Kövess minket -on és -en!

Hank Zanoli 91 éves holland állampolgár tegnap visszaadta a jeruzsálemi Jád Vásém Holokauszt Emlékközpont által neki,

illetve az édesanyjának posztumusz adományozott a Világ Nemzeteinek Igaza kitüntetést, amelyet olyan nem zsidók kaphatnak, akik a második világháború idején zsidókat mentettek. A holland Johanna Zanoli-Smith és fia, Hank Zanoli elbujtattak egy Elchanan Pinto-Hámeíri nevű, akkor 12 éves zsidó fiút - írja a Háárec napilap.

Hank Zanoli a saját és az édesanyja kitüntetésének visszaadását tegnap az Izrael hollandiai nagykövetének írt kísérőlevelében azzal indokolta, hogy a Gázai övezet ellen folytatott, s jelenleg is tartó hadművelet során, pontosan 2014. július 20-án az izraeli légierő harci repülője lerombolta palesztin hozzátartozóinak, az Ábu Zijádá család otthonát az El-Burejdzs menekülttáborban, amelynek következtében hatan életüket vesztették.

A Háárec idézi a 91 éves holland férfinak Izrael hollandiai nagykövetének írt sorait: "Az Izrael által adományozott kitüntetés további birtoklása ilyen körülmények között meggyalázná a bátor édesanyám emlékét, aki a saját és gyermekei életét veszélyeztette az elnyomás elleni, illetve az emberi élet védelmében folytatott küzdelmében. Szégyen lenne családom azon tagjai emlékére is, akik közül négy generációval később Gázában hatot meggyilkolt Izrael." (A pontosság kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy a palesztin hírportálok szerint az Ábu Zijádá család otthona elleni izraeli támadásnak négy halálos és két súlyos sebesült áldozata volt 2014. július 20-án - H. J.)

Hering J. - Kuruc.info

Kövess minket -on és -en!

Egy észak-német kisvárosból szóló hír háborította fel a németországi zsidókat: egy flensburgi bolt kirakatában a Nagynémet Birodalom időszakát idéző felirat jelent meg. 

Ausztriában kerültem a szovjet hadsereg hatalmába 1945. május 11-én. Szörnyű utazás után – miközben a vagonlakók 25 százaléka elpusztult – lázas betegen szálltam ki a vagonból Focsaniban.

Keresztes-Fischer Ferenc, magyar királyi belügyminiszter a Magyar Nemzeti Szocialista Párt - Hungarista Mozgalmat 1939. február 24-én feloszlatta, a Mozgalom, illetőleg a párt helyiségeit a rendőrséggel megszállatta.

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

A Mussolini család egykori vidéki háza Olaszország északkeleti részén, Emilia Romagnában található, Forli városában. Az épület tele van a Duce relikviáival: a telefon, amelynek segítségével a római kormányt hívta, egyenruhája, imádott motorbiciklije.

Valószínűleg nem számított arra, hogy éppen Izraelben ébred fel egy kórházban az az ENSZ-munkatárs, akinek testét nézetei szerinti nemzetiszocialista tetoválások borítják.

Isabel Peraltat három és fél éves börtönbüntetéssel fenyegetik, mivel a vádirat szerint „gyűlöletet és diszkriminációt” szított muszlimok és marokkói bevándorlók ellen.

Büntetőeljárás indult annak a II. kerületi történelemtanárnak az ügyében, aki egy diákját azzal a megjegyzéssel illette, hogy „Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”. 

A szabadpiaci kapitalizmus legfőbb jellemzője az, hogy a gazdasági szereplők között sikerorientált verseny zajlik, és az állam közvetlenül nem avatkozik bele a gazdasági folyamatokba. Amerika ezt már régóta feladta, és helyette államkapitalizmust gyakorol, amelyben a Fed (központi bank) jutalmazza a haverjait, akár sikeresek, akár nem.

Erdély védelmével és a Déli-Kárpátok birtokbavételének kérdésével a magyar minisztertanács először 1944. augusztus 25-én foglalkozott rendkívüli ülés keretében.

Németország 1941. június 22-én indított támadást a Szovjetunió ellen, a Tengely csapatai szeptemberben már Leningrád és Moszkva alatt álltak. Bár a fővárosból sikerült kiszorítani őket, a szovjet remények nyár elején szertefoszlottak: a Wehrmacht – a moszkvai várakozásokkal ellentétben – a déli frontszakaszon lendült támadásba.

Vizsgálati fogságba helyeztek a német hatóságok hat embert, akik 2023 februárjában Budapesten „az általuk szélsőjobboldalinak vélt” emberek ellen elkövetett támadások miatt álltak körözés alatt, és január 20-án önként feladták magukat – közölte a karlsruhei német szövetségi ügyészség.

Az i. e. 6. században, az antik görög kultúra virágzó világában született egy különleges mestermű, amely ma is ámulatba ejti a művészet és történelem szerelmeseit, a a zsidókat és libsiket pedig zavarba.

Megjelent az Antifa szervezeteket terrorszervezetté nyilvánító kormányrendelet, amiről péntek reggel beszélt a Kossuth rádióban Orbán Viktor. 

Július 17-én elhunyt a Die Heimat - korábban NPD - legendás politikusa, Udo Voigt, akit a zsidó sajtó csak náci honatyának és Európa legfeketébb bárányának nevezett. Voidt rövid, de súlyos betegség után tért meg őseihez.