Kövess minket -on és -en!

Jogerőre emelkedett az egykori auschwitz-birkenaui munkatábor egyik utolsó élő őrét, Oskar Gröninget meghurcoló ítélet - közölte a német szövetségi legfelső bíróságra hivatkozva az MTI.

A most 95 éves német férfit négy év börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélték, mert arra jutottak, hogy zsidók százezreinek legyilkolásában bűnrészes.

A legfelsőbb bíróság helybenhagyta a lüneburgi tartományi bíróság tavaly júliusi ítéletét, amelyben azt mondták, hogy legkevesebb háromszázezer gyilkosságban bűnrészeses a táborban 1944. május 16-tól július 11-ig, az úgynevezett magyar akció (Ungarn-Aktion) idején végzett szolgálatai miatt az idős német úr.

A védelem a vádlott felmentését kérte a bíróságtól, majd az ítélet felülvizsgálatát kérte. A legfelső bírósághoz fordult több mellékvádló is, ők azt akarták elérni, hogy ne bűnrészesként, hanem társtettesként ítéljék el az egykor a Waffen-SS kötelékében szolgálató német matuzsálemet. A legfelsőbb bíróság minden felülvizsgálati kérelmet elutasított.

A jogerős ítélet szerint Gröning számos okból bűnös a tömeggyilkosságokban. Az SS tagjaként legkevesebb három napon (!) a tábor vasútállomásának peronján teljesített szolgálatot, legfőbb feladata az Auschwitzba szállított emberek csomagjainak őrzése (!) volt. "Jelenléte a rámpán a fenyegetettség érzésének fenntartásához is hozzájárult, aminek az volt a funkciója, hogy csírájában fojtsa el az ellenállás és a menekülés gondolatát" - fejtette ki nézeteit a bíróság arról, hogy szerintük miképpen lett tömeggyilkos Oskar Gröning.

Az auschwitzi könyvelő néven is emlegetett idős úr a legfelsőbb bíróság szerint abban is bűnös, hogy hasznosították a táborba szállított zsidók értéktárgyait, és feladatai közé tartozott a zsidók felügyelete, valamint a menekülési kísérletek megakadályozása.

Kövess minket -on és -en!

A kedves történet látott napvilágot egy kaliforniai középiskolában: nyolc középiskolás diák horogkeresztet formált a testével az intézmény futballpályáján, valamint egy Adolf Hitler-idézetet posztoltak mellé a közösségi médiában.

A finn légierő kivezeti a szimbólumai közül a horogkeresztet – írja az Associated Press. A légierő hivatalos zászlajáról még 2020-ban törölték a hazafias szimbólumot, de néhány egységnél még ma is használják, a következő időszakban ezek zászlóit és logóit is megváltoztatják majd.

Egy 29 éves ontariói nemzetiszocialista, Matthew Althorpe, csütörtökön állt bíróság elé Torontó belvárosában, ahol három „terrorcselekmény” elkövetését ismerte be. A vádak szerint a férfi az Atomwaffen Division nemzetiszocialista csoport aktív tagja volt.

Rádióból hallgattuk a tárgyalást Salzburgban. Élénk figyelemmel kísértük a készülék minden budapesti adását ebben az időben.

Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának „Rewards for Justice” (RFJ) programja akár 10 millió dolláros jutalmat kínál azoknak, akik olyan információkkal szolgálnak, amelyek négy, az amerikai kormány által külföldi terrorista szervezetnek (FTO) minősített, Európában működő antifa csoport pénzügyi működésének megzavarását eredményezhetik.

Valószínűleg nem számított arra, hogy éppen Izraelben ébred fel egy kórházban az az ENSZ-munkatárs, akinek testét nézetei szerinti nemzetiszocialista tetoválások borítják.

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.

Iszonyatos dráma folyt a mai Széll Kálmán tér környékén 1945. február 11-én, amikor Budapest magyar és német védői megpróbálták áttörni a szovjet ostromgyűrűt. 

A zsidó szervezet ismét jó érzékkel találta meg a legnagyobb problémát, ami Magyarországot sújtja.

Bűnösnek mondott ki a bíróság egy szélsőjobboldali nézeteket valló fiatal fehér patrióta férfit „terrorcselekmény előkészítésének” vádjában Nagy-Britanniában.

A francia származású feledhetetlen Leon Degrelle tábornok (Belgium, 1906-1994) a második világháború utolsó életben maradt nagy, keresztény és jobboldali politikai és katonai vezetője volt.

Legutóbb két gyilkosság valósággal sokkolta Amerika és a nyugati világ konzervatív közvéleményét. Mindkettőnek létezik egy olyan aspektusa, amely többé-kevésbé elsikkad a velük foglalkozó információáradatban.

Bűnösnek mondta ki a Leeds-i Koronabíróság azt a 16 éves Northumberland-i fiút, aki tagja volt a „The Base” (Az Alap) nevű, Nagy-Britanniában betiltott nemzetiszocialista szervezetnek.

1944. december 25-én a főváros körül bezárult a szovjet csapatok gyűrűje. A bekerítés váratlanul érte a védőket. A pesti oldalon a helyzet jobb volt abból a szempontból, hogy itt már részben elkészült védelmi létesítményekre támaszkodhattak a csapatok.

Németország katonai erejét az első világháború után a győztes hatalmak szétzúzták. Már a weimari időkben elkezdődött az a folyamat, amely a versailles-i békeszerződés katonai rendelkezéseinek áthágására törekedett.