Kövess minket -on és -en!

Az FIA, a motorsport nemzetközi irányító testülete azon melegében vizsgálatot indított a 15 éves orosz gokartbajnok karlendítése miatt.

Artem Szeveriuhin megnyerte a portugáliai Európa-bajnokság első fordulóját, majd a dobogó legfelső fokán győzelmi karlendítésre ragadtatta magát, és nevetett egy nagyot. A BBC cikke szerint a pilóta később bocsánatot kért, és tagadta, hogy gesztusa hitlerista tisztelgés volt. „Soha nem támogattam a nácizmust, és az egyik legszörnyűbb emberiség elleni bűncselekménynek tartom” – mondta, nyilván már felvilágosítva, hogy mit nem kellett volna.

Artem Szeveriuhin olasz színekben versenyzett az orosz sportolókat sújtó szankciók miatt. A Ward Racing – egy magánkézben lévő svéd csapat – közölte, „mélyen szégyelli a pilóta viselkedését”, és felbontotta a szerződését a versenyzővel. Az ügyben az FIA, a Nemzetközi Autómobil-szövetség is vizsgálatot indított.

Kövess minket -on és -en!

Érvényét vesztette a Hammerskins Deutschland nevű szervezet két évvel ezelőtti betiltása. A lipcsei bíróság ugyanis helyt adott több tag és regionális alcsoportnak a belügyminisztérium betiltási határozata ellen benyújtott kereseteinek - számol be a Spiegel.

1945 telén tekintettel az önkéntesek magas számára, a magyar Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére Neuhammerben a Waffen-SS második magyar fegyveres-gránátoshadosztályának felállításába kezdtek.

Tapasztalati tény, hogy a fehérek sokkal kevésbé erőszakosak és rasszisták a feketékkel szemben, mint fordítva. Egyrészt, mert az erőszakosság genetikai eredetű, másrészt, mert a fehéreket kulpabilizáló (bűntudatébresztő) agykárosításnak vetik alá, hogy engedelmesek legyenek az antirasszista, vagyis par excellence fehérellenes ideológia kánonjaival szemben. 

Erdély védelmével és a Déli-Kárpátok birtokbavételének kérdésével a magyar minisztertanács először 1944. augusztus 25-én foglalkozott rendkívüli ülés keretében.

Az időpont: 1946. október 7. A színhely: a kaposvári katonai szűrőtábor. Sólyom András őrnagy táborparancsnok korábban már több ezer embert vett őrizetbe a Magyarországra hazatérők közül. Számára egyegy újabb őrizetbe vétel már nem jelent különösebb eseményt.

Tíz éve T. L. és dr. Kőfaragó-Gyelnik Vilmos barátaimmal a budai hegyek s villák között sétálgattunk. Tele aggodalommal mérlegeltük a lehetőségeket és tárgyaltuk meg Horthy Miklós kormányzó október 17-re tervezett, de a német elhárító szolgálat által már ismert „kiugrási szándékát”.

Legutóbb két gyilkosság valósággal sokkolta Amerika és a nyugati világ konzervatív közvéleményét. Mindkettőnek létezik egy olyan aspektusa, amely többé-kevésbé elsikkad a velük foglalkozó információáradatban.

Gázában zavartalanul folytatódik a népirtás? Lépjünk tovább. Trump elsumákolja az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát? Felejtsük el az egészet. Cincinnatiban fehéreket lincselnek a négerek? Mindennapos eset, kit érdekel.

Egy alsó-ausztriai vendéglő április 20-án – Adolf Hitler születésnapján – felvette az étlapjára a diktátor egykori kedvenc ételét, a tojásos nokedlit. Az eset hatalmas botrányt kavart – írja a Heute.at.

Június 1-jén, szombat hajnalban az ausztrál National Socialist Network tagjai gyülekeztek a melbourni Northland Bevásárlóközpont előtt, hogy fehér fajvédő tüntetést tartsanak.

„Meg kell bosszulnom, érted? Ha ezt kiteszed, elkaplak és megöllek. Nem érdekel, mi lesz belőle. Ez tönkre fog tenni. Ez az egyetlen dolog, amiért élek”– így fenyegette meg Dan Burros amerikai nemzetiszocialista és a Ku-Klux-Klan (KKK) prominens tagja a New York Times újságíróját, amikor az egy interjú alkalmával elmondta neki: tud Burros zsidó származásáról.

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.

A Falange hívei közül mintegy 700-an vonultak végig a spanyol fővároson az alkotmány ellen tüntetve, fasiszta jelszavakat skandálva.

A Magyar Március 1946 óta nemcsak a szabadságharcot jelenti nekünk, hanem miként az 1849-es és 1956-os október, a mártíromságot is. 1946. március 12-én végezték ki Szálasi Ferenc Nemzetvezetőt.

Donald Trump a 2024-es választási kampánya során rendszeresen megígérte, hogy a titkosítás alól feloldja és nyilvánosságra hozza a kormány összes Epstein-aktáját, amit republikánus és konzervatív bázisa lelkesen támogatott.