Kövess minket -on és -en!

Hatalmas motoros tömeg vonult be szombaton délután a háromszéki Kézdiszentlélekre.

Békésen, többségük kikapcsolt motorja elé helyezte bukósisakját és gyertyagyújtással emlékezett az egy hónappal ezelőtt balesetben elhunyt Sebestyén Attilára. A több kilométer hosszú felvonulásban a szervezők becslése szerint mintegy 3500 motoros vett részt az egész országból, tény, hogy végeláthatatlan volt a felvonuló járművek sora. A bukaresti Chopper Academy MC Románia motorosklub által kezdeményezett akcióhoz mintegy 30 erdélyi és román motorosklub csatlakozott.

Mindannyian tartották magukat a szervezők felkéréséhez, hogy legyen békés, erőszakmentes a felvonulás, amelynek végén mindegyik motoros távozott abba az irányba amerről jött.

A Kézdiszentlélekre bevonuló motorosokat a hatóságok korábbi felszólítása ellenére sok helyen a helybéliek sorfala fogadta, akik meg is tapsolták a felvonulókat. A helybéliek körében érezhető volt a feszültség, amiért a hatóságok pénzbírsággal fenyegették őket, ha részt vesznek a felvonuláson.

Az esemény helyszínét egyébként a vártnál kevesebb csendőr és rendőr biztosította. Negyedannyian voltak mint amennyit legutóbb, a két magyarországi Gój Motoros érkezésének hírére kivezényeltek. A hatóságoknak a forgalomirányításban volt feladatuk, a motorosok rendbontás nélkül távoztak.

A kézdiszentléleki esemény helyszínére érkezett az augusztus elején elhunyt Sebestyén Attila özvegye és Pál Tamás, aki a balesetet szenvedett társa segítségére sietett és a cigánysor lakói meglincselték. A motorosok kifejtették, azért van szükség a felvonulásra, mert elégedetlenek, hogy lassan halad a nyomozás, amely ebben az ütemben több évig is letarthat, amíg már senki nem emlékszik pontosan a történtekre.

Felrótták a rendőrségnek, hogy pénzhiánnyal magyarázza az orvostani jelentés elkészítését, holott legutóbb volt pénz arra, hogy két magyarországi motoros érkezésére több száz csendőrt és rendőrt a helyszínre vezényeljenek. A szervezők szerint mindaddig megismétlik a motoros felvonulásokat, míg a hatóságok biztosítani tudják azt, hogy a kézdiszentlélekihez hasonló esetek nem ismétlődnek meg.

(Maszol nyomán)

Kövess minket -on és -en!

A nemzetiszocialista Németország a második világháború során több olyan fegyvertervet is kidolgozott, amik messze meghaladták a kor technológiai szintjét.

Óriási a szakadék azok között, akik politikai érdekeikhez mérten cserélgetik eszméiket - legyenek liberálisok vagy bolsevikok -, és azok között, akik, mint a nacionalisták, különösen az Arany Hajnal tagjai, hűek maradnak meggyőződéseikhez, olvasható a görög Arany Hajnal honlapján.

Niedermüller Péter lelkes antifasiszta. Hithű kommunista, no meg persze zsidó is. A véleményszabadság a legkisebb mértékben sem érdekli, az újbaloldalhoz hasonlóan a vélemény addig fontos neki, amíg beleilleszthető az ő nézetrendszerébe.

A fehér fajvédelmet hirdető Patriot Front csoport vonult fel Des Moines belvárosában, arcukat biztonsági okokból eltakarva és zászlókat lengetve. 

1943. október 4-én Himmler Posenben beszédet mondott. Ebben az SS-t „fegyveres rendnek” nevezte, amelynek a jövőben – a Szovjetunió felszámolása után – meg kell védenie Európát az Urálon túli „ázsiai hordáktól”. 

Körülbelül ezer aktivista – sokan feketébe öltözve és maszkot viselve – vonult végig Párizs utcáin, hogy megemlékezzenek egy nacionalista diák 1994-es haláláról.

Korábban az athéni magyar nagykövetet támadták meg szélsőbaloldaliak, most Stuttgartban rongálták meg a magyar konzulátus épületét a Budapesten fogva tartott bűnöző, Ravi Trux elvtársai. Az esetről a Stuttgarter Nachrichten nyomán a Magyar Jelen számolt be.

Pietersburg mellett 3500 hófehér fakereszt virít a dél-afrikai vörös földbe tűzve. Ezek a keresztek emlékeztetnek minket azokra a búr farmerekre, akiket az elmúlt évtizedekben feketék gyilkoltak meg a „felszabadított” Dél-Afrikában – olvasható a Szent Korona Rádió oldalán. 

Egy nemzetiszocialista csoport rendszabályozta meg a színészeket egy lisszaboni színház előtt, ami a Portugália nemzeti költőjét, Luís de Camõest ünneplő darab előadásának lemondásához vezetett. 

Terrorszervezetté nyilvánította az Antifa mozgalmat Donald Trump. Az amerikai elnök a közösségi oldalán jelentette be a döntést, de abból nem derül ki, mely csoportok az érintettek, mivel a szervezet nem rendelkezik központilag meghatározott struktúrával.

Magyarországon köztudomásúlag zéró tolerancia érvényesül az antiszemitizmussal szemben, ami kiterjed Izrael bírálatára is. A magyarok körében nyilvánvalóan teljes nemzeti konszenzus mutatkozik legalább e tekintetben.

A világ legismertebb négerének új száma vírusként terjed a világhálón annak ellenére, hogy szerinte az összes zeneletöltő oldal bojkottálja azt. (Ye Claims His ‘Hitler’ Single Is Banned From ‘All Digital Streaming Platforms’, billboard.com, 2025.05.08.).

Érvényét vesztette a Hammerskins Deutschland nevű szervezet két évvel ezelőtti betiltása. A lipcsei bíróság ugyanis helyt adott több tag és regionális alcsoportnak a belügyminisztérium betiltási határozata ellen benyújtott kereseteinek - számol be a Spiegel.

Egy norvég anya meglepődve fedezte fel, hogy Adolf Hitler Mein Kampf című könyve a legnépszerűbb kötetek között van egy gyerekeknek szóló digitális olvasási kampányban – jelentette a norvég TV2 a Budstikka újságra hivatkozva.

A Mussolini család egykori vidéki háza Olaszország északkeleti részén, Emilia Romagnában található, Forli városában. Az épület tele van a Duce relikviáival: a telefon, amelynek segítségével a római kormányt hívta, egyenruhája, imádott motorbiciklije.