonái számtalan, a berlini utcákon harcoló vagy az ostrom során egyéb feladatot ellátó német asszonyt bántalmaztak szexuálisan.
Az oroszok közül sokan elutasítják és nyugati mítosznak nevezik a támadó Vörös Hadsereg katonáinak ilyesfajta bűneit. Meg kell említeni azonban, hogy nem csupán a szovjetek fejére olvashatók ilyen bűnök. Egy márciusi kutatás szerint az amerikaiak (és szövetségeseik) mintegy 190 ezer német nőt erőszakoltak meg 1945 folyamán.
Két darab, 1945 tavaszától őszig szóló napló segítségével jobban megérthetjük, mi is történt ezekben a pokoli hónapokban. Az egyik Vlagyimir Gelfand, Közép-Ukrajnából származó zsidó hadnagy írása, amelyet a fia, Vitalij talált meg a családi ház padlásán, miután Gelfand elhunyt. „Apám sok borzalmat látott, míg eljutott Berlinig. Számtalan falun ment keresztül ahol helybeli nőkön pedig szexuális erőszak nyomai látszottak” - mondta Vitalij. Hozzátette: a Vörös Hadsereg sem volt szent, a sajtó segítségével izzította a gyűlöletet: „Katona! A fasiszta fenevad barlangjában, német földön állsz. Ütött a bosszú órája!”
Gelfand hadnagy naplójának egyik legárulkodóbb szakasza az, amikor Berlin egyik külvárosában német nők csoportja mellett haladt el az egysége. „Félelemmel az arcukon mesélték el nekem, mi történt a Vörös Hadsereg érkezése utáni első éjjelen. Az egyik leány ujjával a szoknyája alá mutatott, s azt mondta: »Több mint húsz ember...« Majd sírva fakadt.” Ezt követően váratlan fordulat következett be: „»Maradj itt!« - vetette rám magát. »Aludj velem. Azt csinálsz velem, amit csak akarsz. De csak Te!«” A megbecstelenített leány ily elkeseredett módon próbálta meg elkerülni az újbóli csoportos erőszakot.
A másik napló egy, a harmincas évei elején járó, ismeretlen német újságíró tollából származik. A Nők Berlinben című, később bestsellerré váló írás tíz nappal Hitler öngyilkossága előtt vette fel az események fonalát. Ez a hölgy a szomszédokkal egy bérház pincéjében bujkált, s elbeszélése szerint társaival kínjukban viccet csináltak keserves sorsukból: „jobb egy ruszki fent, mint egy jenki a levegőben” - ez a cinikus megszólalás azt jelentette, hogy jobb túlesni egy csoportos nemi erőszakon, mint szénné égni egy bombázás során. Amikor a katonák elérték a pince ajtaját, kevéske orosz nyelvtudásával megpróbálta lebeszélni a szovjeteket a bujkálók megerőszakolásáról, percekkel később azonban ő vált a brutális erőszak tárgyává.
Az először 1959-ben kiadott napló szerint az asszony végül rájött, hogy meg kell keresni a maga „farkasát”, vagyis egy magas beosztású tisztet, így elháríthatja a csoportos nemi erőszakot. Egy leningrádi hadnaggyal osztotta meg az ágyát, akivel irodalomról és az élet értelméről beszélgettek. „Nem az volt a legfontosabb, hogy megerőszakolnak. A szalonnáért, a vajért, a cukorért és a húskonzervekért csináltam.”
1945 után Kelet-Németországban szentségtörés volt kritizálni az ország „felszabadulását” kivívó szovjet hősöket, míg a fal nyugati oldalán a reggeltől estig sujolt "náci bűnök" miatti bűntudat a német szenvedést érinthetetlenné tette, s évtizedeken át nem beszéltek róla. 2008-ban filmre vitték a Nők Berlinbent, amely egyre több, még életben lévő német asszonyt ösztönzött arra, hogy kiálljon a nyilvánosság elé, s beszéljen világháborús élményeiről.
|
|
|
|
|
|
Mi valószínűleg sohasem fogjuk teljes valóságában megismerni a világháború idején lezajló szégyenletes eseményeket. Ezt az is elősegíti, hogy az orosz duma egy olyan törvényt szavazott meg, amely kimondja: bárki, aki rossz hírbe hozza Oroszországot, illetve befeketíti annak második világháborús működését, akár ötéves börtönbüntetéssel sújtható. Vitalij Gelfand elismerte, hogy „a szovjet katonák hihetetlen bátorságról tettek tanúbizonyságot és hatalmas áldozatokat hoztak a világégés éveiben, azonban ez nem a teljes igazság”.
