Kövess minket -on és -en!

Jichák Joszéf, Izrael országos (szefárd) főrabbija több mint két héttel ezelőtt a szokásos heti hitszónoklatában kijelentette: a zsidó vallási törvény értelmében gojok nem lakhatnak Izrael országában.

(Kuruc.info)

Pontosabban lakhatnak, ha elfogadják Noé fiainak hét parancsát, és a zsidók szolgálói lesznek – olvasható a többi között a Ná'áná című izraeli hírgyűjtő portálon. Vártuk, hogy a „magyar” sajtó is tudósít a zsidó tolerancia újabb szép megnyilvánulásáról, ám több mint kéthetes várakozás után mi vagyunk kénytelenek ezt megtenni.

A magyarországi sajtó tehát nem sietett tudósítani Jichák Joszéf jelenlegi országos főrabbinak az Izraelben is nagy port felkavart megnyilatkozásáról, amiképpen 2010 októberében is portálunk volt kénytelen elsőként és egyedüliként hírt adni az országos főrabbi hivatali elődjének, tulajdonképpen Jichák Joszéf édesapjának, 'Ovádjá Joszéf akkori országos főrabbinak hasonló szellemben megfogalmazott mondásáról, miszerint „az Úristen csak azért teremtette a gojokat, hogy szolgálják a zsidókat.” Tiltakozás, elhatárolódás akkor sem volt Magyarországon, s valószínűleg az ifjabb Joszéf megnyilatkozása után sem lesz. Pedig Jichák Joszéf nem egy tanyasi rabbi, hanem magas állami funkciót is betöltő vallási vezető Izraelben.

Jichák Joszéf, Izrael országos főrabbija több mint két héttel ezelőtt a szokásos heti hitszónoklatában népes gyülekezet előtt kijelentette: A háláhá (a zsidó vallási törvény - H. J.) értelmében gojnak nem szabad laknia Izrael országában (Erec-Jiszráélben). Pontosabban: csak akkor lakhat Izraelben, ha magára nézve kötelező érvényűnek fogadja el először a Babiloni Talmudban megjelent Noé fiainak hét parancsát, amely közül a bálványimádásra ('ávodá zárá – עבודה זרה) vonatkozó tiltás a rabbinikus értelmezés szerint a keresztényeket is érinti, miután utóbbiak Jézust istennek tekintik, tehát bálványimádók.

Idézzük szó szerint és teljes terjedelmében Jichák Joszéf főrabbinak a mellékelt videón hallható megnyilatkozását: A zsidó vallási törvény értelmében gojnak nem szabad laknia Izrael országában, illetve csak akkor, ha magára nézve kötelező érvényűnek fogadja el Noé fiainak hét parancsát. Ha pedig nem hajlandó elfogadni azokat, amelyek közül az egyik úgy szól, hogy nem szabad elkövetni öngyilkosságot, ha ezeket nem hajlandó elfogadni, elküldik majd Szaúd-Arábiába. Oda küldjük majd. Mindezt a zsidó vallási törvénykezés értelmében. Ha megtehetnénk, ha meglenne hozzá a kellő hatalmi erőnk, ezt kellene cselekednünk. A gojoknak tilos Izrael országában lakniuk. Csakhogy ehhez nincs meg a kellő hatalmunk, ezért várjuk a Messiás eljövetelét, aki elhozza a teljes és valódi megváltást, s majd akkor megteszik ezt (a gojok Szaúd-Arábiába küldését – H. J.) Gér tosáv, azaz aki magára nézve kötelező érvényűnek fogadja el Noé fiainak hét parancsát, az lakhat Izrael országában. Mert kik lennének a mi szolgáink? Kik lennének a mi segédeink? Hát ők (a Noé fiainak hét parancsát elfogadó gojok – H. J.) lesznek majd a mi segédeink. Ezért aztán megengedjük nekik, hogy itt maradjanak az országban. Jichák Joszéf országos főrabbi, s egyben a keleti zsidó vallásos párt, az izraeli politikai életben igen befolyásos, minisztereket is adó Sász párt szellemi vezére – amint ez a mellékelt videónkon is hallható – megígérte a hallgatóságának, hogy azokat a gojokat, akik nem hajlandók magukra nézve kötelező érvényűnek elfogadni a fentebb említett Noé fiainak hét parancsát, elküldik majd Szaúd-Arábiába... Amikor eljön majd a teljes és igazi megváltás, meg is teszik ezt, fogadkozott az országos főrabbi. Persze maradhatnak magukat a zsidóknak alávető gojok – szolgának és cselédnek.

Jichák Joszéf országos főrabbi, s egyben a keleti zsidó vallásos párt, az izraeli politikai életben igen befolyásos, minisztereket is adó Sász párt szellemi vezére – amint ez a mellékelt videónkon is hallható – megígérte a hallgatóságának, hogy azokat a gojokat, akik nem hajlandók magukra nézve kötelező érvényűnek elfogadni a fentebb említett Noé fiainak hét parancsát, elküldik majd Szaúd-Arábiába... Amikor eljön majd a teljes és igazi megváltás, meg is teszik ezt, fogadkozott az országos főrabbi.

Persze maradhatnak magukat a zsidóknak alávető gojok – szolgának és cselédnek.

Kövess minket -on és -en!

A müncheni felsőbíróság súlyos testi sértés miatt 5 év börtönbüntetésre ítélte Hanna S.-t, akit azzal gyanúsítottak, hogy társaival 2023-ban, a Kitörés Emléknapon Budapesten „szélsőjobboldalinak tartott” embereket vertek össze.

Bűnösnek mondta ki a Leeds-i Koronabíróság azt a 16 éves Northumberland-i fiút, aki tagja volt a „The Base” (Az Alap) nevű, Nagy-Britanniában betiltott nemzetiszocialista szervezetnek.

Joszif Visszarionovics Sztálin (1878-1953) kegyetlen diktátorként a világtörténelem egyik leghírhedtebb vezetője volt, aki személyi kultuszt épített ki maga körül, és milliókat küldött Gulag kényszermunkatáborokba.

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

Újra megméretteti magát a namíbiai regionális választásokon Adolf Hitler, aki elsősorban nem a politikai teljesítménye, hanem a neve miatt visszatérő nemzetközi hírforrás. A beszámolója szerint Hitlert öt évvel ezelőtt a szavazatok 80 százalékát szerezte meg. 

A Little Rock-i négereket sokkolta, hogy a hétvégén a nemzetiszocialista Blood Tribe csoport tartott felvonulást a város több pontján.

A baloldali TikTok-felhasználók teljesen kiakadtak, miután megjelent az American Eagle új farmernadrág-kampánya, amelyben Sydney Sweeney szerepel. 

A 2024-es évet a globális antiszemitizmus soha nem látott mértékű növekedése jellemezte, összesen 6326 dokumentált esettel, ami 107,7 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest.

A 84 éves Bosnyák Imrét, a Nyilaskeresztes Párt egykori propagandistáját, 1997. augusztus 24-én temették a Rákoskeresztúri köztemető 298-as parcellájába.

Nyugaton a fehér tömegek az etnomazochizmus (Guillaume Faye) és az önpusztítás között ingadoznak, és ez a magatartás felelőtlen toleranciában nyilvánul meg minden iránt, ami valójában pusztítja a társadalmukat.

A politikai korrektség és a „társadalmi béke” megőrzésének hamis mítosza oltárán áldozták fel a brit munkásosztálybeli lányokat, miközben kínzóik, a pakisztáni hátterű bandák tagjai nyíltan hirdették rasszista indítékaikat.

Az alábbi eset rávilágít arra, hogy Németországban a hatalom gyakorlatilag hogyan támogatja az Antifát, ami immár az USA-ban és Magyarországon is terrorszervezetnek minősül.

Simeon Ravi Trux ellen a 2023-as antifatámadások miatt zajlik eljárás Budapesten, a német Deutsche Welle magyar nyelvű kiadása pedig riportfilmet készített a „megpróbáltatásairól”. Ebben aztán van minden: neonácizás, orbánozás, és egy nagy adag aggódás – persze nem a megvert magyarok miatt, írja a Magyar Jelen.

1933 az egykori Szovjetunió történelmének talán legsötétebb éve volt (pedig elég erős a mezőny ebben a versenyben).