Kövess minket -on és -en!

Az Amnesty International nevű nemzetközi NGO apartheid jellegű rendszernek nevezte Izraelt amiatt, ahogyan az állam a palesztinokat kezeli.

 Izrael erre válaszolva antiszemitának minősítette az Amnesty Internationalt.

A jogvédő szervezet egy nyilvánosságra hozott 300 oldalas jelentésben írt arról, hogy milyen jogsértéseket követ el Izrael a palesztinokkal szemben. A dokumentumban felsorolták, hogy Izrael olyan embertelen cselekedetekért tartozik felelősséggel, mint például „a kényszerű áttelepítések, önkényes fogva tartások, kínzás, gyilkosságok és súlyos sérülések jogalap nélkül, az alapvető jogok és szabadságjogok megtagadása, valamint a palesztin népesség üldözése”. Ezzel pedig az Amnesty szerint „egy olyan rezsimet hoztak létre, amelyben szisztematikusan elnyomják a palesztinokat”.

Az Amnesty International következtetése szerint az izraeli állam egy alsóbbrendű, nem zsidó rasszcsoportként tekint a palesztinokra, és így is kezeli őket – áll a riportban, amelyben ennek nyomán apartheid jellegű rendszernek nevezték Izraelt.

A dokumentumot az izraeli külügyminisztérium tisztviselője már a nyilvánosságra hozatala előtt is „hamisnak és elfogultnak” nevezte. Lior Haiat, a külügyminisztérium szóvivője egy online sajtóbeszélgetésen azt mondta: az Amnesty „kettős mércét alkalmaz és démonizál azért, hogy kétségbe vonhassák Izrael létezésének legitimitását a zsidó nép hazájaként”.

Az izraeli külügyminisztérium később egy közleményt is kiadott, amelyben idézték a fenti szöveget, majd hozzátették azt is, hogy „ezek azok az összetevők, amelyekből a modern kori antiszemitizmus létrejön”.

A külügyminisztérium közleményét az Egyesült Államokban működő zsidó szervezetek is átvették, amelyek szerint az Amnesty International dokumentuma csak arra alkalmas, hogy „táptalajt adjon az antiszemitáknak, akik a Föld egyetlen zsidó országát megpróbálják aláaknázni”, miközben szerintük „a Dél-afrikai Köztársaság apartheid rendszerének szörnyűségeit is elbagatellizálják”.

Azt egyébként a külügyminisztérium szóvivője is elismerte, hogy elsősorban az apartheid rendszeréhez való hasonlítással van bajuk. Felidézte, hogy az Amnesty International mellett két másik NGO szervezet – az izraeli B'Tselem, és a New York-i Human Rights Watch – is az Amnestyéhoz hasonló vádakat fogalmazott meg Izraellel szemben, de ezekben a jelentésekben nem vontak párhuzamot az apartheiddel.

A dokumentum nyilvánosságra hozatala előtt egyébként az amerikai külügyminisztérium is elhatárolódott az Amnesty International kijelentéséről. Ned Price, a minisztérium szóvivője úgy fogalmazott: az, hogy Izraelt apartheid jellegű rendszernek nevezték, „olyan nyelvezet”, amelyet ők „sosem használtak volna”.

Az izraeliek közel sem először vádolnak meg antiszemitizmussal akár olyan fősodratú személyeket vagy szervezeteket is, mint az Amnesty International, amelyek kritikákat fogalmaznak meg azzal szemben, hogy miként gyilkolják és terrorizálják a palesztinokat. Legutóbb például Emma Watson színésznő kapta nyakába ezt a vádat amiatt, hogy kitett egy, a palesztinokkal való szolidaritásról szóló posztot az Instagram-oldalára.

Kövess minket -on és -en!

Legutóbb az izraeli–iráni erőpróbát tárgyalva hangot adtam a kételyemnek azzal kapcsolatban, hogy strukturális gyengesége, elhibázott stratégiai tervezése, rendszerszintű korrupciója és katonai dilettantizmusa miatt az iráni rezsim egyáltalán túlélheti-e ezt a megpróbáltatást.

Bűnösnek mondta ki a Leeds-i Koronabíróság azt a 16 éves Northumberland-i fiút, aki tagja volt a „The Base” (Az Alap) nevű, Nagy-Britanniában betiltott nemzetiszocialista szervezetnek.

A történészek által Göringnek tulajdonított alábbi levél először az angliai „The Independent Nationalist”-ban jelent meg.

A politikai korrektség és a „társadalmi béke” megőrzésének hamis mítosza oltárán áldozták fel a brit munkásosztálybeli lányokat, miközben kínzóik, a pakisztáni hátterű bandák tagjai nyíltan hirdették rasszista indítékaikat.

Húsvét vasárnap reggelén, mely idén egybe esett Adolf Hitler születésnapjával, három horogkeresztes lobogó jelent meg a svédországi Essingeleden autópálya egyik alagútja fölött.

1921. június 7-én szövetségre lépett Jugoszlávia és Románia, ezzel lezárult az a folyamat, amelyben az első világháborút követően megcsonkított Magyarország ellenében a fő területnyertes szomszédok - Jugoszlávia, Románia és Csehszlovákia - kialakították a kisantantnak elnevezett katonai és politikai szövetséget.

1915. április 20-án született Szeleczky Zita, az 1940-es évek első felének egyik legkedveltebb magyar filmsztárja.

Börtönbüntetésre ítéltek egy 48 éves magyar férfit, miután beismerte, hogy „szélsőséges jobboldali zenéket és anyagokat” birtokolt, illetve terjesztett az Egyesült Királyságban és Európa több országában.

A mai Puskin mozi 1946-ból származó moziműsoránál bizarrabbat ritkán lehet látni.

Az alábbi eset rávilágít arra, hogy Németországban a hatalom gyakorlatilag hogyan támogatja az Antifát, ami immár az USA-ban és Magyarországon is terrorszervezetnek minősül.

Érvényét vesztette a Hammerskins Deutschland nevű szervezet két évvel ezelőtti betiltása. A lipcsei bíróság ugyanis helyt adott több tag és regionális alcsoportnak a belügyminisztérium betiltási határozata ellen benyújtott kereseteinek - számol be a Spiegel.

Az első világháború után, az 1920-30-as években számos kisebb fasiszta, nemzetiszocialista párt alakult meg Magyarországon. Az első egyik legjelentősebb ilyen szerveződés a Böszörmény Zoltán alapította Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt, ismertebb nevükön a Kaszáskeresztes Párt volt. 

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

Szovjet hadijelentések szerint 1945. április 4-én fejeződtek be Magyarországon a második világháborús harci cselekmények, amikor a Vörös Hadsereg "kiűzte" az utolsó német egységeket.

Sorsfordító nap volt 1956. október 25. Máig nem teljesen tisztázott okokból a Parlament elé vonuló fegyvertelen tüntetőkbe tankokból és gépfegyverekből belelőttek az épület védelmére odarendelt orosz katonák és az ÁVH kirendelt fegyveresei. A forradalom és szabadságharc ettől a vérengzéstől vált igazán szovjetellenessé.