Kövess minket -on és -en!

A német rendőrség hamar elengedte azt a 24 éves férfit, akit azért tartóztattak le, mert „antiszemita támadást” intézett egy kipás zsidó ellen.

A szíriai migráns a Prenzlauer Bergben, a német főváros központi negyedében egy youth hostel folyosóján találkozott áldozatával, egy 32 éves brit zsidó férfival, aki kipát viselt. Ez kiváltotta az arab férfi dühét. Leütötte áldozata fejéről a kipát, és megtaposta. Utána azt követelte, hogy a zsidó kiáltsa azt, hogy „Free Palestine”, majd ököllel többször arcon ütötte.

A támadó letartóztatásakor a rendőrség észlelte, hogy erősen ittas állapotban volt a tett elkövetésekor. Személyazonosságát lejárt tartózkodási engedélye alapján állapították meg. Később elengedték azzal, hogy a bevándorlási hivatalban jelentse az incidenst.

A mind gyakoribb „antiszemita incidensek” közepette is egyedülálló a berliniek gyakorisága. 2021 első felében 522 ilyet esetet regisztráltak; ez a szám – a RIAS, egy monitorozó intézet felmérése szerint – évről évre átlagosan mintegy 17 százalékkal nő.

A vizsgált időszakban egy napra átlag három atrocitás jutott, amelyek mintegy felét – 211-et – május hónapban, az Izrael és a Hamász közötti összecsapás idején jelentették.

A háború napjaiban csupán Berlinben legalább 12 nagygyűlést rendeztek Palesztina mellett. A szónokok és transzparensek tagadták Izrael jogát a létezéshez, az izraeli politikát az úgynevezett holokauszthoz hasonlították, és a zsidók elleni erőszakra bíztattak. Izrael kikiáltásának évfordulóján, amit a palesztinok katasztrófának minősítenek, a tüntetők szájából „Izrael gyermekeket gyilkol” kiáltások hallatszottak, a rohamrendőröket pedig kövekkel és palackokkal dobálták meg. Másutt a német fővárosban két zsidó nőre támadt a palesztinbarát tömeg és „cionista kurváknak” nevezték őket.

Kövess minket -on és -en!

1943. október 4-én Himmler Posenben beszédet mondott. Ebben az SS-t „fegyveres rendnek” nevezte, amelynek a jövőben – a Szovjetunió felszámolása után – meg kell védenie Európát az Urálon túli „ázsiai hordáktól”. 

Spanyol falangisták tartották gyűlésüket október 12-én Vitoria-Gasteiz városában, amikor antifasiszták támadtak rájuk. A Falange Española de las JONS által szervezett Spanyolság Napja (Día de la Hispanidad) rendezvényt a baszk rendőrség biztosította, azonban a megjelent baszk antifasiszta ellentüntetők könnyen áttörtek a csekély rendőri erőkön.

Az 1944. december 22-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány még Debrecenben volt, amikor magyar területekről elhurcolt civilek hozzátartozói a kormány közbenjárását kérő levelek ezreit küldték a Külügyminisztériumba.

Orvosi szakvélemények ismertetésével és kamerafelvételek bemutatásával folytatódott a bizonyítási eljárás az úgynevezett antifa-perben a Fővárosi Törvényszéken, ahol ismét bíróság elé állt a négy rendbeli, két esetben társtettesként, két esetben bűnsegédként bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével és bűnszervezetben, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolt Simeon Ravi Trux.

A zsidó szervezet ismét jó érzékkel találta meg a legnagyobb problémát, ami Magyarországot sújtja.

A Budapest elfoglalásáért vívott ütközet Sztálingrád, Varsó és Berlin mellett a második világháború egyik legpusztítóbb városostromaként vonult be az egyetemes történetírásba.

A történészek által Göringnek tulajdonított alábbi levél először az angliai „The Independent Nationalist”-ban jelent meg.

w A katolikus és nemzeti érzelmű diák, Quentin Deranque ügye, akit több mint egy héttel ezelőtt az Antifa terrorszervezethez köthető militánsok meglincseltek és meggyilkoltak továbbra is megrázza a francia társadalmat.

Donald Trump a 2024-es választási kampánya során rendszeresen megígérte, hogy a titkosítás alól feloldja és nyilvánosságra hozza a kormány összes Epstein-aktáját, amit republikánus és konzervatív bázisa lelkesen támogatott.

A 2026-os év eleje jelentős fordulatot hozott az ausztrál nemzetiszocialista mozgalmak elleni fellépésben. Január közepén hivatalosan is bejelentette feloszlását a népszerű National Socialist Network (Nemzeti Szocialista Hálózat), miután a szövetségi kormány drasztikus szigorításokat vezetett be a szólásszabadság elleni törvényekben.

A finn légierő kivezeti a szimbólumai közül a horogkeresztet – írja az Associated Press. A légierő hivatalos zászlajáról még 2020-ban törölték a hazafias szimbólumot, de néhány egységnél még ma is használják, a következő időszakban ezek zászlóit és logóit is megváltoztatják majd.

Egy héttel ezelőtt Lyonban antifasiszták csoportosan halálra rugdostak egy 23 éves hazafias diákot, Quentin Deranque-t.

Körülbelül 30–40 ember gyűlt össze a Niedermüller Péter által meghirdetett tüntetésre a Nordic Sun Pub előtt kedd délután. 

Sztálingrádot és Leningrádot leszámítva a második világháború leghosszabb ideig tartó ostroma Budapesten zajlott.

Legutóbb két gyilkosság valósággal sokkolta Amerika és a nyugati világ konzervatív közvéleményét. Mindkettőnek létezik egy olyan aspektusa, amely többé-kevésbé elsikkad a velük foglalkozó információáradatban.