Kövess minket -on és -en!

Őrizetbe vettek egy iraki férfit Bécsben, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2018 októberében és decemberében terrortámadásokat követett el németországi vasútvonalakon – közölte a bécsi ügyészség szerdán.

A 42 éves gyanúsítottat hétfőn fogta el a rendőrség. Tavaly október 7-én több tettes acélsodronyt feszített ki a felsővezetékekre a Nürnberg és München közötti vasútvonalon Allersbergnél.

A kötél kárt okozott egy intercity vonat szélvédőjében, de a járművet nem sikerült kisiklatni, így személyi sérülés nem történt. A másik esetben betonlapokat helyeztek a sínre egy berlini vonalon, és csak technikai hibák miatt nem következett be végzetes kimenetelű szerencsétlenség – írta közleményében Nina Bussek ügyészségi szóvivő.

A nyomozók arab nyelvű írásokra és az Iszlám Állam dzsihadista szervezet zászlajára bukkantak a helyszínen, ami felvetette a terrorcselekmény gyanúját. Az elfogott férfi beismerte: ő követte el a támadásokat, de tagadta, hogy terrorista indítékkal.

Az osztrák hatóságok német és európai kollégáikkal együtt nyomoznak az ügyben. A férfi kihallgatásán a bajor és a berlini rendőrség illetékesei is részt vesznek. Az irakit terrorizmus szándékával elkövetett gyilkossági kísérlettel és súlyos anyagi károkozással, illetve terrorcsoporthoz tartozással vádolhatják meg. A bécsi ügyészség szerint akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat.

A Kronen Zeitung című osztrák napilap szerdai értesülései szerint a menekültstátusszal rendelkező gyanúsított 15 évig szolgált az iraki hadseregben. Ausztriában egy biztonsági vállalat alkalmazottjaként dolgozott.

Kövess minket -on és -en!

Ma 1945. május 8-át a második világháború végének és a „náci rezsim” bukásának napjaként tartják számon hivatalosan Németországban.

Rendkívül ritka képek az amerikai történelem egyik legdrámaibb időszakáról és tradicionális fehér fajvédő szervezetéről, a Ku Klux Klánról.

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

Az Észak-Karolinai Egyetem (UNC) hétfőn bejelentette, hogy azonnali hatállyal fizetett kényszerszabadságra küldi Dwayne Dixont, az Ázsiai és Közel-Keleti Tanulmányok tanszék professzorát – számolt be a Fox News.

Amerika gazdasága rossz bőrben van, és ezt nemcsak én mondom, hanem az amerikai média szalagcímei is erről árulkodnak.

Erdély védelmével és a Déli-Kárpátok birtokbavételének kérdésével a magyar minisztertanács először 1944. augusztus 25-én foglalkozott rendkívüli ülés keretében.

Talán egyetlen olyan film sem készült a második világháborúról, amelyikben ne hangozna el Németországra a Harmadik Birodalom kifejezés, pedig e megnevezés használata történelmietlen a korabeli német rendszerre.

Korábban az athéni magyar nagykövetet támadták meg szélsőbaloldaliak, most Stuttgartban rongálták meg a magyar konzulátus épületét a Budapesten fogva tartott bűnöző, Ravi Trux elvtársai. Az esetről a Stuttgarter Nachrichten nyomán a Magyar Jelen számolt be.

Megkezdődött pénteken a drezdai tartományi felsőbíróságon a "militáns neonáci csoportként" számon tartott Szász Szeparatisták nyolc tagjának pere.

Az újrafegyverkező hitleri Nagynémet Birodalomban fejlesztették ki, és olyan jól sikerült, hogy azóta globálisan mindenki ezt használja.

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.

Tizenkét hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 34 éves férfit, aki az idei ausztrál nemzeti ünnepen (Australia Day) a zsidókat kritizáló beszédet tartott és nemzetiszocialista nézeteket népszerűsített egy sydney-i tüntetésen.

Körülbelül ezer aktivista – sokan feketébe öltözve és maszkot viselve – vonult végig Párizs utcáin, hogy megemlékezzenek egy nacionalista diák 1994-es haláláról.

Körülbelül 30–40 ember gyűlt össze a Niedermüller Péter által meghirdetett tüntetésre a Nordic Sun Pub előtt kedd délután. 

2025. október 9-én, vasárnap, egy fajvédő akció zajlott Portugáliában az A1-es autópálya egyik pihenőhelyén. Egy invazív, Portugáliában élő indiai férfit 20–30 főből álló nemzetiszocialista csoport vett középre, miközben Lisszabonból Portóba tartottak.