Kövess minket -on és -en!

Nagy-Britannia hírhedt iszlám hitszónokát, Trevor Brooksot és társát szedték le Lőkösházán egy Bukarestbe tartó vonatról a rendőrök.

A rendőrség mai közleménye szerint terrorcselekmény finanszírozása és terroristák toborzása miatt hosszú éveket töltött brit börtönökben a két színes bőrű férfi.

A két iszlamistát a párizsi merényletek másnapján, szombaton fogták el a békési rendőrök Lőkösházán, egy Romániába tartó vonatszerelvényen. K. Simon Jonathan (44) és B. Trevor (40) már önmagában azzal is törvényt sértett, hogy elhagyták Angliát, büntetésük után ugyanis az országból való elutazásukhoz hatósági engedélyre lett volna szükségük. A rendőrök az Ister nemzetközi gyorsvonaton kérték a két külföldi iratait, mielőtt a szerelvény átlépte volna a határt.

Trevor Brooks az egyik leghíresebb iszlám szónok Nagy-Britanniában. Többnyire egy londoni mecsetben tartja beszédeit. Kendőzetlenül felvállalta a kapcsolatát az Al-Kaida terrorszervezettel. Beszédeiben sokszor dicsőítette az öngyilkos merénylőket, így a New-York-i felhőkarcolók elleni repülős támadást is. Vallási gyülekezetében pedig valóságos toborzásokat tartott az iszlamistáknak, s nem riadt vissza a fenyegetésektől sem.

Azért nem kapott áprilisban brit útlevelet, mert az angol hatóságok tartottak attól, hogy Szíriába utazik és csatlakozik az Iszlám Államhoz.

"A britek és az amerikaiak csak egyetlen nyelven értenek, a vér nyelvén. Nekünk meg kell rémiszteni Allah ellenségeit! Az iszlám fogja uralni a világot, ez elkerülhetetlen - hangoztatta többször is."

Négy és fél éves büntetése felháborodást váltott ki Nagy-Britannia szerte. Az emberek sokkal súlyosabb büntetésre számítottak, hiszen a törvény életfogytig tartó börtön is lehetővé tesz hasonló cselekményekért.

Brookst jelen pillanatban is magyar fogdában őrzik, azt nem hozták nyilvánosságra, hogy melyikben.

(Blikk nyomán)

Kövess minket -on és -en!

A Terrorelhárítási Központ (TEK) a Nyugati pályaudvaron elfogott egy német állampolgárt, akit hazájában többek között fegyverek, lőszerek és robbanóanyagok tiltott kereskedelme miatt köröztek – közölte a Police.hu.

Francis Fukuyama, aki a „történelem vége” jóslatával elfuserált Nostradamus-epigonnak bizonyult, most időben felszállt a mozgó vonatra, és másokkal együtt észrevette a nyilvánvalót, miszerint „Trump hatalma omladozik a MAGA-mozgalomban”.

Olaszország a zsidó-liberális történészek ítélete szerint mind a mai napig „nem nézett szembe” az 1922-tól 1943-ig tartó időszakkal.

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

Magyarországon köztudomásúlag zéró tolerancia érvényesül az antiszemitizmussal szemben, ami kiterjed Izrael bírálatára is. A magyarok körében nyilvánvalóan teljes nemzeti konszenzus mutatkozik legalább e tekintetben.

Joszif Sztálin 1953-ig volt a Szovjetunió vezetője. A véres diktátort 74 évesen Moszkvában érte a halál, abban az otthonában - dácsájában -, ahol élete utolsó két évtizedének jelentős részét töltötte.

A belga főváros, Brüsszel egyik éke az Atomium, amit az 1958-as világkiállításra készítettek. Ugyanerre az expóra egy másik, teljesen őszinte, ma már elképzelhetetlen bemutatót is létrehoztak.

Rendkívül ritka képek az amerikai történelem egyik legdrámaibb időszakáról és tradicionális fehér fajvédő szervezetéről, a Ku Klux Klánról.

A Nap égi útjának motívuma, mely a világmindenség örök körforgását is jelképezi, az emberiség egyik legősibb jelképének számít. E szimbólum jelentésére tökéletesen illeszkedik a „napforgás” szó, amely a magyar nyelv első tudományos igényű szótára, a Czuczor-Fogarasi (1862) meghatározása szerint így hangzik: „A Napnak látszatos mozgása, keringése, melyet a Föld körül és az úgynevezett állatkörön tesz.”

Pietersburg mellett 3500 hófehér fakereszt virít a dél-afrikai vörös földbe tűzve. Ezek a keresztek emlékeztetnek minket azokra a búr farmerekre, akiket az elmúlt évtizedekben feketék gyilkoltak meg a „felszabadított” Dél-Afrikában – olvasható a Szent Korona Rádió oldalán. 

Maja Trux a bíróság előtt arról beszélt, hogy ő a valódi áldozat. A német antifa ezt azzal indokolta, hogy szerinte egy olyan országban áll bíróság előtt, ahol kiközösítik a szexuális kisebbségeket.

Rendkívüli közleményt adott ki az ügy kapcsán a Bundeswehr, mert „szélsőségesség, antiszemita megnyilvánulások és szexuális visszaélések” gyanúja miatt indult átfogó vizsgálat a német hadsereg egyik ejtőernyős alakulatánál.

Immár 30 év telt el azóta, hogy 1914-ben szerény erőmmel szolgálatba álltam az első világháborúban, amelyet ráerőltettek a Birodalomra.

Sven Liebichet, akit most Marla-Svenja Liebich néven tartanak nyilván, hazafias tevékenységért, hivatalosan „gyűlöletkeltésért” ítélték el, és hamarosan megkezdi börtönbüntetését. A hallei hatóság Liebichet a chemnitzi női börtönbe rendelte be.

A kelet-poroszországi Farkasverem olyan volt, akár egy szigorúan őrzött és álcázott kisváros. A Führer több mint 800 napot töltött itt.