Kövess minket 
-on és 
-en!
Minden genocídium előfeltétele a megcélzott (kiirtandó, megtizedelendő, elűzendő) népcsoport dehumanizálása. Nyugaton és főleg Amerikában manapság a fehéreket szisztematikusan megfosztják ember voltuktól azzal, hogy azt sugallják nekik: a ti életetek nem számít.
Ezzel lényegében a likvidálásuk igazolását készítik elő.
A BLM (a feketék élete számít) szlogen a program része. Nyilvánvaló, hogy bárki találta is ki, tudnia kellett, hogy az azonnali és természetes válasz erre az, hogy minden élet számít. Ez utóbbi kijelentést azonban a feketék elleni fajgyűlölet megnyilvánulásának tartják, világossá téve, hogy valójában csak az ő életük számít, hogy csak az ő életüknek van értéke emberi életként, és aki mást állít, az gyűlölködik. Talán túlzásnak tűnhet, de egyáltalán nem túlzok, amikor azt mondom, hogy Nyugaton a fehéreket már népirtás fenyegeti.
Ezt valószínűsíti a média, a baloldal és a különböző kisebbségi lobbik vehemens rendőrségellenes kampánya is. A nem is olyan távoli jövőben bekövetkezhet az, hogy amikor feketék betörnek fehérek otthonába, a rendőrség egyszerűen nem fog válaszolni a segélyhívásokra. Amerikában egyre gyakrabban kerül sor úgynevezett otthoninváziókra, amelyek során jellemző módon négerek rohanják le hordaként a fehérek házait, megkínozva, megerőszakolva, meggyilkolva és persze kifosztva áldozataikat. A „társadalmi igazságosság (fehér) harcosai”, valójában a fehér bűntudat és öngyűlölet zelótái által feltüzelt és a kollaboráns államhatalom erélytelensége miatt vérszemet kapó fegyveres négerek fognak razziázni a fehér lakónegyedekben, és a lakájmédia békés tüntetőknek fogja aposztrofálni őket, akik csak azért lődörögnek arrafelé, és csak azért mennek be mások házába, hogy kielégítsék „gyermeki kíváncsiságukat” (vö. Ahmaud Arbery esete), és akiktől a fehérek csak azért félnek, mert rasszisták.
Ha pedig a fehérek önvédelemből ne adj’ isten megölik a rájuk törő feketéket, „békés tüntetők meglincselésével” fogják megvádolni őket, és miután börtönbe kerültek, a gyerekeiket kiutálják az iskolájukból, a rokonaikat pedig kirúgják az állásukból. (Vö. „Kényelmetlen munkahelyi környezet megteremtésének” ürügyén kirúgták az állásából annak az atlantai rendőrtisztnek a mostohaanyját [!], aki, mármint a rendőrtiszt, agyonlőtt egy feketét, foxnews.com, 2020. június 19.)
Egyre gyakrabban támadnak majd feketék fehérekre az alapján, ahogyan az utóbbiak rájuk néznek (a szemkontaktus-gyilkosságok már most is mindennaposak nyugaton), vagy ahogyan a lányaik kinéznek. Gyűlöletbeszédnek fogják nyilvánítani annak kimondását, hogy a feketék szisztematikusan fehéreket gyilkolásznak, és hogy a kormány nem hajlandó megállítani őket. A média azt szajkózza majd, hogy ez valójában nem történik meg, és mindez csak rasszista összeesküvés-elmélet, ugyanakkor azt állítva, valójában jó, hogy ez történik, mert a fehérek rasszisták, és ezért halált érdemelnek.
Ez a következő logikus lépés az „üsd a nácit!” után, amikor azt mondták, hogy aki Trumpot támogatja, az náci, tehát megérdemli, hogy megtámadják az utcán. A fehérek dehumanizálásának folyamatában az „üsd a nácit!” csatakiáltást gyorsan felválthatja az „öld a rasszistát!”, meggyőzve a publikumot arról, hogy az így megbélyegzetteknek nincs joguk élni George Floyd halála, vagy a rabszolgaság, vagy bármi más miatt.
|
|
|
|
|
|
Egyébként rengeteg fehér is egyetért ezzel. Talán az évtizedek alatt médiailag, hollywoodilag, iskolailag beléjük sulykolt „fehér bűntudatról” van szó, vagy még inkább arról, hogy a tömegek mindig mindenre és bármire rávehetők a megfelelő módszerek alkalmazásával. Ahogyan tavaly nyáron is, amikor addig tartottak a Covid miatti korlátozások, amíg dühbe nem gurultak egy afroamerikai drogos börtöntöltelék halála miatt, miután a média felheccelte őket. Mert akkor csodák csodájára hirtelen már nem is volt olyan súlyos a járványhelyzet, és milliók tüntethettek szabadon világszerte, főleg a fehér országokban. Mert a feketék élete fontosabb, mint mindenki élete; fontosabb, mint az általános közjó. Mert a rendszer számára manapság maguk a feketék az általános közjó.
Nyugaton balekok tömegei önként visszalobotomizálják magukat a 30-as évek bolsevik Oroszországába. Fehér nők nyilvános vezeklő szeánszokon gyónják meg „fehér kiváltságukat” és „öntudatlan rasszizmusukat” – társadalmi erényfitogtatásként. Fehér tinilányok körében járványszerűen terjed saját családtagjaik bemószerolása „fajgyűlölet” miatt, nemcsak a Fakebook (egyelőre még csak) virtuálisan lincselő csőcselékét uszítva rájuk, hanem a hatóságokat is. Különböző társadalmi csoportokból kiközösítik azokat, akik nem hajlandók felesküdni a BLM-re és elköteleződni az afrobolsevizmus szolgálatában.
Amerikában hovatovább az is felségsértésnek számít, ha egy fehér átmegy az utca másik oldalára, amikor Harlem egyik sikátorában éjfél után egy rakás fekete közeledik feléje kapucnis dzsekiben, bézbólütőket lóbálva. Egy olyan országban, ahol a 12 százalékos fekete kisebbség tagjai követik el a bűncselekmények felét, etnomazochista fehérek igyekeznek önpusztító halálkultuszukat rassztársaikra erőltetni a rasszizmus elleni keresztes háború nevében.
A nyugati világot jelenleg uraló elit gyakorlatilag kiárusította az alsóbb fehér néprétegeket, hogy átmenetileg békét vásároljon magának a „nagy, brutális és veszélyes” fekete férfiaktól, akik halálra ijesztik. Ezt az általános „fekete” sztereotípiát a média szándékosan terjeszti és erősíti, hogy félelmet és kétségbeesést váltson ki a fehérekből, és bátorítsa a „fekete dühöngést”. A fekete erőszaktól és fekete bosszútól való páni félelmen túl maga a faji diverzifikáció egy szélesebb körű, amorf aggodalmat vált ki a fehérekből, akik tudják, hogy immár kisebbségben vannak a világon, és néhány évtized múlva kisebbségben lesznek Amerikában, sőt előbb-utóbb Nyugat-Európában is. Így még azok a fehérek is, akiket zavar ez a kilátás, hiábavalónak érzik az ellenállást, mert az ebben az esetben azt jelentené, hogy a történelem és a közvélemény árjával szállnak szembe.
Amikor pedig az ellenállás nemcsak hiábavaló, de veszélyes is az ember karrierjére és társadalmi életére nézve, akkor sokkal kevésbé érzi fájdalmasnak kikapcsolni az agyát, és sodródni az árral. Ahogyan a nyugati fehérek elsöprő többsége teszi manapság – végzetük felé sodródva.
