Kövess minket -on és -en!

Alig három hét alatt 70 ezer eurót (21 millió forintot) gyűjtött adományokból az Identitás Generáció olaszországi csoportja.

(A csoport eredetileg 2012-ben Franciaországban alakult a bevándorlás megfékezésére Génération Idéntitaire néven, és a másik fontos központja Ausztriában van).

A szervezet célkitűzése, hogy ne engedjék működni azoknak Soros-szervezeteknek a hajóit, amelyek kihalásszák a Földközi-tengerből, illetve Afrika partjait megközelítve, összejátszva az embercsempészekkel Európába hordják a javarészt afrikai néger gazdasági bevándorlókat.

Idén eddig 80 ezer ember indult neki Líbiából Európa felé, elsősorban Olaszország irányába. Közülük mintegy kétezren fulladhattak a tengerbe. Erre az évre összesen 250 ezer emberre számítanak a szakértők ezen az útvonalon.

A bevándorlókat az embercsempészek sokszor a célra teljesen alkalmatlan, túlzsúfolt csónakokra teszik, abban is bízva, hogy az NGO-k majd úgyis kimenti őket. A négerek mentésére cirkáló hajók kifutását igyekeznek megakadályozni most az Identitás Generáció aktivistái, például az Orvosok Határok Nélkül egyik hajóját próbálták a közelmúltban visszatartani.

Az aktivisták elmondták, hogy a tenger felől érkezők szinte mind gazdasági menekültek, vagyis nem járna nekik a menekültjog, nem kellene beengedni őket. Úgy mondják, hogy a "jótékonysági szervezetek" miatt sokkal többen jönnek, mert bízhatnak abban, hogy mindenféleképpen átjutnak a Földközi-tengeren, és ezért az "embermentők" lényegében együttműködnek az embercsempészekkel.

Az olasz állam is egyre nagyobb gyanakvással tekint a Soros-féle "mentőhajókra". A római kormány megfenyegette őket, hogy kitiltja kikötőiből ezeket a hajókat, ha az EU nem segít többet menekültügyben. Végül sikerült megegyezni az EU-val új programok indításában, amelynek része lenne az olaszokhoz érkező bevándorlók áttelepítésének felgyorsítása a 2015-ös EU-s határozat alapján. Ez az a határozat, amit többek között Magyarország szerencsére nem hajlandó végrehajtani.

Kövess minket -on és -en!

1915. június 23-án kezdődött az a több mint két évig elhúzódó összecsapás-sorozat az észak-olaszországi Isonzó folyó mentén, amelyben az első világháborúban elesett több mint ötszázezer magyar katona mintegy fele lelte halálát.

Az ötödik júniusi tárgyalási napot tartották Budapesten Simeon Ravi Trux, antifasiszta aktivista ügyében, aki a vád szerint részt vett a 2023-as támadásokban. Az utcán ezúttal a Betyársereg jelent meg jelentős létszámban a Fővárosi Törvényszék épületénél.

Az amerikai–kínai vámháborúban átmenetileg fegyverszünet van érvényben, a frontvonalak megmerevedtek, a szembenálló felek készülnek a végső (?) összecsapásra.

Gyászkeretes emlék marad számomra 1945. március 4. Szülővárosomra, Szombathelyre bombák hullottak, és a pusztulás az ország romvárosai közötti sorrendben a hatodik helyet juttatta...

Brüsszelben a különleges egységek tartottak házkutatást a NATION nevű belga nacionalista párt volt vezetőjénél, Hervé Van Laethemnél. Otthonát átkutatták, őrizetbe vették, majd hosszas kihallgatás után végül vádemelés nélkül elengedték, de a telefonját és a laptopját lefoglalták.

A legtöbb ifjú kommunista átment Rákosi kezei alatt a szegedi Csillagban, miközben a moszkvai emigráció tagjai fogyatkoztak – a későbbi diktátor nagyobb biztonságban volt itthon a rácsok mögött, mint a Szovjetunióban.

Olaszország a zsidó-liberális történészek ítélete szerint mind a mai napig „nem nézett szembe” az 1922-tól 1943-ig tartó időszakkal.

Egy nemzetiszocialista csoport rendszabályozta meg a színészeket egy lisszaboni színház előtt, ami a Portugália nemzeti költőjét, Luís de Camõest ünneplő darab előadásának lemondásához vezetett. 

A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség (KABSZ) a keleti front veteránjainak összefogására 1943-ban (más adatok szerint már 1942-ben) alakult meg. Elsődleges célja az volt, hogy ellensúlyozza a hivatalosan is működő Tűzharcos Szövetséget, s megakadályozza Magyarország háborúból való kiugrását.

A táborparancsnokság 1944 telének egyik éjszakáján riadóztatott bennünket, és összeállítva egy 70 fős csoportot, kiküldött bennünket Birzsa településre tüzifáért a láger részére. Rettenetes hideg volt, a szél is fújt.

Az 503. nehézpáncélos-osztályt 1942. május 5-étől állították fel egy törzsszázaddal és két önálló nehézpáncélos-századdal.

Gázában zavartalanul folytatódik a népirtás? Lépjünk tovább. Trump elsumákolja az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát? Felejtsük el az egészet. Cincinnatiban fehéreket lincselnek a négerek? Mindennapos eset, kit érdekel.

„Azokat a károkat, melyeket Magyarország a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának okozott hadműveleteivel és ez országok területének megszállásával, – Magyarország megtéríti a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának.

Charles Augustus Lindbergh (1902–1974) svéd bevándorlók leszármazottjaként látta meg a napvilágot Amerikában.

A néger előadó, akit egykor Kanye Westnek hívtak, de évek óta a Ye nevet viseli, új számmal jelentkezett, amelynek a Heil Hitler címet adta.