Kövess minket -on és -en!

A horogkereszt visszatérő "probléma", hasonló jelmezek már az 1990-es években is zsidó felháborodást keltettek.

A szamba-iskolák nagy seregszemléjén, ahol hatalmas a feltűnésért folytatott harc, ezúttal a Vai-Vai szamba-iskola növendékei közül mintegy százan viseltek horogkeresztet a hátukon. Az ősi szent jelképen fekete sáv húzódott, ezért azt távolról nehezebb volt észrevenni.

Luiz Kignel, a São Paulói zsidó szövetség elnöke szerint azonban "ez kritikus megnyilvánulás volt, a nácizmus elutasítása és elítélése. Nincs köze a zsidó közösséghez és nem jelenti a nácizmus dicsőítését".

Több zsidó témájú WhatsApp csoporthoz intézett üzenetében a Vai Vai jelmezt Nostradamus jóslatainak ábrázolásaként értelmezte, melyek között a nemzetiszocializmusra is történik utalás.

"Számunkra, zsidók számára sokkoló a látvány, a nem-zsidóknak pusztán emlékeztető egy történelmi tényre" – tette hozzá Kignel.

Ugyanezt a Vai-Vai jelmezt zsidó csoportok már 1999-ben élesen bírálták.

A zsidók bírálatát kiváltó jelképek eddig sem számítottak ritkaságnak a riói karneválon, a zsidó vezetőknek azonban a legtöbb esetben sikerült azokat eltávolítattni, még mielőtt élő tévéadásba kerültek volna, amit 208 millióan néznek Brazíliában és mintegy 2 milliárdan világszerte.

Egy másik zsidó tárgyú komponens volt a Beija-Flor táncosoké Dávid-csillaggal és menórával. Ezzel egy bizonyos Helio Koifman, a riói keresztény-zsidó baráti társaság tagja 19 más hitvallású személlyel együtt a Mangueira szambaiskola növendékeihez csatlakozva tiltakozott az úgynevezett "vallási türelmetlenség" ellen, jelentsen ez bármit.

"Mi, zsidók, akiknek a történelem során a legüldözöttebbek sorsa jutott osztályrészül, kiállunk a vallásszabadság mellett, amelyet minden hívő számára biztosítani kell" – nyilatkozta a Jewish Telegraphic Agencynek.

A fesztivált negyven nappal húsvét vasárnap előtt rendezik, ez évben február 21 és 26 között.

Kövess minket -on és -en!

Adolf Hitler álmainak egyike Berlin nagyszabású, pénzt, időt, energiát nem sajnáló átalakítása volt, hogy az a győztes háború után a világ fővárosa lehessen.

A néger előadó, akit egykor Kanye Westnek hívtak, de évek óta a Ye nevet viseli, új számmal jelentkezett, amelynek a Heil Hitler címet adta.

Az egyre jobban radikális antifasisztába forduló ausztrál kormányzat nem díjazta a néger rapper hitlerista megnyilvánulásait.

Megérkezett az Egyesült Államokba a dél-afrikai menekültek első csoportja, akiket a Trump-kormányzat azért fogad be, mert az afrikai köztársaságban igazságtalan faji megkülönböztetéssel és erőszakkal kell szembenézniük.

Korábban az athéni magyar nagykövetet támadták meg szélsőbaloldaliak, most Stuttgartban rongálták meg a magyar konzulátus épületét a Budapesten fogva tartott bűnöző, Ravi Trux elvtársai. Az esetről a Stuttgarter Nachrichten nyomán a Magyar Jelen számolt be.

Hans Baur altábornagy évtizedeken át komolyan kötődött Adolf Hitlerhez. Ő volt a magánpilótája, de a vezérkar több más, magas rangú tisztjét is rendszeresen szállította.

Mind a mai napig széles körben elfogadott az a téves nézet, miszerint a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 1941. június 22-én egy meglepett, katonailag felkészületlen Szovjetuniót támadott meg, amelynek Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka nem volt.

A brüsszeli önkormányzati tanács egyhangúlag jóváhagyta azt az indítványt, amely a belga fővárost „antifasiszta várossá” nyilvánítja – jelentette a The Brussels Times című, angol nyelvű hírportál.

A „Hunyadi” hadosztály törzse gépkocsi-szállítással 1944. november 3-án megérkezett Zalaszentgrótra, s várta az első önkéntesek érkezését.

A kelet-poroszországi Farkasverem olyan volt, akár egy szigorúan őrzött és álcázott kisváros. A Führer több mint 800 napot töltött itt.

Fáklyás felvonulással emlékeztek meg Kijevben, Lembergben és más városokban a második világháborús vezető, a tengellyel szövetséges Sztepan Bandera 117. születésnapjáról.

A mai Puskin mozi 1946-ból származó moziműsoránál bizarrabbat ritkán lehet látni.

Szovjet hadijelentések szerint 1945. április 4-én fejeződtek be Magyarországon a második világháborús harci cselekmények, amikor a Vörös Hadsereg "kiűzte" az utolsó német egységeket.

Immár 30 év telt el azóta, hogy 1914-ben szerény erőmmel szolgálatba álltam az első világháborúban, amelyet ráerőltettek a Birodalomra.

Az Észak-Karolinai Egyetem (UNC) hétfőn bejelentette, hogy azonnali hatállyal fizetett kényszerszabadságra küldi Dwayne Dixont, az Ázsiai és Közel-Keleti Tanulmányok tanszék professzorát – számolt be a Fox News.