Kövess minket -on és -en!

A dán közszolgálati tévé internetes ágazata (DRTV) által sugárzott Ultra Smider Tøjet (kb. Totál sztriptíz) című gyerekműsorban pucér felnőttek beszélnek a nemi szerveikről általános iskolás közönségük előtt.

A négy nő (vagy valami hasonló) és három férfi (köztük természetesen egy néger) a műsorkészítők ars poeticája szerint az úgynevezett testpozitivitást hivatott demonstrálni, vagyis azt, hogy a lelki sérülést elkerülendő, mindenki fogadja el a saját fizikai tökéletlenségeit.

A műsorban szereplő exhibicionistáknak a jelek szerint ez tökéletesen sikerült is. Más kérdés, hogy a gyerekeknek minden bizonnyal maradandó esztétikai károsodást okozott a látványuk.

Ami a férfiakat illeti, mintha a Mister Gnóm-világverseny dobogósai lettek volna. Mellettük Quasimodo, a Notre-Dame-i toronyőr, Frankenstein szörnye és Freddy Krueger az Elm utcából labdába sem rúghatna. A nőnek látszó izéket inkább nem minősítem. Egyszerűen minősíthetetlenek. A műsort egyébként az amerikai Warner Bros. dán ágazata készítette, és első évfolyama a gyermekkategória győztese lett a 2019-es dán tévéfesztiválon. Nekünk, maradi magyaroknak talán furcsának tűnhet a nemi felvilágosításnak ez a formája, a „fejlett” Nyugaton azonban teljesen normális. Ahogyan az is, hogy az ugyancsak amerikai Netflix médiaszolgáltató világszerte műsorára tűzte a Mignonnes (kb. Aranyoskák) című fekete-melodrámát, amelyben 11 éves kislányok twerkelnek (vagyis frenetikusan rázzák a feneküket), miközben a nemi szervüket fogdossák. Mindezt a gyermekek „szexualizálása” elleni harc jegyében. Legalábbis a filmkészítő szenegáli muszlim nő szerint, aki egyébként Franciaországban dekkol, mert otthon ezért már megkövezték volna. Szó szerint. Nyugaton viszont egymás után söpri be az elismeréseket és kitüntetéseket. A Netflix is csak azért mutatta be a filmet, hogy a maga részéről beszálljon a gyerekek szexualizálása elleni harcba, és semmiképpen sem azért, hogy elfogadottá tegye. Csak troglodita bigottak nem képesek felfogni ezt a nyilvánvaló üzenetet.

A BBC brit közszolgálati tévé szerint sincs semmi „szexuális” abban, amikor a konkurens ITV egyik műsorában 8-9 éves kislányok mutattak be spárgát rúdtáncosként produkálva magukat, ahogyan az amerikai sztriptízbárokban dívik. Szó sincs róla. A nyugati társadalmak egyáltalán nem kezdték szisztematikusan szexualizálni a prepubertáskorú gyerekeket a pedofília normává tételének részeként, és még ha nyilvánvalóan ez történik is, ez egyáltalán nem a fehér társadalmak (maradék) erkölcsi alapjainak felbomlasztását célzó globalista terv része. Coki, konteósok!

Prominens svéd feministák egy csoportja, köztük Maria Sveland újságíró és Lo Kauppi színésznő, a Vagina Grande (magyarul Nagy Vagina) feminista punkbanda egykori gitárosa pénzalapot hozott létre, hogy a jövőben ebből fizessék ki a férfiakat hamisan nemi erőszakkal vádoló nők ellen rágalmazás miatt indított perekben kiszabott esetleges pénzbírságokat. Fellépésükhöz Cissi Wallin színésznő esete szolgáltatott indokot, aki a nők (köztük hírességek) tucatjait megerőszakoló Harvey Weinstein hollywoodi filmmogul lebukását követő MeToo-hullámot meglovagolva hamisan vádolt meg egy írót nemi erőszakkal, és ezért 110 ezer koronás (kb. négymillió forint) pénzbírságra ítélték. A pénzalap nyilvánvalóan arra fogja bátorítani a nőket, hogy a jövőben még több férfit vádoljanak meg nemi erőszakkal, függetlenül attól, hogy valóban megtörtént-e, vagy csak a fantáziájuk terméke.

Mindeközben a Google vezetősége megtiltotta alkalmazottainak a család szó használatát, miután egyes munkatársak azt panaszolták, hogy „sértő, homofób, és kirekeszti a házasságon kívül élő gyermekteleneket, az állatokat és azokat, akiknek férfinak született, de önmagukat nőnek képzelő (transzfeminin) partnere van”. Ugyanakkor az amerikai pszichológusok szakmai szervezete (APA) az „új bigottság” egyik formájának nyilvánította a monogámiát, egyúttal lándzsát törve a nyitott házasság mint „az intimitás toleráns megközelítése” mellett, és befogadókészséget forszírozva „a poliamoria, a nyitott kapcsolatok, a partnercsere, a kapcsolati anarchia és más nem monogám kapcsolati formák”, vagyis a totális szexuális szabadosság (bigott szóhasználattal promiszkuitás) iránt.

Az eredmény? Amerikában hatéves szüntelen emelkedés után 2019-ben történelmi csúcsra nőtt a nemi betegséggel kezelt páciensek száma. Egyébként a nemi betegségek aránya négyszer magasabb a feketék körében, mint a fehérekében.

A közép-angliai Warwickshire megyetanácsa által működtetett és a fiatalok szexuá­lis felvilágosítására szánt (jelenleg azonban a maradiak tiltakozása miatt átmenetileg felfüggesztett) Tiszteld önmagad (sic!) című honlap az érdeklődő tinédzsereket oktatta mindenféle avantgárd, köztük szadomazo és homo szextechnikák (cock-and-ball-torture, felching, bukkake stb.), mint például az úgynevezett fisting elsajátítására, vagyis arra, hogy mi a „megfelelő” módja annak, ha egész karjukat egymás végbelébe szeretnék dugni. Ehhez a honlap szaktanácsa szerint csak „bizalomra, kenőolajra és türelemre” van szükségük, és menni fog, mint a karikacsapás.

Egy 12 éves lány azt is megtudhatta, hogy aggodalomra semmi oka, elvégre „teljesen természetes”, hogy az ő korában valaki „a legtöbb éjszakát maszturbálással és pornónézéssel” töltse. Mindezek alapján nem csoda, hogy a Coventry Egyetem „tudományos” kutatása szerint a honlap „pozitív hatással van a fiatalok szexuális és párkapcsolati magatartására”.

Warwickshire egyébként Anglia egyik legkonzervatívabb megyéje, olyannyira, hogy mind a hat parlamenti képviselője konzervatív, és az 57 tagú megyetanácsban is 42 konzervatív tanácstag csőszködik az erkölcsök fölött. Bizonyára az ő bigott vaskalaposságuknak tudható be, hogy a warwickshire-i fiatalok mindeddig nem érezhették magukat szexuálisan maradéktalanul felvilágosultnak.

Ellentétben amerikai és ausztrál kortársaikkal, akik a helyi közkönyvtárak ifjúsági részlegeiben is hozzájuthatnak például az ifjúsági szexirodalom olyan remekművéhez, mint Susan Kuklin Beyond Magenta: Transgender teens speak out (2014) című klasszikusa, amelyben a mű megírásakor 73 éves amerikai írónő transznemű fiatalokat szólaltat meg, akik egyebek között arról is érzékletes beszámolót adnak, hogy milyen érzés hatévesen orálisan kényeztetni másokat. A haladás azonban feltartóztathatatlan, és remélhetőleg rövidesen a warwickshire-i fiatalok is felzárkózhatnak szexuálisan a világ élvonalához a Kuklin-félék áldozatos felvilágosító munkásságának köszönhetően.

Kövess minket -on és -en!

1944 május 4-én a magyar királyi 2. páncéloshadosztály érdemeinek elismeréséül Model tábornagy elrendelte, hogy a tavaszi hadjárat idején - a magyar csapatok tűzerejének növelésére - a 2. hadosztálynak alárendelt német harckocsik egy részét a magyarok megkapják.

Börtönbüntetésre ítéltek egy 48 éves magyar férfit, miután beismerte, hogy „szélsőséges jobboldali zenéket és anyagokat” birtokolt, illetve terjesztett az Egyesült Királyságban és Európa több országában.

Az Elon Musk által alapított xAI a Grok nevű chatbot kedden több, általa „nem megfelelőnek” minősített közösségi médiás bejegyzését törölte, miután zsidók felsőbbrendűségét hirdető a Rágalmazás Ellenes Liga (ADL) panaszt tett „antiszemita tartalmak” és Adolf Hitler dicsőítését tartalmazó posztok közzététele miatt.

Az újrafegyverkező hitleri Nagynémet Birodalomban fejlesztették ki, és olyan jól sikerült, hogy azóta globálisan mindenki ezt használja.

Fáklyás felvonulással emlékeztek meg Kijevben, Lembergben és más városokban a második világháborús vezető, a tengellyel szövetséges Sztepan Bandera 117. születésnapjáról.

Még tartottak a harcok, amikor az egyik napon arra döbbentünk, hogy hadifoglyok vagyunk. Ez akkor volt, amikor bevagonírozva (Debrecen érintésével) továbbutaztunk, elhagytuk az ország területét, és egy romániai hadifogolytáborban kötöttünk ki.

Pietersburg mellett 3500 hófehér fakereszt virít a dél-afrikai vörös földbe tűzve. Ezek a keresztek emlékeztetnek minket azokra a búr farmerekre, akiket az elmúlt évtizedekben feketék gyilkoltak meg a „felszabadított” Dél-Afrikában – olvasható a Szent Korona Rádió oldalán. 

Amikor a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége az 1953. március 27-i rendeletével Sztálin halálát követően hivatalossá tette a Berija által előterjesztett amnesztiát, még senki sem sejtette, hogy ez a kegyelem majd másfél millió embert érint.

Egy friss YouGov európai közvélemény-kutatás szerint az európaiak (hat európai nemzet) nagy többsége immár ellenszenvet érez Trump Amerikájával szemben (a franciák 62, az olaszok 63, a britek 64, a spanyolok 66, a németek 72, a dánok 84 százaléka).

Tömegmészárlásba fulladt a magyarok utáni hajtóvadászat 1919 tavaszán a komáromi május elsején.

Az Észak-Karolinai Egyetem (UNC) hétfőn bejelentette, hogy azonnali hatállyal fizetett kényszerszabadságra küldi Dwayne Dixont, az Ázsiai és Közel-Keleti Tanulmányok tanszék professzorát – számolt be a Fox News.

Hans Baur altábornagy évtizedeken át komolyan kötődött Adolf Hitlerhez. Ő volt a magánpilótája, de a vezérkar több más, magas rangú tisztjét is rendszeresen szállította.

Úgy látszik, hogy az ünnepek közeledtével a német rendőrök szeretnek sportot űzni abból, hogy kiröhögtessék magukat a józanul gondolkodó polgárok által.

Erre már sokan nem emlékeznek: 1919 júliusában a hajdúböszörményi "Ébredő"-nyomda tulajdonosa, Szabó Ferenc kirakatában megjelent egy plakát. Rajta kormánykerék, amelyet egy kemény kéz fog.

Bárhogy is zajlott le a magyar állam Kárpát-medencébe költözése, azaz a honfoglalásnak nevezett folyamat, annyi tény, hogy a környező nagyhatalmaknak nagyon nem tetszett.