Kövess minket -on és -en!

Az amerikai székhelyű zsidó szupremácista Rágalmazás-ellenes Liga (ADL) új jelentése a Spotify streamingszolgáltatót támadja, amiért több tucat „fehér felsőbbrendű” előadónak adott teret a platformján.

Sőt, egy Hitler-beszéd is felkerült rá, írja a Gizmodo.

Az ADL 40 szélsőjobboldali, fehér fajvédő művészt talált különböző zenei műfajokban. Szerintük ezeknek az előadóknak célja ideológiájuk terjesztése, vagyis az „antiszemitizmus és a rasszizmus népszerűsítése, a fasizmus előmozdítása”. Néhány művész közülük a Spotify hivatalos, válogatott lejátszási listájára is felkerült, tehát volt olyan, akit az alkalmazás ajánlott is más hallgatóknak.

Ennek egyik példája a Wiking 1940 nevű olasz nemzetszocialista black metal banda (őket a jelentés óta el is tüntették a Spotifyról). A Wiking 1940 egyik kislemezének már a címe is nemzetszocialista szimbólumokra utal, a Spotify-on – korábban – elérhető zenéjükben pedig olyan egyértelmű sorokat énekeltek fel, miszerint

„Harcra készülünk a vörös ellenséggel szemben: a kereszténység és a judaizmus ellen. A hamis istenek ellen. Felégetjük a Bibliát és a Tórát.”

A dal Adolf Hitler beszédéből vett részleteket is beépített, de így is rajta maradt több mint 20 lejátszási listán. Az ADL jelentése után a Wiking 1940 mellett egy másik, szintén szélsőjobboldali bandát is törölt a Spotify.

Az ADL a kifejezetten „fehér felsőbbrendű” szókapcsolatokra (például az alt-right elektrozenéjének gyűjtőfogalmára, a fashwave-re) is rákeresett, nagyjából 100, a felhasználók által készített lejátszási listát talált. Jellemzésük szerint közülük sok borítója „szélsőséges és neonáci” képekből állt. „A Spotify lehetővé teszi a szélsőséges tartalmak virágzását” – összegezte jelentésében az ADL a rágalmait. „Annak ellenére is, hogy a platform az elmúlt hónapokban új, a szélsőséges tartalmak eltörlését célzó irányelvet adott a szabályzatához” – tették hozzá.

Szerintük a képeket és tartalmakat látva a „Spotify-nak még sok tennivalója van az új irányelv megvalósításának érdekében”. A Spotify szóvivője a Gizmodo-nak azt reagálta, hogy „komolyan veszik” a tartalommal kapcsolatos aggályokat, az ADL által hivatkozott tartalmak nagy része „valóban sértette” a szabályzatukat, ezért eltávolították azokat.

Hozzátette, egy belső csapat és a Spotify saját algoritmusa is azon dolgozik, hogy cenzúrázza ezeket a tartalmakat. Az ADL által kritizált előadók egy része azonban így is fent maradt a Spotify platformján, köztük például az olyan beszédes nevű előadók is, mint az Übermensch. Egyébként Adolf Hitler nevű felhasználókat és Adolf Hitler-beszédeket (mint az 1939-es Reichstag-beszéd) is elég könnyen találhatunk még most is a platformon.

A Spotify jelezte, hogy idén eddig 12 ezer podcast epizódot, 19 ezer lejátszási listát, 160 zeneszámot és közel 20 albumot cenzúráztak, de hozzátették: „nyitottak vagyunk arra is, hogy párbeszédet folytassunk szervezetekkel, beleértve az ADL-t is, annak érdekében, hogy tovább javíthassuk platformunk biztonságát.”

Kövess minket -on és -en!

Sven Liebichet, akit most Marla-Svenja Liebich néven tartanak nyilván, hazafias tevékenységért, hivatalosan „gyűlöletkeltésért” ítélték el, és hamarosan megkezdi börtönbüntetését. A hallei hatóság Liebichet a chemnitzi női börtönbe rendelte be.

Az 1938. november 2-i első bécsi döntés visszaadta Magyarországnak a Felvidék magyar többségű részét. E döntés előzményei az 1938. szeptember 30-i müncheni egyezményre mennek vissza.

Sorsfordító nap volt 1956. október 25. Máig nem teljesen tisztázott okokból a Parlament elé vonuló fegyvertelen tüntetőkbe tankokból és gépfegyverekből belelőttek az épület védelmére odarendelt orosz katonák és az ÁVH kirendelt fegyveresei. A forradalom és szabadságharc ettől a vérengzéstől vált igazán szovjetellenessé.

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

A német hatóságok letartóztattak egy férfit, akit azzal vádolnak, hogy saját vérével horogkereszteket festett épületekre, valamint csaknem 50 járműre a hesseni Hanau városában.

A Betyársereg a kezdetektől figyelemmel kíséri Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi magyar apát kálváriáját és küzdelmét. Ez utóbbi a lényeges, az atya ugyanis a megadás helyett a harcot választotta!

Egy magát nemzetiszocialistának valló fiú akart polgárháborút kirobbantani Amerikában, legalábbis erről posztolt.

Lakossági bejelentés alapján egy körülbelül 25 fős, Wehrmacht-egyenruhát viselő csoportot igazoltatott szombaton a berni kantoni rendőrség a Simmental-völgyben.

1915. április 20-án született Szeleczky Zita, az 1940-es évek első felének egyik legkedveltebb magyar filmsztárja.

Érvényét vesztette a Hammerskins Deutschland nevű szervezet két évvel ezelőtti betiltása. A lipcsei bíróság ugyanis helyt adott több tag és regionális alcsoportnak a belügyminisztérium betiltási határozata ellen benyújtott kereseteinek - számol be a Spiegel.

Tektonikus folyamatok zajlanak az amerikai jobboldalon. Tucker Carlson, a messze legbefolyásosabb konzervatív véleményvezér, „egy rákos daganat, amelyet ki kell vágni a konzervativizmus testéből” (Ben Shapiro) és Nick Fuentes, az Amerika-firster, kereszténynacionalista fiatalok (groyperek) bálványa, „egy szemétláda, az egyik legelítélendőbb emberi lény és oxigéntolvaj a bolygón” (Gorka Sebestyén) elásta a csatabárdot, és egy kétórás interjú során az amerikai zsidó lobbi hatalmát boncolgatta.

A nemzetiszocialista aktivista, Marla-Svenja Liebich, korábban Sven Liebich, nem kezdte meg börtönbüntetését a chemnitzi női börtönben. A hatóságok most körözik - közölte az ügyészség. Liebich ellen végrehajtási parancs van érvényben.

A német rendőrség a minap másodszorra hajtott végre több tartományban razziát a Der Schelm nevű nemzetiszocialista könyvkiadó ellen. Ezzel egyidőben Spanyolországban és Lengyelországban is végrehajtottak az ottani hatóságok házkutatásokat a német rendőrállam kérésére.

„Meg kell bosszulnom, érted? Ha ezt kiteszed, elkaplak és megöllek. Nem érdekel, mi lesz belőle. Ez tönkre fog tenni. Ez az egyetlen dolog, amiért élek”– így fenyegette meg Dan Burros amerikai nemzetiszocialista és a Ku-Klux-Klan (KKK) prominens tagja a New York Times újságíróját, amikor az egy interjú alkalmával elmondta neki: tud Burros zsidó származásáról.