Kövess minket -on és -en!

Gyilkossági kísérlettel vádolnak egy 21 éves Black Lives Matter mozgalmi aktivistát. A nyíltan fegyverellenes néger egy pisztollyal lövöldözött egy kampányközpontban.

A 21 éves férfi a Kentucky állambeli Louiseville városában próbálta megölni az egyik polgármesterjelöltet. Quintez Brown fegyverrel a kezében betört a zsidó vallású Craig Greenberg kampányközpontjába és lövöldözni kezdett. A támadásban végül senki sem sérült meg, de az egyik golyó a polgármesterjelölt ruháját súrolta.

A Black Lives Matter mozgalom 21 éves aktivistáját néhány perccel a támadás után fogták el a rendőrök, miközben menekülni próbált – írja a Breitbart.

A rendőrség szerint több fegyvert is találtak a négerjogi mozgalom aktivistájánál, akit egyébként korábban Barack Hussein Obama egykori elnök alapítványa kitüntetésben részesített. Azt egyelőre senki sem tudja, hogy a néger miért akarta megölni a zsidó jelöltet. A Breitbart ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy 2019-ben Brown egy terjedelmes és felháborodott hangvételű véleménycikkben ítélte el Kentucky állam egyik törvénymódosítását, amely lehetővé tette az engedély nélküli fegyverek hordozását. A szigorúbb fegyvertörvényekért aktívan kampányoló néger akkor azt nehezményezte, hogy a „törvénymódosítás segítségével több fekete állampolgárt ölhetnek meg”.

„Számukra az életed nem számít. És amíg meg nem választunk olyan politikusokat, akik valóban elkötelezettek a demokrácia és az emberi jogok mellett, akik valóban hisznek abban, hogy minden ember egyenlőnek van teremtve – legyen az okmány nélküli bevándorló, transznemű vagy hajléktalan – addig nem is számít az életed” – írta ekkor a fehérellenes rasszista mozgalom aktivistája.

Kövess minket -on és -en!

„Reggel még ágyban voltam és a »TWIST OLIVÉR«-t olvastam, mikor átjött Jancsi. Felkeltem, és Jancsi azt mondta, hogy ma is tegyünk egy sétát. Én beleegyeztem.

1944. december 25-én a főváros körül bezárult a szovjet csapatok gyűrűje. A bekerítés váratlanul érte a védőket. A pesti oldalon a helyzet jobb volt abból a szempontból, hogy itt már részben elkészült védelmi létesítményekre támaszkodhattak a csapatok.

Az erfurti rendőrség keresi azt az antiszemita aktivistát, aki egy 24 éves zsidó férfit bántalmazott a villamoson, miután észrevette, hogy Dávid-csillagos nyakláncot visel. A hatóságok az esetet „politikailag motivált gyűlölet-bűncselekményként” vizsgálják.

Gyászkeretes emlék marad számomra 1945. március 4. Szülővárosomra, Szombathelyre bombák hullottak, és a pusztulás az ország romvárosai közötti sorrendben a hatodik helyet juttatta...

A Nap égi útjának motívuma, mely a világmindenség örök körforgását is jelképezi, az emberiség egyik legősibb jelképének számít. E szimbólum jelentésére tökéletesen illeszkedik a „napforgás” szó, amely a magyar nyelv első tudományos igényű szótára, a Czuczor-Fogarasi (1862) meghatározása szerint így hangzik: „A Napnak látszatos mozgása, keringése, melyet a Föld körül és az úgynevezett állatkörön tesz.”

A Budapest elfoglalásáért vívott ütközet Sztálingrád, Varsó és Berlin mellett a második világháború egyik legpusztítóbb városostromaként vonult be az egyetemes történetírásba.

Erdély védelmével és a Déli-Kárpátok birtokbavételének kérdésével a magyar minisztertanács először 1944. augusztus 25-én foglalkozott rendkívüli ülés keretében.

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

Egy 29 éves ontariói nemzetiszocialista, Matthew Althorpe, csütörtökön állt bíróság elé Torontó belvárosában, ahol három „terrorcselekmény” elkövetését ismerte be. A vádak szerint a férfi az Atomwaffen Division nemzetiszocialista csoport aktív tagja volt.

Németország 1941. június 22-én indított támadást a Szovjetunió ellen, a Tengely csapatai szeptemberben már Leningrád és Moszkva alatt álltak. Bár a fővárosból sikerült kiszorítani őket, a szovjet remények nyár elején szertefoszlottak: a Wehrmacht – a moszkvai várakozásokkal ellentétben – a déli frontszakaszon lendült támadásba.

Az első világháború után, az 1920-30-as években számos kisebb fasiszta, nemzetiszocialista párt alakult meg Magyarországon. Az első egyik legjelentősebb ilyen szerveződés a Böszörmény Zoltán alapította Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt, ismertebb nevükön a Kaszáskeresztes Párt volt. 

M. Katonka Mária (1913–1997) hungarista újságírónő a II. világháború után Nyugat-Európába, majd Kanadába került és onnan politikai meggyőződése miatt soha haza nem térhetett.

1987. augusztus 17-én halt meg Rudolf Hess német nemzetiszocialista vezető, Hitler egykori helyettese, aki élete utolsó negyven évét a spandaui börtönben töltötte, az utolsó két évtizedet az intézmény egyedüli foglyaként.

Egy férfit, aki SS-egyenruhába öltözve jelent meg egy georgiai bárnál, őrizetbe vettek, miután egy zsidó nő arcába vágott egy söröskorsót, eltörve annak orrát – írja a New York Post.

Az Észak-Karolinai Egyetem (UNC) hétfőn bejelentette, hogy azonnali hatállyal fizetett kényszerszabadságra küldi Dwayne Dixont, az Ázsiai és Közel-Keleti Tanulmányok tanszék professzorát – számolt be a Fox News.