Kövess minket -on és -en!

Egy "transznemű" erőszakolta meg barátai kislányát. A kislány arra panaszkodott, hogy "valami nagyon fáj ott belül".

(Fox News)

Akár 70 éves börtönbüntetést is kaphat a wyomingi "Michelle" Martinez, aki a fürdőszobában előbb megfogta a 10 éves kislány melleit és nemi szervét, majd meg is erőszakolta őt - írja a Fox News.

A vádlott Miguel Martinez néven született, és bár már évek óta "nőként él", nemátalakító műtéten még nem esett át. A kislány közeli ismerőseinek a gyereke, rendszeresen találkozott velük korábban is.

Az eset után a kislány arra panaszkodott, hogy "valami nagyon fáj ott belül", az orvosok pedig megállapították, hogy a gyereket megerőszakolták. Martinez persze mindent tagad, szerinte a kislány hazudik.

Az Egyesült Államokban közben non-stop azon megy a vita, hogy a nőnek öltözött pedofil, homoszexuális férfiak látogathassák a nők/kislányok öltözőit, mellékhelységeit. A liberális oldal azzal érvel, hogy ez állampolgári jog és hogy ebből baj lehet, az csak a konzervatívok képzelt félelme. Ez az eset is mutatja, hogy mennyire.

Kövess minket -on és -en!

Tömegmészárlásba fulladt a magyarok utáni hajtóvadászat 1919 tavaszán a komáromi május elsején.

„Magyarország egy Franciaországban menedékstátuszt kapott szír antifasiszta kiadását kéri, akit a magyar hatóságok azzal vádolnak, hogy erőszakcselekményeket követett el egy budapesti gyűlésen” – közölte a párizsi fellebbviteli bíróság.

Még nyugat-európai mércével mérve is brutális, és szomorú események zajlottak le a franciaországi Lyonban múlt hét csütörtökön.

A német nacionalista zenekar, a Landser, korábban betiltott dala, a „Wacht an der Spree” kapcsán megint komoly hisztériát robbant ki Bajorországban.

Az utóbbi időben a népességszám alakulása a migrációs politika, a gazdaság és az összeesküvés-elméletek középpontjába került. Egyesek úgy vélik, hogy a fehér országoknak milliószámra kell idegeneket befogadniuk, mert a születési arányszámuk túl alacsony, mások arra buzdítják a fehéreket (és csak őket), hogy a bolygó megmentése érdekében egyáltalán ne szaporodjanak.

„Púpos gnóm”, „vörös hóhér”, „a diktatúra legvéresebb hiénája”, „egy emberkeverék karvalyból és hiénából gyúrva” – írták a korabeli újságok a Tanácsköztársaság bukását követően Korvin Ottóról. „Nemes jellemű, izzó lelkű forradalmár”, „egy elvi vasember” – zengtek róla dicshimnuszokat az 1945–1989 közötti politikai rendszerek tollnokai.

Riadó! Náciveszély! Égen-földön, éjjel-nappal, mindenhol és mindenkor. A nácik a nyugati liberális-parlamentáris kleptokráciák és a kelet-európai illiberális-autokrata kleptokráciák spájzaiban vannak.

Bíróság elé áll a német radikális baloldali Antifa Ost csoport hét feltételezett tagja. A német ügyészek szerint a csoport 2018 és 2023 között Németországban és Magyarországon hajtott végre terrorista akciókat.

Fáklyás felvonulással emlékeztek meg Kijevben, Lembergben és más városokban a második világháborús vezető, a tengellyel szövetséges Sztepan Bandera 117. születésnapjáról.

Akkor is így köszöntött a tavasz és a március. A budai hegyek felől hideg, még a télre emlékeztető szél söpört végig a pesti utcákon.

Az ausztrál hatóságok visszavonták egy brit férfi vízumát, miután a gyanú szerint nemzetiszocialista jelképeket terjesztett és „erőszakra uszított” a zsidókkal szemben. Ausztrália belügyminisztere megerősítette, hogy megtették az előkészületeket a férfi kiutasítására.

Egy újabb borzalmas antiszemita merénylet adott alkalmat rettegésre a hivatásos rettegőknek. Az egyik londoni kávéházban olyan cappuccinót szolgáltak fel egy zsidó párnak, amelyen a tejhabot, horribile dictu, kakaóhorogkereszt díszítette. Az esetből világhír lett. Ez nem vicc, bármilyen viccesen is hangzik.

Egy vajdahunyadi férfit 24 órára őrizetbe vettek, mert „erőszakra, gyűlöletre és diszkriminációra uszítás” bűncselekményének elkövetésével gyanúsítják, miután „szélsőséges” tartalmú anyagokat tett közzé a közösségi médiában.

Francis Fukuyama, aki a „történelem vége” jóslatával elfuserált Nostradamus-epigonnak bizonyult, most időben felszállt a mozgó vonatra, és másokkal együtt észrevette a nyilvánvalót, miszerint „Trump hatalma omladozik a MAGA-mozgalomban”.

Az 1945 januári fogságba esésem után, többedmagammal a Volga közelében, Talicinban kötöttünk ki. A lágerben már sok száz magyar hadifogoly tartózkodott.