Kövess minket: Telegram — X — Vkontakte
A nyugati, főleg angolszász világ intellektuális, tudományos és politikai életében mentális AIDS-ként pusztító woke-izmus gerincét az úgynevezett kritikai fajelmélet (critical race theory) alkotja, amely tipikus összeesküvés-elméletként azt posztulálja, hogy a világ összes múltbéli, jelenlegi és jövőbeli gondjáért-bajáért a fehér embert, konkrétan a heteroszexuális fehér férfit terheli felelősség.
A kritikai fajelmélet tehát valójában revizionista történelemszemlélet, és mint ilyen, a fehérellenes rasszizmus tudományosnak álcázott megnyilvánulási formája. Ha fekete vagy, semmi sem a te hibád, minden problémádnak a fehér ember az oka. Ha fehér vagy, minden sikeredet „fehér kiváltságodnak” köszönheted, és minden problémád a saját hibád. Kísérlet a feketék felmentésére minden személyes felelősség alól. Az a rögeszme, hogy a fehérek által létrehozott világ sohasem lehet méltányos a feketékkel, tehát a világot újjá kell építeni a feketék által. Alapvetően egy globalizált Haitit kell létrehozni. A feketék ontológiailag jók, mert „elnyomottak” (a „nemes néger” mítosza), a fehérek viszont en bloc rosszak, mert „elnyomók”, ezért nem szabad megengedni, hogy akár egyetlen ország is színtiszta fehér maradjon.
Ez az egész okoskodás a „fehér kiváltság” koncepció logikus végkifejlete, amely központi helyet foglal el a nyugati egyetemek vudu társadalomtudományokat oktató tanszékeinek posztmodern tanulmányaiban, és egyáltalán nem meglepő módon egy feminista, az amerikai Peggy McIntosh agyszüleménye, aki fanatikus fehér- és férfiellenes agitátorként nyilvánvalóan összetévesztette a faji kiváltságot az osztályelőnyökkel.
Íme, néhány mindennapos élethelyzet tőle, amelyek szerinte a kiváltságos fehér lét kizárólagos sajátosságai. „Ha akarom, úgy intézhetem, hogy az idő nagy részében az én rasszomhoz tartozó emberek között legyek. Az idő nagy részében elmehetek egyedül vásárolni, és teljesen biztos lehetek benne, hogy nem követnek vagy zaklatnak. Bekapcsolhatom a tévét, vagy fellapozhatok egy újságot, és nagy mértékben az én rasszomhoz tartozó embereket láthatok bennük. Amikor a nemzeti örökségünkről vagy »civilizációról« beszélnek nekem, azt mutatják ki, hogy ez ugyanolyan színű emberek műve, mint én vagyok. Biztos lehetek benne, hogy a gyermekeimnek olyan tananyagot fognak leadni, amely a rasszuk létezését tanúsítja. Úgy intézhetem, hogy az idő nagy részében megvédjem a gyermekeimet olyan emberektől, akik talán nem kedvelik őket.”
Így gondolkodik egy feketeimádó burzsuj, aki kiváltságos fehérként megveti önmagát és társait, ez a perverziója: önmaga és a többi fehér állandó ostorozása, mert beteg elméjében azonosul fekete protezsáltjaival, mert gyűlöli önmagát fehérként, és azt akarja, hogy a többi fehér is osztozzon vele kóros önfajgyűlöletében.
Természeténél fogva a kritikai fajelmélet megkérdőjelezi a liberális rend alapjait, köztük a jogegyenlőség elméletét, a felvilágosodás korából örökölt racionalizmust és az alkotmányos jogelveket. Alaptétele szerint a fehér országok társadalmi kapcsolatait zsigeri rasszizmus jellemzi a többi faji csoport vonatkozásában, tehát nem az a kérdés, hogy a fehér országokban van-e rasszizmus, hanem az, hogy ez miként nyilvánul meg a mindennapi életben. A fehérek mint a fehér országok uralkodó faji csoportjának tagjai csak akkor segítik az általuk elnyomott kisebbségi faji csoportokat, ha ebből nekik is előnyük származik. Ennélfogva a fehérek antirasszista megnyilvánulásait önérdek vezérli, még nehezebbé téve a rasszizmustól való megszabadulásukat.
A nyugati liberális társadalmak méltányosságra, objektivitásra és egyenlő bánásmódra vonatkozó ígéretei csupán „hamisítványok”, amelyeket arra használnak, hogy a kisebbségi faji csoportokkal „internalizáltassák” (legbelső lényükké tétessék) az elnyomásukat. Így az egyenlőség és az objektivitás valójában magának a rendszerszintű rasszizmus állandósításának a módszerei. A fehér országokban a rasszizmus azért rendszerszintű, mert gyakorlatilag a társadalmi kapcsolatok minden aspektusát átitatja, ha tehát egyenlőtlen eredmények mutatkoznak a különböző faji csoportok teljesítményében (értsd: a fehérek javára a feketékkel szemben), annak oka kizárólag a rasszizmus.
|
|
|
|
|
|
A „fajt” mesterségesen kreálták a fehérek, hogy rasszisták lehessenek más faji csoportokkal szemben, és hátrányos megkülönböztetést alkalmazhassanak velük szemben. Mivel a fehéreknek előnyük származik ebből az állapotból, állandósítják még anélkül is, hogy tisztában lennének vele. Így tehát minden fehér cinkos a rasszizmus és a „fehér felsőbbrendűség” mint elnyomó rendszer fenntartásában. Mindezek következtében a rasszizmus a fehér társadalmak állandó jelensége, amelytől gyakorlatilag lehetetlen megszabadulni a rendszeren belül, ezért csakis társadalmi forradalom (értsd: faji hatalomátvétel) révén érhet véget, amely átrendezi a társadalmat a kritikai fajelmélet által javasolt módon, vagyis a feketéket a fehérek fölé emelve a társadalmi hierarchiában.
A „fehérség” a tulajdon egyik formája, amely lényegénél fogva „feketeellenes”, tehát mindaddig, amíg létezik (vagyis az utolsó fehér haláláig), nem valósulhat meg a faji egyenlőség, egyenjogúság és megbékélés. A tudomány, a logika és az észszerűség csupán a fehér férfi „kulturális termékei”, ezért részrehajlók és elfogultak az irányában, ami azt jelenti, hogy a fehér férfi sajátos „megismerésmódjaiként” méltánytalanul kizárnak más megismerésmódokat, mint a tradíció, az emóció és a konfabuláció (lódítás), amelyek a feketék kedvelt módszerei ismereteik kifejezésére.
A megoldás az intellektuális dekolonizáció, ami azt jelenti, hogy a feketék gondolkodásmódját meg kell szabadítani a fehér gyarmatosítás következtében rájuk kényszerített fehér gondolkodási kalodától, vagyis a tudománytól, a logikától és a racionalitástól. A „fehér tudomány” kódolja és állandósítja a „fehér uralmat”, ezért el kell vetni, mert a rendszerszintű rasszizmus elleni harcban az „ellennarratívák” fontosabbak, mint a tények és az igazság. Ezáltal a kritikai fajelmélet aláaknázza a fehér civilizáció alapjának számító tudományos metódust és objektivitást, teret engedve a babonának és a szubjektivitásnak. Mivel a fehéreknek nincs faji identitástudatuk, csak egyéni és legfeljebb nemzeti öntudatuk, védekezni sem tudnak ellene az aktuális erkölcsi perspektívájukból anélkül, hogy faji önazonosság-tudatot ne teremtenének maguknak, ami viszont eleve tilos szinte minden fehér országban. Sakk-matt!
