Kövess minket -on és -en!

Oroszországban élt az a nyilvánosság számára sokáig ismeretlen férfi, aki The Base néven nemzetiszocialista szervezetet alapított az Egyesült Államokban, és sikerrel toborzott is tagokat.

A fehérellenes baloldali BBC és a szélsőliberális Guardian "oknyomozó" riportban tálalja, hogy a nyilvánosságban a szervezet vezetőjeként felbukkanó két név, Norman Spear és Roman Wolf valójában egyvalakit takar, a 2018 óta Szentpéterváron orosz feleségével élő Rinaldo Nazzarót.

A 46 éves férfi szervezetét "terrorizmus" gyanújával az FBI kezdte el vizsgálni, majd vádat is emeltek három személy ellen, akik állítólag meg akartak gyilkolni egy antifasiszta házaspárt a gyerekeikkel együtt. A bizonyítékok ezügyben eddig nem lettek bemutatva.

A csoport 2018-ban alakult és olyan tagokat keresett, akik egyetértenek a fehér faj védelmében, és hajlandóak magukat katonai kiképzés alá vetni. A The Base cége, az Omega Solutions földterületet is vásárolt az USA-ban, hogy ott hozzanak létre a fehérek részére egy önálló területet.

A szervezet mögött egy valódi, New Yorkban bejegyzett cég állt, de az alapító és felesége ekkor már Szentpéterváron élt, akkor vásárolták lakásukat, amikor a szevezetet megalapították.

Nazzaro ezalatt álnevein számtalanszor posztolt a közösségi médiában, többek között a szintén 2013-ban alapított, nemzetiszocialista brit National Action anyagait és videóit.

Az FBI által őrizetbe vett, gyilkossággal megvádolt személyek elleni nyomozás során derült ki, hogy Nazzaro hogyan irányította a szervezetet, azt azonban homály fedi, hogy tényleg és ha igen, hogyan vette ré a tagokat, hogy az állítólagos erőszakos cselekményeket végrehajtsák.

Kövess minket -on és -en!

A magyar hadifoglyokat 1945 őszén átszállították a 180/5. lágerbe. (Ez a Don-medence egyik szénbányája közelében létesült.) Örömmel fogadtuk az áttelepítést abban a reményben, a háború befejezése utáni hazaszállításunkkal kapcsolatos lépésről van szó.

Rendkívül ritka képek az amerikai történelem egyik legdrámaibb időszakáról és tradicionális fehér fajvédő szervezetéről, a Ku Klux Klánról.

96 évesen elhunyt Ursula Haverbeck, az idős német hölgy, akit „német” bíróság elé állították több alkalommal is, és idén nyáron 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítéltek. A fősodratú sajtó csak „náci nagymamaként” gúnyolta.

Házi készítésű pokolgép robbant egy Athén központjában található lakóházban, az Ampelokipoi negyedben. A rendőrség közleménye szerint egy férfi meghalt, egy nő pedig súlyosan megsérült.

Immár 30 év telt el azóta, hogy 1914-ben szerény erőmmel szolgálatba álltam az első világháborúban, amelyet ráerőltettek a Birodalomra.

A német hadügyminiszternek végre leesett a tantusz. Boris Pistorius szerint Putyin ukrajnai hadjárata „többé már nem regionális háború”, mert Putyin egy új világrendért harcol.

Keresztes-Fischer Ferenc, magyar királyi belügyminiszter a Magyar Nemzeti Szocialista Párt - Hungarista Mozgalmat 1939. február 24-én feloszlatta, a Mozgalom, illetőleg a párt helyiségeit a rendőrséggel megszállatta.

Akármennyire hihetetlen, a cionisták által megszállt alpesi országban nem tiltott a nemzetiszocialista jelképek használata. Úgy tűnik, ez nemsokára megváltozhat.

Egy párizsi zsidó férfit megtámadott két fiatal, akik megpróbálták megerőszakolni, miután felfedeztek a telefonján egy izraeli zászlót.

Az utóbbi időben a népességszám alakulása a migrációs politika, a gazdaság és az összeesküvés-elméletek középpontjába került. Egyesek úgy vélik, hogy a fehér országoknak milliószámra kell idegeneket befogadniuk, mert a születési arányszámuk túl alacsony, mások arra buzdítják a fehéreket (és csak őket), hogy a bolygó megmentése érdekében egyáltalán ne szaporodjanak.

Nincs olyan harckocsi a II. világháború történetében, mely a Tigrisnél jobban jelképezné a hitleri Németország páncéloserejének ütőképességét.

Egy aktív életmód- és önvédelmihálózat az edzés és testvériség szellemében ismerteti meg az amerikai tinédzsereket a nemzetiszocialista, fajvédő ideológiával. 

A román legfőbb ügyészség öt embert állított bíróság elé fasiszta propaganda terjesztése, erőszakra uszítás és tiltott fegyvertartás miatt.

A Krím-félszigeten nem volt nagy számú a fegyveres őrök csoportja. A Fekete-tenger veszi körül, a kontinenssel csak egy híd köti össze. Ezen illetékteleneknek átmenni pedig lehetetlen. Érthető, hogy az őrök unatkoztak, amit fokozott a helyhez kötöttség is.

„Nyi sagju nazad!” (Egy lépést se hátra!) – így szólt a hírhedt 227-es számú parancs leghíresebb mondata, amit 1942. július 28-án adott ki a főtiszteknek Sztálin.