Kövess minket -on és -en!

A brit statisztikai hivatal (ONS) adatai szerint a késes vagy éles eszközzel elkövetett bűncselekmények száma az Egyesült Királyságban 2019-ben 7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi adatokhoz képest.

(888)

Számszerűsítve az incidenseket ez azt jelenti, hogy tavaly az országban összesen 45 627 bejelentett késes támadás történt, ami 49 százalékkal több a tíz évvel korábbi regisztrált eseteknél.

Ha csak Londont nézzük, kiderül, hogy a brit fővárosban 15 492 regisztrált esetről tudnak a hatóságok, vagyis naponta 42 incidens történik. Fontos ugyanakkor, hogy ebben a számban nincsenek benne azok az esetek, amikor valakinél szúró- vagy vágóeszközt találtak például egy igazoltatás során.

Ha lebontjuk a bűncselekményeket, kiderül, hogy 9 759 esetben használtak kést rabláshoz, 143 esetben nemi erőszak elkövetéséhez, illetve 4 573 esetben történt testi sértés.

A késes gyilkosságok száma is emelkedett Londonban. Tavaly 87 eset történt, ami 10-zel több a 2018-as számokhoz képest.

Kövess minket -on és -en!

A legtöbb ifjú kommunista átment Rákosi kezei alatt a szegedi Csillagban, miközben a moszkvai emigráció tagjai fogyatkoztak – a későbbi diktátor nagyobb biztonságban volt itthon a rácsok mögött, mint a Szovjetunióban.

Az elmúlt években Mozgalmunk központi, nyári táborának egy fejér vármegyei szálláshely adott otthont, ahol az eddigiekben problémáktól mentesen tudtuk lebonyolítani a zártkörű eseményt.

A baloldali TikTok-felhasználók teljesen kiakadtak, miután megjelent az American Eagle új farmernadrág-kampánya, amelyben Sydney Sweeney szerepel. 

Az Árpád-vonalban estem fogságba 1944 novemberében. Az elszállítási útvonal: Mikulics, Nedvorna, Samburg. Az utóbbi helyen lehettünk már 20-25 ezren. A halottakat hajnalonként két tevehúzta kocsival szállították ki a táborból.

Antiszemita aktivisták március 15-én megsemmisítették a szigetmonostori holokauszt-emlékművet.

Akármennyire hihetetlen, a cionisták által megszállt alpesi országban nem tiltott a nemzetiszocialista jelképek használata. Úgy tűnik, ez nemsokára megváltozhat.

Az 503. nehézpáncélos-osztályt 1942. május 5-étől állították fel egy törzsszázaddal és két önálló nehézpáncélos-századdal.

Megjelent az Antifa szervezeteket terrorszervezetté nyilvánító kormányrendelet, amiről péntek reggel beszélt a Kossuth rádióban Orbán Viktor. 

Nyomozás indult két kiskorú ellen, akik egy „neonáci” szervezet alapítóiként, illetve tagjaiként megrongálták egy zsidó temető kőtábláit Aradon.

Otto Skorzeny páratlan merészségű és kivitelezésű akcióival kiérdemelte folyamatos előléptetéseit és a Lovagkeresztet. Egyidejűleg a szövetségesek „Európa legveszélyesebb embere”-ként kezdték emlegetni.

Megérkezett az Egyesült Államokba a dél-afrikai menekültek első csoportja, akiket a Trump-kormányzat azért fogad be, mert az afrikai köztársaságban igazságtalan faji megkülönböztetéssel és erőszakkal kell szembenézniük.

Madison Grant A nagy faj elmúlása című művében (amelyet Adolf Hitler a bibliájának nevezett) az Észak-Amerikát gyarmatosító és az Egyesült Államokat megalapító angolszász-északi fajok más alsóbbrendű, de szaporább fajokkal szemben történő fokozatos demográfiai háttérbe szorulása miatt sajnálkozik, amelynek eredményeként az USA megszűnik fehér nemzetként létezni, és a helyét egy fajilag megosztott ország fogja elfoglalni egykori önmaga karikatúrájaként.

A tengerentúli nemzetiszocialista szimpatizánsok Adolf Hitler számára építtették a kaliforniai luxus-főhadiszállást, a háború kitörése miatt azonban a Führer végül soha nem jutott el oda.

A The Base nevű nemzetiszocialista akciócsoport újra aktivizálta magát az Egyesült Államokban, és paramilitáris kiképzőtáborokat hirdet – írja a brit The Guardian.

Hitler ambíciózus tervét a háború megnyerése után szerette volna megvalósítani, a 180 ezer fős építmény megtervezése az építészzseni Albert Speer feladata lett volna.