Kövess minket -on és -en!

Zsidó-liberális felháborodást okozott Németországban a Rammstein új, Deutschland (Németország) című albumához készített félperces beharangozó videó.

A rövid reklámban a zenekar tagjait láthatjuk olyan rabruhában, amilyet a koncentrációs táborok foglyai viseltek a második világháború idején. A zenekari tagok kötéllel a nyakukban akasztófa alatt állnak, majd kiírják az album címét és a megjelenés dátumát (Deutschland XXVIII.III.MMXIX), és a videó véget ér. A videó csak két napja került fel a YouTube-ra, de már 1,2 millió megtekintésnél jár. (A kommetek le vannak tiltva alatta.)

A rengeteg megtekintéshez nyilván hozzájárult az is, hogy a videó hatalmas indulatokat váltott ki Németországban. Charlotte Knobloch holokauszttúlélő, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának korábbi elnöke a Bild című újságnak elmondta, hogy a zenekar videója "felelőtlenség", mert "üzleti célokra használja és bagatellizálja a holokausztot". A videót több politikus és civil szervezet is elítélte.

A Rammsteint többször hozták kapcsolatba szélsőjobboldali eszmékkel, amit ők mindig tagadtak. "Megesett már, hogy a karlengető nácikat kivezettettem a koncertről. Ezt meg lehet tenni. De úgy gondolom, hogy ha valaki rajongó, és érdekli a zenekar, akkor csak megpróbálja megérteni a szövegeket. És rájön, hogy tévedett, mert a Rammsteinnak semmi köze semmilyen jobbos ideológiához. De hát akik ennyire hülyék, azokkal mit lehet csinálni? Hogy lehet a hülyeséget megszüntetni? Elmondtuk már sokszor, nem vagyunk nácik. Van egy dalunk – Links, 2, 3, 4 –, ami elég egyértelmű, benne van, hogy a szív baloldalon ver" - nyilatkozta erről az Indexnek Richard Z. Kruspe gitáros 2010-ben.

A zenekarnak ezek mellett egy sor másik botránya is volt, vádolták már őket nekrofíliával, a pirománia népszerűsítésével és kannibalizmusra való felhívással is.

Kövess minket -on és -en!

1945 februárjáig Európa egyik legszebb barokk városát, az Elba menti Firenzeként is emlegetett Drezdát megkímélte a második világháború vérzivatara, és elkerülték az 1943 nyara óta folyamatos, a Németországot romba döntő szövetséges terrorbombázások.

A „Hunyadi” hadosztály törzse gépkocsi-szállítással 1944. november 3-án megérkezett Zalaszentgrótra, s várta az első önkéntesek érkezését.

Erre már sokan nem emlékeznek: 1919 júliusában a hajdúböszörményi "Ébredő"-nyomda tulajdonosa, Szabó Ferenc kirakatában megjelent egy plakát. Rajta kormánykerék, amelyet egy kemény kéz fog.

I. e. 5. évszázad: A római civilizáció egy erős patriarchátus, az apák felelősek feleségük és gyermekeik tetteiért, és abszolút hatalommal rendelkeznek a család felett (beleértve az élet és halál feletti hatalmat).

A legtöbb ifjú kommunista átment Rákosi kezei alatt a szegedi Csillagban, miközben a moszkvai emigráció tagjai fogyatkoztak – a későbbi diktátor nagyobb biztonságban volt itthon a rácsok mögött, mint a Szovjetunióban.

Trump által a kampány során beígért gazdasági csodának egyelőre nem látszódnak még az előjelei sem, éppen ellenkezőleg. 

A kedves történet látott napvilágot egy kaliforniai középiskolában: nyolc középiskolás diák horogkeresztet formált a testével az intézmény futballpályáján, valamint egy Adolf Hitler-idézetet posztoltak mellé a közösségi médiában.

Börtönbüntetésre ítéltek egy 48 éves magyar férfit, miután beismerte, hogy „szélsőséges jobboldali zenéket és anyagokat” birtokolt, illetve terjesztett az Egyesült Királyságban és Európa több országában.

Madison Grant A nagy faj elmúlása című művében (amelyet Adolf Hitler a bibliájának nevezett) az Észak-Amerikát gyarmatosító és az Egyesült Államokat megalapító angolszász-északi fajok más alsóbbrendű, de szaporább fajokkal szemben történő fokozatos demográfiai háttérbe szorulása miatt sajnálkozik, amelynek eredményeként az USA megszűnik fehér nemzetként létezni, és a helyét egy fajilag megosztott ország fogja elfoglalni egykori önmaga karikatúrájaként.

Az elmúlt napokban a Budapestet megjárt izraeli turisták lefényképeztek egy horogkeresztes „náci zászlót” a Belvárosban, majd a figyelemfelhívás szándékával posztolták a közösségi médiákban, illetve beküldték egyes portálok szerkesztőségébe.

Korábban az athéni magyar nagykövetet támadták meg szélsőbaloldaliak, most Stuttgartban rongálták meg a magyar konzulátus épületét a Budapesten fogva tartott bűnöző, Ravi Trux elvtársai. Az esetről a Stuttgarter Nachrichten nyomán a Magyar Jelen számolt be.

Egy namíbiai helyi politikus, aki a Führer nevét viseli, sorozatban ötödször is mandátumot fog szerezni, a szavazatok 85 százalékának megszámlálása után.

Nem egyformán szenvedtünk az éhségtől, voltak, akik a kínok kínját állták ki, de voltunk, akik fásult, közönyös állapotba kerültünk. Barátom, Kovács Bandi is a borzasztóan szenvedők közé tartozott.

Amerika egy paródia, az ezredforduló óta már csak önmaga karikatúrája, szó szerint egy banánköztársaság. „Amikor megszületsz ebben a világban, kapsz egy jegyet a cirkuszba. Ha Amerikában születsz, az első sorban foglalhatsz helyet.” (George Carlin) 

Még nyugat-európai mércével mérve is brutális, és szomorú események zajlottak le a franciaországi Lyonban múlt hét csütörtökön.