Kövess minket -on és -en!

Még augusztus 26-án törtét, hogy egy francia felnőttoktatási intézmény hallgatója, egy huszonhat éves férfi túlgondolta a házi feladatot, és legyártott négy radioaktív csőbombát.

Egy helyi szatirikus hetilap ellenőrzött információja alapján a Vice számolt be arról, hogy a bombák építéséhez az elkövető az eBay-ről szerzhetett be urániumot. Az üggyel kapcsolatos részleteket egy párizsi rendőrtiszt is megerősítette a lapnak.

A fiatalember otthonában tartott házkutatás során nagy mennyiségű nemzetiszocialista propagandát foglaltak le, és találtak egy olyan csuklyát és köpenyt is, amelyet a Ku Klux Klán egyik, Németországban működő csoportjához tudtak kötni.

A diák maga jelentette be az osztálytársainak, hogy sikeresen megépítette a négy csőbombát, amelyeket radioaktív porral töltött meg. Az iskola tanárai ezután fordultak a helyi rendőrséghez.

Miután megérkeztek az iskolába, a rendőrök megállapították, hogy a bombák közül legalább három működőképes, ezért tűzszerészt és veszélyes anyagok kezelésére szakosodott személyzetet is hívtak a hatástalanításhoz.

A munka során kiderült, hogy a bombák valóban radioaktívak, ugyanakkor ilyen anyag szivárgásáról vagy más veszélyről nem számoltak be.

„A fő gond természetesen az volt, hogy a bombák működőképesek voltak” – közölte az ügyben nyilatkozó rendőrtiszt.

A fiatal férfit a francia hatóságok nem nevezték meg, de az kiderült, hogy a múlt héten tartóztatták le az északkelet-franciaországi Colmar városban, a német határ közelében.

Kövess minket -on és -en!

Az Észak-Karolinai Egyetem (UNC) hétfőn bejelentette, hogy azonnali hatállyal fizetett kényszerszabadságra küldi Dwayne Dixont, az Ázsiai és Közel-Keleti Tanulmányok tanszék professzorát – számolt be a Fox News.

A múlt hónapban Észak-Karolinában egy fajgyűlölő néger meggyilkolt egy 23 éves ukrán menekültet, Iryna Zarutskát, az esetből politikai ügy kerekedett.

A spanyol rendőrség és az Europol közös akcióban csapott le a Bázis nevű, „terrorszervezetként” emlegetett nemzetiszocialista aktivistacsoport feltételezett tagjaira, három embert letartóztattak – írja közleményében az Europol.

Elhunyt 99 éves korában, még január 14-én Irmgard Furchner, az egykori stutthofi koncentrációs tábor titkárnője – közölte az itzehoe-i ügyészség szóvivője.

Joszif Visszarionovics Sztálin (1878-1953) kegyetlen diktátorként a világtörténelem egyik leghírhedtebb vezetője volt, aki személyi kultuszt épített ki maga körül, és milliókat küldött Gulag kényszermunkatáborokba.

Az Egyesült Államok példáját követve az Antifa mozgalom terrorszervezetté minősítését kezdeményezte a magyar kormány az Európai Unióban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.

Gázában zavartalanul folytatódik a népirtás? Lépjünk tovább. Trump elsumákolja az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát? Felejtsük el az egészet. Cincinnatiban fehéreket lincselnek a négerek? Mindennapos eset, kit érdekel.

1944 május 4-én a magyar királyi 2. páncéloshadosztály érdemeinek elismeréséül Model tábornagy elrendelte, hogy a tavaszi hadjárat idején - a magyar csapatok tűzerejének növelésére - a 2. hadosztálynak alárendelt német harckocsik egy részét a magyarok megkapják.

„Neonáci csoporthoz tartozás”, valamint más „szélsőséges bűncselekmények” gyanúja miatt 20 személyt őrizetbe vett a szlovák rendőrség egy akciója során Pozsonyban - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a pozsonyi kerületi ügyészség közlésére hivatkozva.

Nyolc évtizednyi piacdemokrácia, konzumidiotizmus, feminista imperializmus és rendszerszintű férfiellenesség nyomán a nyugati fehér férfi mentálisan jórészt elvesztette a férfiasságát.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

A német rendőrség összehangolt akcióban csapott le Brémában öt német nemzetiszocialistára. A házkutatások során egy puskát, több pisztolyt, késeket, machetéket, valamint nagy mennyiségű propagandanyagot foglaltak le.

Az utóbbi időben egyre erősödik Nyugaton azoknak a politikai-gazdasági köröknek a hangja, amelyek mindenre képesek, hogy belezavarják országaikat egy szélesebb körű, akár világméretű háborúba Oroszország és/vagy Kína ellen.

A második világháború minden karácsonya szomorú volt, azonban 1944 decembere kimondottan komoly megpróbáltatásokat jelentett a budapestiek számára.

A zsidó szervezet ismét jó érzékkel találta meg a legnagyobb problémát, ami Magyarországot sújtja.