Kövess minket -on és -en!

Chris Hayes, az MSNBC bemondója „rasszistának és muszlimellenesnek” bélyegezte Lengyelországot és Magyarországot, amiért befogadták a háború elől menekülőket Ukrajnából, miközben elutasítják a Szíriából érkező arabokat.

A CNN szerint pedig a háború megmutatta Európa szelektív empátiáját – számolt be róla a Breitbart nyomán a Mandiner. Az amerikai portál felidézte, hogy ugyanezen országok korábban már visszautasították azt a nyugat-európai liberális elitek által tett javaslatot, hogy fogadjanak tömegesen színes bevándorókat a harmadik világból.

Ezek a körök most azon vannak megdöbbenve, hogy a Magyarországhoz és Szlovákiához hasonló közép-európai országok ukrán menekültek százezreit fogadják be. H. A. Hellyer, a washingtoni székhelyű Carnegie Alapítvány a Nemzetközi Békéért kutatója szerint „szomorú, hogy a holokauszt és a boszniai népirtás után még mindig ilyen sokan törzsi és rasszista gondolatokkal a fejükben élnek” – olvasható a vezető amerikai portálon.

Chris Hayes, az MSNBC bemondója „rasszistának és muszlimellenesnek” bélyegezte Lengyelországot és Magyarországot, amiért befogadták a háború elől menekülőket Ukrajnából, miközben elutasítják a Szíriából érkező és a jólétbe igyekvő gazdasági migránsokat, akiket ő szintén „menekülteknek” nevez. A bemondó a „rasszizmust” és a „szeptember 11-e utáni paranoiát” okolva képmutatónak nevezte ezeket az országokat, mintha több, mint 20 évvel később az amerikai ikertornyok megtámadásának bármilyen hatása is lenne lenne a hétköznapokban Közép-Európában. Ebből a megállapításból is kitűnik, hogy mennyire gondolják magukat a világ közepének és mennyire értik, illetve mennyire nem értik meg a világ többi részét.

Kövess minket -on és -en!

Becslések szerint mintegy 200 ember vett részt a nemzetiszocialista felvonuláson Svédországban, amely a 17 éves skinhead, Daniel Wredström meggyilkolásának 25. évfordulóján elevenítette fel az emlékére rendezett salemi menetet.

Immár 30 év telt el azóta, hogy 1914-ben szerény erőmmel szolgálatba álltam az első világháborúban, amelyet ráerőltettek a Birodalomra.

Egy békésen folydogáló kis patak az alaszkai Aleut-szigeteken 80 éven át hivatalosan a „Nazi Creek” nevet viselte – egészen máig.

Magyarországon köztudomásúlag zéró tolerancia érvényesül az antiszemitizmussal szemben, ami kiterjed Izrael bírálatára is. A magyarok körében nyilvánvalóan teljes nemzeti konszenzus mutatkozik legalább e tekintetben.

1921. június 7-én szövetségre lépett Jugoszlávia és Románia, ezzel lezárult az a folyamat, amelyben az első világháborút követően megcsonkított Magyarország ellenében a fő területnyertes szomszédok - Jugoszlávia, Románia és Csehszlovákia - kialakították a kisantantnak elnevezett katonai és politikai szövetséget.

Manapság Európát alapjában véve két erő fenyegeti, az egyik kívülről, a másik belülről. Az egyik strukturális, a másik pusztán reakciós: egyrészt az Amerika-központú neoliberális kozmopolitizmus, amelyet Davosban a Wall Street-i finánctőke képvisel Larry Finkkel, a BlackRock főnökével az élén, másrészt az európai szeparatista-szuverenista „ötödik hadoszlop”, amely ugyanennek a hatalomnak udvarol áldás reményében.

A nemzetiszocialista vezérkar tagjai között nem kevés zseni akadt, de közülük is magasan kiemelkedett Albert Speer, a Nagynémet Birodalom főépítésze és későbbi fegyverkezési minisztere.

1945 február közepén Európa szívét, Budapestet megfojtotta a szovjet-halál. Most itt ül velünk szemben egy akkori német ezredes, aki a Gellért-hegy és a Citadella utolsó parancsnoka volt.

Isabel Peralta, Spanyolország egyik legismertebb nemzetiszocialista aktivistája – aki szoros kapcsolatokat ápol brit szélsőjobboldali körökkel is – erőszakos zavargások középpontjába került.

Sztálingrádot és Leningrádot leszámítva a második világháború leghosszabb ideig tartó ostroma Budapesten zajlott.

Tektonikus folyamatok zajlanak az amerikai jobboldalon. Tucker Carlson, a messze legbefolyásosabb konzervatív véleményvezér, „egy rákos daganat, amelyet ki kell vágni a konzervativizmus testéből” (Ben Shapiro) és Nick Fuentes, az Amerika-firster, kereszténynacionalista fiatalok (groyperek) bálványa, „egy szemétláda, az egyik legelítélendőbb emberi lény és oxigéntolvaj a bolygón” (Gorka Sebestyén) elásta a csatabárdot, és egy kétórás interjú során az amerikai zsidó lobbi hatalmát boncolgatta.

Egy emberként hördült fel a „nyilvánvalóan nem hálózatként működő liberális média”, amikor Trump a feketék, vagy egyéb túlvédett rassz helyett a fehéreknek adott menedékjogot.

Megkezdődött pénteken a drezdai tartományi felsőbíróságon a "militáns neonáci csoportként" számon tartott Szász Szeparatisták nyolc tagjának pere.

Az időpont: 1946. október 7. A színhely: a kaposvári katonai szűrőtábor. Sólyom András őrnagy táborparancsnok korábban már több ezer embert vett őrizetbe a Magyarországra hazatérők közül. Számára egyegy újabb őrizetbe vétel már nem jelent különösebb eseményt.

Egy namíbiai helyi politikus, aki a Führer nevét viseli, sorozatban ötödször is mandátumot fog szerezni, a szavazatok 85 százalékának megszámlálása után.