Kövess minket -on és -en!

Két nappal a legutóbbi eset után ismét mintegy nyolcvan néger kapaszkodott fel az egyik észak-afrikai spanyol enklávé,

Melilla határának több méter magas kerítésén szerdán kora reggel - közölték a hatóságok. A helyi rendőrség tájékoztatása szerint ezek a határsértők is azt az újonnan elterjedt és mostanában gyakori módszert alkalmazták, hogy egy időben, különböző pontokon próbálnak meg Marokkóból átjutni a szögesdróttal megerősített kerítésen, így megosztják a határőrség figyelmét és erejét.

A reggeli akcióban tíz "menekült" járt sikerrel, ők már a melillai menekültügyi központban vannak. Ám a többiek közül sokan szembe kerültek a rendőrökkel, és köveket dobáltak rájuk. A helyi vöröskereszt úgy tudja, hogy öt "menekült" megsérült, és kórházba kellett szállítani. Soha akkora "menekült"áradat nem zúdult még Melillára, mint ebben az évben, rengetegen próbálnak meg így bejutni az Európai Unió tagországának területére.

Legutóbb két napja próbálta meg illegálisan átlépni a határt egyszerre öt helyen a "menekültek" nagyobb, százötven fős csoportja. Hatvan egyednek sikerült is.

Korábban egy ilyen több száz fős határátlépési kísérlet erőszakba torkollott, többen megsebesültek. Az esetről videofelvétel is készült, amelyen az látszik, hogy egy határsértőt - igen helyesen - gumibottal ütnek a spanyol rendőrök. A felvétel nyilvánosságra kerülését követően a "menekültek emberi jogainak" védelmében szót emelt az ENSZ menekültügyi főbiztosának hivatala is.

Kapcsolódó: Már 600 ezer fekete-afrikai néger várakozik Észak-Afrikában, hogy átzúduljon Európába

(MTI nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Németország 1941. június 22-én indított támadást a Szovjetunió ellen, a Tengely csapatai szeptemberben már Leningrád és Moszkva alatt álltak. Bár a fővárosból sikerült kiszorítani őket, a szovjet remények nyár elején szertefoszlottak: a Wehrmacht – a moszkvai várakozásokkal ellentétben – a déli frontszakaszon lendült támadásba.

I. e. 5. évszázad: A római civilizáció egy erős patriarchátus, az apák felelősek feleségük és gyermekeik tetteiért, és abszolút hatalommal rendelkeznek a család felett (beleértve az élet és halál feletti hatalmat).

Keresztes-Fischer Ferenc, magyar királyi belügyminiszter a Magyar Nemzeti Szocialista Párt - Hungarista Mozgalmat 1939. február 24-én feloszlatta, a Mozgalom, illetőleg a párt helyiségeit a rendőrséggel megszállatta.

Egy angol nemzetiszocialista csoport ünnepelte Adolf Hitler születésnapját az angliai Oldhamben található Duke of Edinburgh nevű pubban – számolt be róla a Manchester Evening News.

Bárhogy is zajlott le a magyar állam Kárpát-medencébe költözése, azaz a honfoglalásnak nevezett folyamat, annyi tény, hogy a környező nagyhatalmaknak nagyon nem tetszett.

Erdély védelmével és a Déli-Kárpátok birtokbavételének kérdésével a magyar minisztertanács először 1944. augusztus 25-én foglalkozott rendkívüli ülés keretében.

A német rendőrség összehangolt akcióban csapott le Brémában öt német nemzetiszocialistára. A házkutatások során egy puskát, több pisztolyt, késeket, machetéket, valamint nagy mennyiségű propagandanyagot foglaltak le.

Amerika egy paródia, az ezredforduló óta már csak önmaga karikatúrája, szó szerint egy banánköztársaság. „Amikor megszületsz ebben a világban, kapsz egy jegyet a cirkuszba. Ha Amerikában születsz, az első sorban foglalhatsz helyet.” (George Carlin) 

1943. október 4-én Himmler Posenben beszédet mondott. Ebben az SS-t „fegyveres rendnek” nevezte, amelynek a jövőben – a Szovjetunió felszámolása után – meg kell védenie Európát az Urálon túli „ázsiai hordáktól”. 

w A katolikus és nemzeti érzelmű diák, Quentin Deranque ügye, akit több mint egy héttel ezelőtt az Antifa terrorszervezethez köthető militánsok meglincseltek és meggyilkoltak továbbra is megrázza a francia társadalmat.

Bűnösnek vallotta magát a glasgow-i Legfelsőbb Bíróságon az a nemzetiszocialista, Hitler által inspirált skóciai tinédzser, aki egy mecsetben tervezett mészárlást, és ennek érdekében úgy tett, mintha áttért volna az iszlámra, hogy bejuthasson oda, írja a Sky News. 

Gömbös Gyula egykori miniszterelnök fia katonatisztként fontos szerepet játszott a magyar rohamtüzérség létrehozásában. Gömbös Ernő a nyilas hatalomátvétel után Szálasi Ferenc mellett szolgált szárnysegédként. 

A kelet-poroszországi Farkasverem olyan volt, akár egy szigorúan őrzött és álcázott kisváros. A Führer több mint 800 napot töltött itt.

Európa alávetettsége teljes. Az Egyesült Államok sikeresen végrehajtotta átfogó felforgatását és leigázását. Ügynökei, akiket gondosan kineveltek az Atlanti Tanács és hasonlók révén, átvették a vezetést a trójai faló szervezetek, mint a NATO és az EU élén.

Joszif Visszarionovics Sztálin (1878-1953) kegyetlen diktátorként a világtörténelem egyik leghírhedtebb vezetője volt, aki személyi kultuszt épített ki maga körül, és milliókat küldött Gulag kényszermunkatáborokba.