Kövess minket -on és -en!

A néhai politikust Adolf Hitler felemelkedésében játszott szerepe miatt fosztották meg a díszpolgári címétől.

A berlini városvezetés csütörtökön úgy döntött, hogy megfosztja díszpolgári címétől a német hadsereget az első világháborúban vezető Paul von Hindenburgot, amiért szerepet játszott Adolf Hitler felemelkedésében – közölte az MTI.

Hindenburg katonai pályafutása után sikeresen kapcsolódott be a politikai életbe, 1925-ben Németország államfője lett, és egészen haláláig, 1934-ig töltötte be ezt a posztot. 1933-ban ő nevezte ki Adolf Hitlert kancellárrá.

A berlini városvezetés azt is felidézte indoklásában, hogy "Hindenburg aláírta a szabadságjogokat korlátozó törvényeket és lehetővé tette, hogy Hitler hatalma megerősödjön". Hindenburg halálát követően Hitler lett az államfő, és végképp megszilárdította a hatalmát.

Hitler és Hindenburg egy napon kapták meg a berlini díszpolgári címet 1933-ban. Hitlert 1948-ban távolították el a város díszpolgárai közül.

Hindenburg díszpolgári címének visszavonását a szociáldemokraták, a baloldali párt és a zöldek berlini baloldali koalíciója támogatta. A jobbközépen álló kereszténydemokraták ellenezték, mondván Hindenburg ugyan "ellentmondásos" politikus volt, de ez nem ok arra, hogy díszpolgárságát megvonják, ráadásul annak idején másodjára a szociáldemokraták támogatásával választották meg ismét elnökké.

Kövess minket -on és -en!

„Neonáci csoporthoz tartozás”, valamint más „szélsőséges bűncselekmények” gyanúja miatt 20 személyt őrizetbe vett a szlovák rendőrség egy akciója során Pozsonyban - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a pozsonyi kerületi ügyészség közlésére hivatkozva.

Megkezdődött pénteken a drezdai tartományi felsőbíróságon a "militáns neonáci csoportként" számon tartott Szász Szeparatisták nyolc tagjának pere.

1915. április 20-án született Szeleczky Zita, az 1940-es évek első felének egyik legkedveltebb magyar filmsztárja.

Elrendelte Javier Milei argentin elnök, hogy hozzák nyilvánosságra a második világháború után Argentínában menedékre lelt nemzetiszocialistákkal kapcsolatos összes hivatalos titkosított dokumentumot.

Akármennyire hihetetlen, a cionisták által megszállt alpesi országban nem tiltott a nemzetiszocialista jelképek használata. Úgy tűnik, ez nemsokára megváltozhat.

A nemzetiszocialista aktivista, Marla-Svenja Liebich, korábban Sven Liebich, nem kezdte meg börtönbüntetését a chemnitzi női börtönben. A hatóságok most körözik - közölte az ügyészség. Liebich ellen végrehajtási parancs van érvényben.

Május elsején a Bikás parkban majálisozott a Mi Hazánk Mozgalom. Tompos Márton, a Momentum elnöke kezdte el verni a tamtamot a közösségi oldalán, hogy az eseményen több karlendítést látott, és egy illetőn Adolf Hitlert ábrázoló tetoválás volt.

Embrahim Rasool dél-afrikai nagykövet egy külpolitikai szeminárium résztvevőinek azt mondta, hogy Donald Trump amerikai elnök „fehér fajvédő mozgalmat vezet” Amerikában és világszerte.

A XX. század első felének jobboldali politikusai közül talán a legfordulatosabb életű, legindulatosabb és egyik legtehetségesebb személye Rajniss Ferenc volt, az 1935-1945 közötti időszak legismertebb újságírója, akit először a szocializmus, majd a nacionalizmus eszméje bűvölt el.

Dieppe kis csendes halászvároska Normandia keleti peremén, a Bethune folyócska tölcsér alakú torkolatának két oldalán terül el a La Manche csatornánál.

Budapest 1944. december 25-i bekerítése után nyilvánvalóvá vált a német hadvezetés számára, hogy a katlanban rekedt német-magyar csapatoknak az utánpótlást valamilyen módon biztosítani kell.

Lina Engelt még 2023 májusában ítélte egy drezdai bíróság öt év és három hónap börtönre bűnszövetkezet tagjaként elkövetett súlyos testi sértést okozó támadások miatt. 

„Nyi sagju nazad!” (Egy lépést se hátra!) – így szólt a hírhedt 227-es számú parancs leghíresebb mondata, amit 1942. július 28-án adott ki a főtiszteknek Sztálin.

Megérkezett az Egyesült Államokba a dél-afrikai menekültek első csoportja, akiket a Trump-kormányzat azért fogad be, mert az afrikai köztársaságban igazságtalan faji megkülönböztetéssel és erőszakkal kell szembenézniük.

Egy 29 éves ontariói nemzetiszocialista, Matthew Althorpe, csütörtökön állt bíróság elé Torontó belvárosában, ahol három „terrorcselekmény” elkövetését ismerte be. A vádak szerint a férfi az Atomwaffen Division nemzetiszocialista csoport aktív tagja volt.