Kövess minket -on és -en!

Betiltja a fehér nacionalizmust népszerűsítő és támogató tartalmakat a Facebook – jelentette be újdonságként a globális spiclihálózatként működő internetes óriáscég. Mintha eddig nem cezúrázták volna.

A döntés, amelyet állításuk szerint jövő héttől ültetnek gyakorlatba, a Facebook közösségi hálóra és az Instagram képmegosztó oldalra vonatkozik. Az óriáscég közölte: a Facebook amúgy gumiszabályként megfogalmazott, kb. bármire rásüthető és rá is sütött, néhány soros "közösségi irányelvei" már régóta tiltják a "mások elleni, faji, etnikai vagy vallási alapú gyűlöletkeltést". Azt mondják, ebbe mindig is beletartozott a "fehér felsőbbrendűség" hirdetése. A cég azonban szemenszedett hazugságként most azt állítja, nem alkalmazta irányelveit a "fehér nacionalizmust és a szeparatizmust" népszerűsítő tartalmakra, mivel a nacionalizmust és a szeparatizmust tágabb értelemben értelmezte. Példaként az amerikai büszkeséget és a baszk szeparatizmust hozta fel, amelyek sokak identitásának részét képezik a Facebook szerint.

A közösségi hálót működtető cég azzal folytatta indoklását, hogy az utóbbi három hónapban a "civil társadalom" és a tudományos élet tagjaival folytatott párbeszéd nyomán arra a következtetésre jutott: a nacionalizmust és a szeparatizmust nem lehet érdemben elválasztani a "fehér felsőbbrendűség" ideológiájától és a "gyűlölködő csoportoktól".

Az egyik leghiteltelenebb internetes óriásvállalatként ismert Facebook leszögezte: "a fehér emberek továbbra is kifejezhetik etnikai örökségük iránt érzett büszkeségüket, de a fehér nacionalizmus és szeparatizmus támogatását a közösségi oldal nem fogja tolerálni". Nem minta eddig tolerálta volna. Nem csak szélsőjobboldaliak, de ma már mérsékelt konzervatívok tömegeit is kitiltotta felületéről a vállalat. Korábban kiszivárgott információk szerint nemrég még arról is vita volt a cég berkein belük, hogy Donald Trumpot, az Egyesült Államok elnökét nem kellene-e kitiltani a platformról.

A Facebook a bejelentést tizenkét nappal az új-zélandi Christchurchben mecsetek ellen elkövetett merénylet után tette. Az elkövető, az ausztrál állampolgárságú Brenton Tarrant ötven muzulmánt likvidált. A merényletet a Facebookon élőben közvetítette. Az internetes óriáscég néhány nappal a merénylet után azt közölte, hogy az muszlimvadászatot élőben megtekintő mintegy kétszáz ember egyike sem jelezte a videót a közösségi oldal moderátorainak.

A Facebook mesterséges intelligenciát használ és gépi tanulásra hagyatkozik a tartalmak kiszűrésében, de mivel ez a technológia borzasztóan silány minőségű fejlesztés, felhasználóira is számít abban, hogy jelentsék a cég irányelveit megsértő anyagokat. A felhasználók jelentései - számos sajtóbeszámoló szerint - alulfizetett emberi moderátorok elé kerülnek. Ezek gyakran az adott nyelvet alig értő "kattintgató gépek", akik részben harmadik világbeli országokban vannak foglalkoztatva. A magyar nyelvű tartalmakat hírek szerint Berlinben foglalkoztatott, call centerekből összeverbuvált illetők gyomlálják ki. Ezek döntik el, mi legyen a kérdéses tartalmakkal.

Tapaszlatunk szerint gyakori, hogy a valószínűleg már műszakjuk végén (?) járó cenzorok teljesen logikátlan, össze-vissza döntéseket hozva osztogatják a 24 órától 30 napig terjedő vagy végleges tiltásokat. Ehhez nem kell semmiféle fehér nacionalista tartalmakat megosztani, elég hozzá a homokos propaganda bárminemű kritikája, de már csak az is, ha a bejelentett hozzászólás szövegkörnyezetéből az derül ki, hogy a netes spiclik által felnyomott illető jobboldali beállítottságú. A Facebook kezdettől az egyik legaljasabb emberi tulajdonságra épít, arra bátorítja minden felhasználóját, hogy jelentse fel a másikat, ehhez pedig teljes anonimitást biztosít. Sztálin és Rákosi minden bizonnyal kedvelné ezt.

Emellett számítógépes felismerő programokat használ az erőszakot megjelenítő tartalmak felismerésére, ámbár ezt is kevés sikerrel. Előfordult velünk, hogy illegális szemétlerakás képeit minősítette "durva erőszaknak" és adott érte tiltást az algoritmus. Mindazonáltal nem világos, hogy a jövőben a közösségi oldal milyen módon tudja kiszűrni a nem kívánt tartalmú, élőben közvetített videókat, hiszen ebben (is) számtalanszor csődöt mondott már az elmúlt években.

A Facebook szerdai közleményében erről is próbált ejteni néhány szót. Közölte: "mindig is lesznek olyan emberek, akik megpróbálják majd kijátszani az oldal rendszerét, hogy gyűlöletet szíthassanak". Elmondása szerint ezzel szemben úgy tudja felvenni a harcot, hogy folyamatosan fejleszti technológiáját, az irányelveit. Megjegyzendő, hogy az úgynevezett fő irányelv egy körül-belül 10 éve változatlan, pár soros szöveg, amelyet bármilyen okból történt tiltás esetén feldob a rendszer, mindegy, hogy a kiváltó ok levélszemét vagy pornó. Újra és újra ugyanazt a panelt hosszú évek óta. Tavaly ugyan írtak hozzá néhány fejezetet egy pamfletbe összeállítva, de abból se derül ki sokkal több. Az ember csak találgathat egy hónapig, hogy mire a fenére gondoltak, amikor 30 napra letiltották mondjuk egy teljesen ártalmatlannak tűnő komment miatt (bár ha egy liberális szélsőséges fejével gondolkodunk, talán rá lehet jönni).

Emellett azt mondják, együttműködnek a rasszizmus kérdésében illetékes "szakértőkkel". A döntéssel kapcsolatban a Facebook bejelentett egy új, elég nevetséges gyakorlati intézkedést is. Ha valaki a "fehér felsőbbrendűséggel" kapcsolatos kifejezésekre keres rá a közösségi oldalon (illusztrációként a Heil Hitler köszöntést használták), azt automatikusan a Life After Hate (Élet a Gyűlölet Után) nevű civil szervezet honlapjára irányítja át a Facebook. A szervezet vezetője egy korábbi "szélsőséges", Arno Michaelis, aki kenyérkereset híján most zsidó-liberális pénzen azzal turnézik szerte a világban, hogy a korábban vallott nézetit tapossa sárba.

Kövess minket -on és -en!

A Nordic Sun Kulturális Központ idén februárban nyitotta meg kapuit. Azóta a szélsőbaloldal támadásainak kereszttüzében áll. Idén márciusban több napon át tartó rongálás-sorozat vette kezdetét, amelyet a Momentum erzsébetvárosi szervezete vállalt magára.

Kommandósok gyűrűjében lépett ismételten a Fővárosi Törvényszék termébe Maja Trux hétfőn. Egy tanút hallgatott meg a bíróság, és videófelvételeket ismertettek az antifa támadások ügyében.

Az újraegyesült Németország történetének legsúlyosabb hazafias elégedetlenségi zavargása tört ki Rostockban 1992 augusztusában.

Az Antifa vállalta magára a felelősséget az AfD hamburgi frakcióvezetőjének az autója elleni támadásért.

Az utóbbi időben a népességszám alakulása a migrációs politika, a gazdaság és az összeesküvés-elméletek középpontjába került. Egyesek úgy vélik, hogy a fehér országoknak milliószámra kell idegeneket befogadniuk, mert a születési arányszámuk túl alacsony, mások arra buzdítják a fehéreket (és csak őket), hogy a bolygó megmentése érdekében egyáltalán ne szaporodjanak.

Tanúk, trombitálás, skandálás – ismét hangosan vette kezdetét a 2023-as antifa támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. A teremben Simion Trux ismét a bv. kommandósai gyűrűjében érkezett, a padsorokban a német vádlott antifa szimpatizánsaival, eközben az utcán többször is kiabálva követeltek a terroristáknak szabadságot.

Az 1945 kora tavaszán elindított Tavaszi ébredés kódnevű hadműveletnek, a második világháború utolsó nagy német offenzívájának – amellyel a Führer kísérletet tett a Vörös Hadsereg visszaszorítására, és a létfontosságú zalai olajmezők biztosítására –, a Dunántúl volt a terepe.

Egy most előkerült rendőrségi dokumentumból kiderül, hogy a több a híres német orvos, doktor Josef Mengele 1959-ben megpróbált Argentínából visszatérni Németországba – írja az MDR német televízió értesülései nyomán a világsajtó.

Olaszország a zsidó-liberális történészek ítélete szerint mind a mai napig „nem nézett szembe” az 1922-tól 1943-ig tartó időszakkal.

Az újrafegyverkező hitleri Nagynémet Birodalomban fejlesztették ki, és olyan jól sikerült, hogy azóta globálisan mindenki ezt használja.

A 2026-os év eleje jelentős fordulatot hozott az ausztrál nemzetiszocialista mozgalmak elleni fellépésben. Január közepén hivatalosan is bejelentette feloszlását a népszerű National Socialist Network (Nemzeti Szocialista Hálózat), miután a szövetségi kormány drasztikus szigorításokat vezetett be a szólásszabadság elleni törvényekben.

Párhuzamosan, mondhatni teljes szinkronban alakul az évszázadokon át egymás ősellenségének számító, majd a múlt században Németország ellenében szövetségre lépő Nagy-Britannia és Franciaország sorsa.

A francia származású feledhetetlen Leon Degrelle tábornok (Belgium, 1906-1994) a második világháború utolsó életben maradt nagy, keresztény és jobboldali politikai és katonai vezetője volt.

Ma 1945. május 8-át a második világháború végének és a „náci rezsim” bukásának napjaként tartják számon hivatalosan Németországban.

Három nemzetiszocialista férfit ítéltek el Angliában, miután több mint 200 fegyverből álló arzenált halmoztak fel, és terrortámadásokat terveztek zsidó és muzulmán intézmények ellen.