Kövess minket -on és -en!

Egy német tisztviselőt, akit a „diszkrimináció elleni küzdelemmel” bíztak meg, támadások érnek, amiért a „holokauszt nemzetközi emléknapján” nem tett említést a zsidókról.

Ferda Ataman, a német szövetségi kormány „diszkriminációellenes” biztosa sajtóközleményben méltatta, hogy „Németország végre tiszteletet mutat a nemzetiszocializmus queer áldozatai iránt” az úgynevezett nemzetközi holokauszt-emléknap kapcsán.

Abraham Cooper rabbi, a zsidó szupremácista Simon Wiesenthal Központ társigazgatója a The Jerusalem Post című lapnak az évfordulón azt mondta: „ma van január 27., Auschwitz, a történelem legnagyobb zsidóirtó helye, a zsidók felszabadításának évfordulója. Érthetetlen, hogy egy demokráciában a nemzetközi holokauszt-emléknap fontosságáról nyilatkozó hivatalos személy úgy dönt, hogy nem említi meg elsősorban a végső megoldás 6 millió zsidó áldozatát. Az, hogy egy ilyen nyilatkozatot egy német tisztviselő tesz, túlmutat minden határon”.

Atamant Henryk M. Broder, a Die Welt című napilap németországi zsidó kommentárírója is betámadta. Broder a Die Achse des Guten (A jó tengelye) című honlapon azt írta, hogy „Ataman egy szót sem szól arról a mintegy egymillió zsidóról (és természetesen a zsidónőkről is), akiket Auschwitzban az életből a halálba hurcoltak. A megemlékezést árjásítja. És gyakorolja a történelmi félremagyarázást”.

Broder, az antiszemitizmus egyik vezető német megélhetési „szakértője”, aki a Bundestagban is tanúskodott a témában, harapós stílusban hozzátette: „A nácik által meggyilkolt szintik és romák, akiknek a számát 200-500 ezerre becsülik, szintén egy szót sem érdemelnek Ataman asszony részéről. Nem eléggé queerek ők?”.

Alexander Zinn német történész, aki a homokosok nemzetiszocializmus alatti sérelmeinek történetét kutatja, a Die Welt című lapnak azt mondta, hogy „a nemzetiszocializmus queer áldozatairól” beszélni „képtelenség”, és óvva int attól, hogy „a történelmet elferdítsék annak érdekében, hogy megkaparintsák azt a presztízst, amely egy üldözött csoporthoz való tartozással jár”.

Kövess minket -on és -en!

Lipcsében az antiimperialista és szélsőbaloldali migránsok (Migrantifa) készültek összecsapni a filoszemita, németellenes szélsőbaloldaliakkal (Antifa Ost).

Egy magát nemzetiszocialistának valló fiú akart polgárháborút kirobbantani Amerikában, legalábbis erről posztolt.

Az Olasz Zsidó Hitközségek Uniója (UCEI), valamint a Milánói, Bolognai és Római Zsidó Hitközségek felháborodva ítélik el a milánói, bolognai és római demonstrációkon történteket, amit erőszakos antiszemita incidensek zavartak meg.

Egy békésen folydogáló kis patak az alaszkai Aleut-szigeteken 80 éven át hivatalosan a „Nazi Creek” nevet viselte – egészen máig.

Házkutatásokat kezdett szerdán kora reggel a német rendőrség tizenkét tartományban feltételezett „neonácikhoz” köthető ingatlanokban.

2023 tavaszán Lina Engelt, a szélsőbaloldali antifasiszta terrorbrigád egyik vezetőjét, aki akkori élettársával, Johann Guntermann-nal együtt a hírhedt Hammerbandét vezette, öt év börtönbüntetésre ítélték.

Az újrafegyverkező hitleri Nagynémet Birodalomban fejlesztették ki, és olyan jól sikerült, hogy azóta globálisan mindenki ezt használja.

Jogerősen bejegyezték politikai pártként az Alejandro Biondini által vezetett ultranacionalista szervezetet. Biondinit korábban többször hozták összefüggésbe nemzetiszocialista nézetekkel.

Maja Trux, az antifa támadások egyik vádlottja kedden sem hazudtolta meg magát: ahogy annak idején az utcán emberekre támadt, most a börtön falai között is szembeszállt mindenkivel, aki szabályt akar érvényesíteni.

Miközben a Wehrmacht katonái a rommá lőtt Berlin utcáin elszánt és hősies küzdelmet folytattak a Vörös Hadsereggel, 8,5 méterrel a Birodalmi Kancellária kertje alatt, egy türelmes asszony álmai a beteljesülés előtt álltak.

Isabel Peralta, Spanyolország egyik legismertebb nemzetiszocialista aktivistája – aki szoros kapcsolatokat ápol brit szélsőjobboldali körökkel is – erőszakos zavargások középpontjába került.

A nemzetiszocialista Németországgal való jó viszony mellett, a fegyveres semlegesség fenntartása érdekében Magyarország 1940-ben a Londonnal jó viszonyt ápoló Jugoszláviához kezdett közeledni.

Az Antifa vállalta magára a felelősséget az AfD hamburgi frakcióvezetőjének az autója elleni támadásért.

Németországban a második világháború óta tavaly volt a legalacsonyabb a születések száma - derült ki a Destatis szövetségi statisztikai hivatal által közzétett adatokból.

Nyugaton a fehér tömegek az etnomazochizmus (Guillaume Faye) és az önpusztítás között ingadoznak, és ez a magatartás felelőtlen toleranciában nyilvánul meg minden iránt, ami valójában pusztítja a társadalmukat.