Kövess minket -on és -en!

Antirasszisták zavarták meg a Mikulás hollandiai bevonulását a sajtjáról híres Gouda városban,

a rendőrség kilencven rendzavarót előállított, írja az MTI. A tüntetők a holland Mikulás (Sinterklaas) segítőiként ismert figurák, a Fekete Péterek (Zwarte Piet) ellen tüntettek, mivel azok szerintük "a rabszolgaság szimbólumai és a rasszista előítéleteket testesítik meg". Valójában viszont csak azért feketék, mert a hagyomány szerint kéményen át másznak a házakba ajándékaikkal a gyerekeknek.

Sinterklaas minden november harmadik vasárnapján gőzhajón és számos segítő kíséretében vonul be Hollandia valamelyik városába, a hagyomány szerint Spanyolországból érkezik. A vidám segédek bőre feketére van festve, ajkuk pirosra pingált, aranykarikát viselnek fülbevalóként és vicces jelmezeket öltenek magukra.

A Mikulás idei bevonulását Goudába támogató tüntetők és üvöltöző antirasszista ellentüntetők fogadták, akik közül a hatóságok kilencven embert őrizetbe vettek. A tüntetőket azért, mert nem engedélyezett területen demonstráltak, az ellentüntetőket pedig a közrend megzavarásáért. Az ügyészség szerint 220 euró pénzbírságra számíthatnak.

A rendbontók hangosbeszélőkön keresztül skandálták, hogy "Fekete Péter egyenlő a rasszizmussal" és azt, hogy "a Mikulás nem létezik". Kisebb dulakodás is kitört a hatóság embereivel, amikor a rendőrök kitessékelték az antirasszista tüntetőket a főtérről. Az incidens épp akkor történt, amikor a Mikulás a városháza erkélyéről köszöntötte Gouda lakóit.

Mark Rutte miniszterelnök "mélyen elszomorítónak" nevezte a történteket, és hozzátette: "Vitatkozhatunk Fekete Péter bőrszínéről, de egy gyermekünnepet nem szabad így megzavarni."

Hollandia legmagasabb közigazgatási bírói fóruma, az Államtanács a héten elutasította, hogy állást foglaljon a tolerancia bajnokai által kikezdett hagyománnyal kapcsolatban, hogy "sérti-e a Fekete Péter-hagyomány az ország diszkriminációellenes törvényét".

(Index nyomán)

Kövess minket -on és -en!

I. e. 5. évszázad: A római civilizáció egy erős patriarchátus, az apák felelősek feleségük és gyermekeik tetteiért, és abszolút hatalommal rendelkeznek a család felett (beleértve az élet és halál feletti hatalmat).

Görögország legfelsőbb választási bírósága kizárta a parlamentből a Spártaiak párt három képviselőjét, arra hivatkozva, hogy megtévesztették a választókat a 2023-as választásokon – jelentette az ERT görög közszolgálati televízió igazságügyi forrásokra hivatkozva.

A francia származású feledhetetlen Leon Degrelle tábornok (Belgium, 1906-1994) a második világháború utolsó életben maradt nagy, keresztény és jobboldali politikai és katonai vezetője volt.

Niedermüller Péter lelkes antifasiszta. Hithű kommunista, no meg persze zsidó is. A véleményszabadság a legkisebb mértékben sem érdekli, az újbaloldalhoz hasonlóan a vélemény addig fontos neki, amíg beleilleszthető az ő nézetrendszerébe.

Kilenc embert vettek őrizetbe, állítólagos „fegyvereket” és nemzetiszocialista emléktárgyakat foglaltak le, miután egy csoport Adolf Hitler születésnapját ünnepelte egy angliai pubban.

Dieppe kis csendes halászvároska Normandia keleti peremén, a Bethune folyócska tölcsér alakú torkolatának két oldalán terül el a La Manche csatornánál.

Donald Trump külpolitikai hiperaktivitása nemcsak az egyre jobban a körmére égő Epstein-ügyről való figyelemelterelést szolgálja, hanem az amerikai gazdaság és a dollár mind súlyosabb gyengélkedését is jótékony homályban tartja.

Kommandósok gyűrűjében lépett ismételten a Fővárosi Törvényszék termébe Maja Trux hétfőn. Egy tanút hallgatott meg a bíróság, és videófelvételeket ismertettek az antifa támadások ügyében.

Gömbös Gyula egykori miniszterelnök fia katonatisztként fontos szerepet játszott a magyar rohamtüzérség létrehozásában. Gömbös Ernő a nyilas hatalomátvétel után Szálasi Ferenc mellett szolgált szárnysegédként. 

A finn légierő kivezeti a szimbólumai közül a horogkeresztet – írja az Associated Press. A légierő hivatalos zászlajáról még 2020-ban törölték a hazafias szimbólumot, de néhány egységnél még ma is használják, a következő időszakban ezek zászlóit és logóit is megváltoztatják majd.

Három nemzetiszocialista férfit ítéltek el Angliában, miután több mint 200 fegyverből álló arzenált halmoztak fel, és terrortámadásokat terveztek zsidó és muzulmán intézmények ellen.

A müncheni felsőbíróság súlyos testi sértés miatt 5 év börtönbüntetésre ítélte Hanna S.-t, akit azzal gyanúsítottak, hogy társaival 2023-ban, a Kitörés Emléknapon Budapesten „szélsőjobboldalinak tartott” embereket vertek össze.

Immár világos, hogy az Irán elleni háború elindításakor Donald Trump súlyosan alábecsülte Irán kormányát, katonai erejét és népét. Irán megtámadása során ismét a cionista érdekeket helyezte az amerikaiak és a világ érdekei elé.

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

A Nordic Sun Kulturális Központ idén februárban nyitotta meg kapuit. Azóta a szélsőbaloldal támadásainak kereszttüzében áll. Idén márciusban több napon át tartó rongálás-sorozat vette kezdetét, amelyet a Momentum erzsébetvárosi szervezete vállalt magára.