Kövess minket -on és -en!

Zsidó felháborodást okozott a zsidó szó szótári meghatározásának megváltoztatása Németországban – jelentette a The Times of Israel című, angol nyelvű izraeli hírportál.

A német nyelv vezető szótára, a Duden megváltoztatta a zsidó, németül Jude szó definícióját, miután egy frissítése komoly felzúdulást okozott a németországi zsidó közösségben – s a zsidó lap szerint ez „hűen tükrözi a máig ható jelentős érzékenységet ebben a kérdésben közel nyolc évtizeddel a holokauszt után is”.

A Duden szótár a közelmúltban azzal a magyarázattal egészítette ki online kiadását, miszerint „a zsidó kifejezést alkalmanként diszkriminatívnak tekintik a nemzetiszocialista nyelvhasználat emléke miatt. Ilyenkor általában olyan megfogalmazásokat használnak helyette, mint a zsidó nép, a zsidó polgártársak vagy a zsidó vallásúak.”

Ezek a mondatok vezető zsidó csoportok és személyek felháborodását váltották ki. Azt mondják, hogy önmaguk azonosítása a fogalommal vagy zsidóként történő megnevezésük nem diszkriminatív, noha a Duden definíciója ezt sugallta. A szótár kiadója a szócikk újabb frissítésével válaszolt a bírálatra, hogy mihamarabb kiengesztelje a tiltakozó zsidókat.

„Évtizedek óta vitatják a zsidó szó használatát a történelemben és jelenleg is, de különösen a náci korszakban használt antiszemita alkalmazása miatt” – írja jelenleg honlapján a szótár.

„Ugyanakkor sokan széles körben használják magától értetődően, és nem tekintik problematikusnak. A németországi Zsidók Központi Tanácsa, amelynek nevében is szerepel ez a kifejezés, támogatja a használatát” a szótári szócikk legfrissebb változata szerint.

Kövess minket -on és -en!

Immár világos, hogy az Irán elleni háború elindításakor Donald Trump súlyosan alábecsülte Irán kormányát, katonai erejét és népét. Irán megtámadása során ismét a cionista érdekeket helyezte az amerikaiak és a világ érdekei elé.

A bad-kreuznachi amerikai táborban 1945 áprilisa végén megkezdődött a szelektálás: elengedték a betegeket, a lengyeleket, az oroszokat, és elkülönítették a tisztikart. Minket, magyarokat és a németeket vegyesen egy vonatszerelvénnyel Észak-Franciaországba, Torénba irányítottak.

Nem egyformán szenvedtünk az éhségtől, voltak, akik a kínok kínját állták ki, de voltunk, akik fásult, közönyös állapotba kerültünk. Barátom, Kovács Bandi is a borzasztóan szenvedők közé tartozott.

Olaszország a zsidó-liberális történészek ítélete szerint mind a mai napig „nem nézett szembe” az 1922-tól 1943-ig tartó időszakkal.

Az újrafegyverkező hitleri Nagynémet Birodalomban fejlesztették ki, és olyan jól sikerült, hogy azóta globálisan mindenki ezt használja.

Az athéni fellebbviteli bíróság szerdai jogerős ítéletében bűnszervezetnek nyilvánította a nemzetiszocialista gyökerű Arany Hajnal pártot, és helybenhagyta az öt és fél évvel ezelőtti elsőfokú ítéletet, amely 42 tagjukat bűnösnek találta.

Úgy látszik, hogy az ünnepek közeledtével a német rendőrök szeretnek sportot űzni abból, hogy kiröhögtessék magukat a józanul gondolkodó polgárok által.

Donald Trump külpolitikai hiperaktivitása nemcsak az egyre jobban a körmére égő Epstein-ügyről való figyelemelterelést szolgálja, hanem az amerikai gazdaság és a dollár mind súlyosabb gyengélkedését is jótékony homályban tartja.

Mind a mai napig széles körben elfogadott az a téves nézet, miszerint a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 1941. június 22-én egy meglepett, katonailag felkészületlen Szovjetuniót támadott meg, amelynek Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka nem volt.

Miután Izrael hat Hirosimára elegendő (százezer tonna) bombát dobott Gázára, elpusztítva infrastruktúrájának 92 százalékát (436 ezer épületet) és megölve legalább 61 ezer (főleg polgári) lakosát, most az enklávé teljes elfoglalását tervezi.

A baloldali TikTok-felhasználók teljesen kiakadtak, miután megjelent az American Eagle új farmernadrág-kampánya, amelyben Sydney Sweeney szerepel. 

Miközben a világ lélegzetét visszafojtva figyeli az USA és Izrael Irán elleni háborújának most éppen „béketárgyalással” álcázott állását, a közel-keleti terrorállam Libanont bombázza, ráadásul az „Örök sötétség” (sic!) hadműveleti név alatt.

Dr. Csia Sándor 1894. február 4-én született Hegybányán, Háromszék vármegyében. Apja Csia Ignác, anyja Bajai Henriette.

2025 júniusában egy 18 éves lányt erőszakoltak meg egy Nottinghamshire-ben lévő parkban, amit egy pakisztáni és egy afgán férfi követett el, azonban azt az információt, hogy a két férfi menedékkérőként tartózkodik az országban, a tárgyalást vezető bíró megtiltotta, hogy közöljék.

Egy békésen folydogáló kis patak az alaszkai Aleut-szigeteken 80 éven át hivatalosan a „Nazi Creek” nevet viselte – egészen máig.