Kövess minket -on és -en!

Az elmúlt hetekben mindenki elmondta véleményét Orbán Viktor tusványosi beszédéről, ahol is arról beszélt, hogy nem akarunk kevertfajúak lenni.

A beszéd tartalmával nyilván nincs gond, azzal már annál inkább, hogy ez csak kommunikáció, de jelen írásnak már nem ez a célja, hanem rámutatni arra, hogy azon túl, hogy a fajkeveredés megöli az európai kultúrát, a fehér embert, ez egyéni szintén is véres valóság.

Ugyanis friss hír, amiről korábban mi is beszámoltunk, hogy gyilkosság áldozata lett egy magyar édesanya és kamasz lánya Bécsben. A Krone Zeitung információi szerint az anya két fia, egy hét- és egy kilencéves gyerek egyedül jelentek meg péntek reggel a szemészeti vizsgálaton. Az orvosuk hiába próbálta elérni telefonon a nőt, ezért a fiúkat végül a rendőrök vitték haza. Az otthonukba azonban már nem mehettek be a gyerekek. A lakás ajtaja félig nyitva volt, a két nő holttestét a hálószobában találták meg az osztrák lap szerint.

Mint ismert, a gyilkossággal kapcsolatban a nő párját, egy 49 éves tunéziai férfit, Mahmoud N.-t keresi a rendőrség, aki az elsődleges információk szerint a lakásban tartózkodott csütörtök este. Az osztrák hatóságok viszont se ott, se a bécsi bejelentett lakhelyén nem találták.

Érdemes azonban mélyebben beleásnunk magunkat abba, hogyan juthattunk el idáig. Nemcsak konkrétan ehhez a bécsi esethez, hanem általában véve ahhoz, hogy magyarok, európaiak úgy gondolják, „izgalmasabb” maguknak párt találni saját rasszukon és kultúrkörükön kívül. Nyilván nem állítható, hogy minden vegyesházasság gyilkossággal végződik, azonban most nem is egyes eseteket vizsgálunk, hanem a jelenség szellemi okait. Mert az bizony - sajnos - rendkívül messzire mutat.

Bár látszólag nem kapcsolódik szorosan ide, de mégis érdemes visszamennünk 1945-ig, s éppen a napokban van a hirosimai és nagaszakii atombombával végrehajtott tömeggyilkosság évfordulója. Azt mondhatjuk, atomfelhőben született meg az azóta fennálló világrend. Mégpedig a magyar és európai szemmel nézve az európai kultúra- és fajromboló fundamentumokon álló világrend. Tévedés ne essék, ez még akkor is így volt, ha 1945-öt követően valóban kétpólusúvá vált a világ, azonban eszmei szempontból egyik fél sem képviselt számunkra elfogadható álláspontot.

Nyugaton a liberális demokráciák váltak egyeduralkodóvá, Keleten pedig az a bolsevizmus, amelyet mi, magyarok, túlságosan is jól ismerünk. Valójában akár a neoliberalizmust, akár a bolsevizmust vesszük alapul, az esetenként nagy módszertani különbségek, vagy az eltérő gazdasági felfogás ellenére, erkölcsi-szellemi alapjaikban hasonlóak voltak. Ahogyan kiváló írónk, Marschalkó Lajos fogalmazott a Világhódítók c. művében. A bolsevizmus és a kapitalizmus egy tőről fakad. Előbbit a géppisztoly, utóbbit a csekk tartja kontroll alatt.

Ebben a szellemi klímában nőhetett ki Nyugaton aztán a kultúrmarxizmus, mely a klasszikus bolsevizmustól eltérően nem politikai úton, hanem a kulturális életben véghez vitt, sokkal mélyebbre ható változásokat tűzött ki maga elé. Összefoglaló nevén őket nevezzük '68-asoknak, ezek a szellemi irányzatok meg is roppantották Európa gerincét a mai napig kihatóan, hiszen a 60-as években lázadók közül nagyon sokan az európai csúcsvezetésben foglalnak helyet, de ami még fontosabb, eszmei gondolatiságukat tökéletesen átvitték a köztudatba, elfogadottá tették mindazokat.

Természetesen ezek a folyamatok a háború után az Amerikai Egyesült Államokban is erőre kaptak, és a tömegkultúra, a filmipar, elsősorban Hollywood filmrendezői, kik között „meglepően” magas volt a zsidó származásúak aránya, elkezdte elfogadtatni a világgal azt, amit például „nagyra tisztelt” egykori köztársasági elnökünk, Göncz Árpád is vallott: „az idegen szép!”

Ezt már a háború utáni években a nagy olasz tradicionalista gondolkodó, Julius Evola is papírra vetette, a Elnégeresedett Amerika c. tanulmányában). Nagyon találóan írta az alábbiakat:

„Nemrégen olvashattuk az újságokban, hogy – bizonyos számítások szerint – 1970-re a New York-i Manhattan lakosságának felét a néger rassz képviselői teszik ki, és a New York belvárosát alkotó öt kerület lakosainak 28%-a színesbőrű lesz. Hasonló fejleményekre számíthatunk az Egyesült Államok más városaiban és vidékein is. Egy elnégeresedésnek, egy keveredésnek vagyunk a tanúi, és annak, hogy a fehér rassz visszaszorulóban van a termékenyebb alsóbb rendű rasszokkal szemben. Természetesen, a demokrácia szemszögéből ez a jelenség egyáltalán nem rossz – ellenkezőleg. Ismerjük az úgynevezett „faji integráció” élharcosainak ama buzgóságát és engesztelhetetlenségét, amelyet az Egyesült Államokban tanúsítanak. A faji integráció szempontjából az elnégeresedés végül is kedvező folyamat. A „faji integráció” élharcosai egyébként nem csupán a rasszok teljes társadalmi összevegyüléséért harcolnak, és nem csupán azt akarják, hogy a négerek bármilyen közhivatalt betölthessenek (ezért voltaképpen arra is számíthatunk, hogy az Egyesült Államok elnöke egyszer néger lesz), de azt sem tartják kivetnivalónak, hogy a négerek a fehér rassz vérével vérüket összekeverjék. Az efféle propagandának jellegzetes példája a „Mélyek a gyökerek” című dráma (értsd: a faji „előítéletek” gyökerei), amellyel kapcsolatban többek között az olasz rádió is úgy érezte, hogy többször elő kell adnia.”

(...)

„De még szembeötlőbb és általánosabb a tánc- és könnyűzene jelensége. Igaza volt Fitzgeraldnak, aki azt mondta, hogy – egyik legalapvetőbb aspektusát tekintve – az amerikai civilizációt a dzsessz civilizációjának nevezhetjük, azaz egy elnégeresedett vagy négeresedő zene és tánc civilizációjának. Ezen a területen, a regresszió és az elprimitíviesedés útján, igen sajátos „vonzások és választások” vezették el Amerikát oda, hogy éppen a négerségből merítsen ihletet, mintha amikor frenetikus ritmusokat és formákat kerestek – mint a modern mechanikus és materiális civilizáció esetleg igazolható kompenzációit – nem találhattak volna sok fellelhető forrást Európában is. Más alkalommal hivatkoztunk Délkelet-Európa táncritmusaira, amelyek gyakran valóban dionüszosziak. De Amerika választott: a saját négerségéből és a kubai négerségből merített ihletet, és azután ez a fertőzés lassanként átterjedt minden országra.”

Összegezve tehát:

Próféciai szavak voltak ezek Evolától, amiről akkor írt, mára beteljesedtek. A migráció, a fajkeverő propaganda veszélyt jelent tehát civilizációnkra, ugyanis az európai nemzetek elveszítik identitásukat, kulturális és etnikai arculatukat, de aki arra vetemedik, hogy összeáll egy ilyennel, az bizony így is járhat, mint ez a magyar nő Bécsben, ami nyilván tragédia. Hitt a multikulti propagandának, és ez lett a sorsa.

Kövess minket -on és -en!

Talán furcsán hangzik tőlem, de kezdem megsajnálni az izraelieket. Szomorú és szánalmas azt látni, hogy mi mindent kell elszenvedniük a Hamász, a Hezbollah és a húszik részéről. 

Trump láthatóan Gorbacsov kényszerpályájára került, és elkezdi szanálni az amerikai birodalmat. Akárcsak elődje, ő sem önszántából teszi.

1956. október 23-án délután a budai Bem-szobornál hatalmas, százezres tüntető tömeg gyűlt össze, hogy meghallgassa az egyetemi ifjúság előző nap, a Műegyetemen megfogalmazott 16 pontból álló petícióját.

Bűnözők szabadon engedését tervezi a brit kormány annak érdekében, hogy a börtönök túlzsúfoltsága ne késleltesse a nacionalisták és fehér patrióták megbüntetését, akiket az elmúlt hetek bevándorlásellenes tüntetésein, illetve a brit kormányt kritizáló bejegyzések megosztása miatt tartóztattak le.

A kelet-poroszországi Farkasverem olyan volt, akár egy szigorúan őrzött és álcázott kisváros. A Führer több mint 800 napot töltött itt.

Budapest belvárosában „neonáci, fajvédő eszmék terjesztői verhettek tanyát” – kongatja a vészharangot Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere.

Három náció volt az óriási lágerben: németek, japánok és magyarok. Nekünk, magyaroknak a japánok jelentették a szenzációt. Voltak vagy tízezren. Az atombomba ledobása után magát megadó mandzsúriai hadsereg egy része került ide. Fegyelmezettségük, összetartásuk csodálatra méltó volt.

96 évesen elhunyt Ursula Haverbeck, az idős német hölgy, akit „német” bíróság elé állították több alkalommal is, és idén nyáron 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítéltek. A fősodratú sajtó csak „náci nagymamaként” gúnyolta.

1915. június 23-án kezdődött az a több mint két évig elhúzódó összecsapás-sorozat az észak-olaszországi Isonzó folyó mentén, amelyben az első világháborúban elesett több mint ötszázezer magyar katona mintegy fele lelte halálát.

1951. május 21-én kezdődtek meg a kitelepítések Budapesten. A kommunista rendszer által nemkívánatosnak nyilvánított személyek ingatlanjait elkobozták, őket pedig kijelölt lakhelyre költöztették, ahol mezőgazdasági kényszermunkát kellett végezniük.

A hatóságok megerősítették, hogy a horogkeresztek és különbőz feliratok, köztük a zsidók gázkamrákba küldésére való felhívások „antiszemita cselekményeknek” minősülnek.

Aszad elsősorban önmagát hibáztathatja a vereségéért, mert túlságosan is Iránra, a Hezbollahra és Oroszországra támaszkodott, és nem gondoskodott arról, hogy megtisztítsa korrupt tisztikarát és modernizálja hadseregét. Semmi ilyet nem tett, és most vesztett.

A hadosztályt először 1939 októberében állították fel Pilsen mellett, miután az SS-Verfügungstruppe egyes alakulatai a német szárazföldi haderő „Kempf” páncéloshadosztályába beosztva részt vettek a lengyel hadjáratban.

Adolf Hitler álmainak egyike Berlin nagyszabású, pénzt, időt, energiát nem sajnáló átalakítása volt, hogy az a győztes háború után a világ fővárosa lehessen.

Május elsején a Bikás parkban majálisozott a Mi Hazánk Mozgalom. Tompos Márton, a Momentum elnöke kezdte el verni a tamtamot a közösségi oldalán, hogy az eseményen több karlendítést látott, és egy illetőn Adolf Hitlert ábrázoló tetoválás volt.