Kövess minket -on és -en!

Néhány óra múlva Haifába érkezik a negyedik német tengeralattjáró,

amely nyugati sajtóértesülések szerint atomtöltetű robbanófejjel ellátott cirkálórakéták indítására is alkalmas. Az izraeliek által Tánnín (תנין - krokodil) névre átkeresztelt hadihajót, akárcsak a korábbi három Delfint, a németek holokauszt kárpótlásként jutányos áron (az első három ajándék volt) építették az izraeli hadsereg erősítésére. A németek még az idén átadják az ötödik tengeralattjárót is - írja a Válláh!Hádásot és a Jediot Áháronot című hírportál.

Az izraeli hadsereg által Krokodilra átkeresztelt negyedik német Delfin típusú tengeralattjárót még szeptember 7-én átadták az izraeli haditengerészetnek a németországi Kiel városában, ahonnan az Északi-tengeren és az Atlanti-óceánon át az elmúlt napokban érkezett a Földközi-tenger vizeire. A mai nap folyamán az izraeliek új szerzeményének fedélzetén Kréta szigete közelében Benny Ganz tábornoknak, az izraeli hadsereg vezérkari főnökének és Rám Rotberg tábornoknak, a haditengerészet főparancsnokának részvételével a környéken 1968-ban nyoma veszett Dakar izraeli tengeralattjáró legényégére emlékeztek.

"Őrizünk, védünk és cselekszünk minden ellenséges part mentén, halálmegvető bátorsággal harcolunk otthonunkért, Izrael Államáért" jelentette ki a haditengerészet főparancsnoka, aki korábban azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a két héttel ezelőtt átadott tengeralattjáró az elődjeinél jóval mélyebbre képes merülni, sokkal messzebbre eltávolodni az izraeli partoktól és hosszabb ideig képes harci, illetve felderítő tevékenységet végezni.

A németek gyártotta harmadik, s 2013 áprilisában átadott Delfin tengeralattjárónak az izraeliek a Ráháv nevet adták (Ráháv - רהב - az ószövetségi Jób könyvében olvasható, Istennel hadakozó, ám végül a Mindenható által szétzúzott mitológiai tengeri szörny neve - H. J.)

A Válláh!Hádásot értesülése szerint a Kielben húsz nappal ezelőtt átadott Tánnín, az izraeli hadseregnek épített negyedik tengeralattjáró, az elkövetkező órákban fut be a haifai hadikikötő egyik szuperbiztos hangárjába. A németek már szorgalmasan építik az ötödik Delfin tengeralattjárót is, amelyet még idén átadnak a világ egyik legagresszívebb hadseregének.

Hering J. - Kuruc.info

Kövess minket -on és -en!

A Nap égi útjának motívuma, mely a világmindenség örök körforgását is jelképezi, az emberiség egyik legősibb jelképének számít. E szimbólum jelentésére tökéletesen illeszkedik a „napforgás” szó, amely a magyar nyelv első tudományos igényű szótára, a Czuczor-Fogarasi (1862) meghatározása szerint így hangzik: „A Napnak látszatos mozgása, keringése, melyet a Föld körül és az úgynevezett állatkörön tesz.”

1944 május 4-én a magyar királyi 2. páncéloshadosztály érdemeinek elismeréséül Model tábornagy elrendelte, hogy a tavaszi hadjárat idején - a magyar csapatok tűzerejének növelésére - a 2. hadosztálynak alárendelt német harckocsik egy részét a magyarok megkapják.

Egy 29 éves ontariói nemzetiszocialista, Matthew Althorpe, csütörtökön állt bíróság elé Torontó belvárosában, ahol három „terrorcselekmény” elkövetését ismerte be. A vádak szerint a férfi az Atomwaffen Division nemzetiszocialista csoport aktív tagja volt.

Legutóbb az izraeli–iráni erőpróbát tárgyalva hangot adtam a kételyemnek azzal kapcsolatban, hogy strukturális gyengesége, elhibázott stratégiai tervezése, rendszerszintű korrupciója és katonai dilettantizmusa miatt az iráni rezsim egyáltalán túlélheti-e ezt a megpróbáltatást.

A 2026-os év eleje jelentős fordulatot hozott az ausztrál nemzetiszocialista mozgalmak elleni fellépésben. Január közepén hivatalosan is bejelentette feloszlását a népszerű National Socialist Network (Nemzeti Szocialista Hálózat), miután a szövetségi kormány drasztikus szigorításokat vezetett be a szólásszabadság elleni törvényekben.

Az 1945 novemberében kezdődő nürnbergi koncepciós perben a Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék a legyőzött nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 24 prominens katonai, politikai és gazdasági vezetőjének egyoldalú felelősségét állapította meg a második világháború bűneiben.

A „Hunyadi” hadosztály törzse gépkocsi-szállítással 1944. november 3-án megérkezett Zalaszentgrótra, s várta az első önkéntesek érkezését.

Niedermüller Péter lelkes antifasiszta. Hithű kommunista, no meg persze zsidó is. A véleményszabadság a legkisebb mértékben sem érdekli, az újbaloldalhoz hasonlóan a vélemény addig fontos neki, amíg beleilleszthető az ő nézetrendszerébe.

Maja Trux a bíróság előtt arról beszélt, hogy ő a valódi áldozat. A német antifa ezt azzal indokolta, hogy szerinte egy olyan országban áll bíróság előtt, ahol kiközösítik a szexuális kisebbségeket.

A fehér fajvédelmet hirdető Patriot Front csoport vonult fel Des Moines belvárosában, arcukat biztonsági okokból eltakarva és zászlókat lengetve. 

A Nordic Sun Kulturális Központ idén februárban nyitotta meg kapuit. Azóta a szélsőbaloldal támadásainak kereszttüzében áll. Idén márciusban több napon át tartó rongálás-sorozat vette kezdetét, amelyet a Momentum erzsébetvárosi szervezete vállalt magára.

Tapasztalati tény, hogy a fehérek sokkal kevésbé erőszakosak és rasszisták a feketékkel szemben, mint fordítva. Egyrészt, mert az erőszakosság genetikai eredetű, másrészt, mert a fehéreket kulpabilizáló (bűntudatébresztő) agykárosításnak vetik alá, hogy engedelmesek legyenek az antirasszista, vagyis par excellence fehérellenes ideológia kánonjaival szemben. 

Európa alávetettsége teljes. Az Egyesült Államok sikeresen végrehajtotta átfogó felforgatását és leigázását. Ügynökei, akiket gondosan kineveltek az Atlanti Tanács és hasonlók révén, átvették a vezetést a trójai faló szervezetek, mint a NATO és az EU élén.

Börtönbüntetésre ítéltek egy 48 éves magyar férfit, miután beismerte, hogy „szélsőséges jobboldali zenéket és anyagokat” birtokolt, illetve terjesztett az Egyesült Királyságban és Európa több országában.

Az 1944. december 22-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány még Debrecenben volt, amikor magyar területekről elhurcolt civilek hozzátartozói a kormány közbenjárását kérő levelek ezreit küldték a Külügyminisztériumba.