Kövess minket -on és -en!

London Stamford Hill nevű városrészében zsidók jelenlétére figyelmeztető „forgalmi jelzőtáblát” szereltek föl az egyik lámpaoszlopra.

A dolog pikantériája, hogy ebben a londoni negyedben több mint 20 ezer zsidó lakik. A „jelzőtábla” piros háromszögében egy fekete színű sziluett látható ortodox zsidó öltözékben, a fején kalappal, kétoldalt pajesszal. A tábla kihelyezéséről a negyedben működő Shomrim (Őrzők) nevű önvédelmi zsidó gárda tett feljelentést a rendőrségen – írja a Bá-Hádréj Hárédim című izraeli ortodox hírportál és a Jediot Áháronot.

A zsidók jelenlétére „figyelmeztető táblát” a néhány nappal ezelőtti purimi vígasság idején helyezték ki a főként zsidók lakta Stamford Hill negyed egyik zsinagógájának közelében. „A tábla komoly félelmet és aggodalmat váltott ki a környék zsidó lakóinak körében”, nyilatkozta a BBC-nek a Shomrim nevű zsidó önvédelmi gárda egyik parancsnoka. A tábla felfedezése után több politikus is elhatárolódott annak üzenetétől, és elítélte a tettest. Diane Abbott, az ellenzéki Munkáspárt (The Labour) parlamenti képviselője például egyenesen gyomorforgatónak és elfogadhatatlan cselekedetnek nevezte a tábla kitételét.

A Shomrim zsidó önvédelmi gárda rendőrségi feljelentése után már este önként jelentkezett egy Franck Alle nevű francia fotóművész, aki beismerte, hogy ő helyezte ki a „figyelmeztető” táblát. A művész elmondása szerint egyáltalán nem antiszemita megfontolásból követte el tettét, hanem művészi figyelemfelkeltésnek szánta, amit azzal is indokolt, hogy London más helyein is elhelyezett különféle társadalmi csoportok jelenlétét hirdető táblákat. Mindenesetre a francia fotóművész a BBC-nek elmondta: mélységesen megbánta a cselekedetét, és bocsánatot kért a zsidó hitközségtől.

Kövess minket -on és -en!

"A védők létszámát az ostromot vezető Malinovszkij marsall jelentősen túlbecsülte, mivel nem sikerült az eredetileg tervezett 2-3 hét alatt elfoglalni a várost, Sztálin felé igazolásképpen a "hiányzó" hadifogoly-létszámot civilekkel, egyenruhás postásokkal, kalauzokkal, vasutasokkal, de sokszor nőkkel és gyerekekkel is pótolták (Malenkij robot), akiket elit kommandósként mutogattak. Több tízezren lettek úgy évekre hadifoglyok, hogy egy hadseregnek sem voltak tagjai..."

Riadó! Náciveszély! Égen-földön, éjjel-nappal, mindenhol és mindenkor. A nácik a nyugati liberális-parlamentáris kleptokráciák és a kelet-európai illiberális-autokrata kleptokráciák spájzaiban vannak.

Az Egyesült Államok példáját követve az Antifa mozgalom terrorszervezetté minősítését kezdeményezte a magyar kormány az Európai Unióban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.

A nemzetiszocialista Németország a második világháború során több olyan fegyvertervet is kidolgozott, amik messze meghaladták a kor technológiai szintjét.

Maja Trux, az antifa támadások egyik vádlottja kedden sem hazudtolta meg magát: ahogy annak idején az utcán emberekre támadt, most a börtön falai között is szembeszállt mindenkivel, aki szabályt akar érvényesíteni.

Valószínűleg nem számított arra, hogy éppen Izraelben ébred fel egy kórházban az az ENSZ-munkatárs, akinek testét nézetei szerinti nemzetiszocialista tetoválások borítják.

Hans Baur altábornagy évtizedeken át komolyan kötődött Adolf Hitlerhez. Ő volt a magánpilótája, de a vezérkar több más, magas rangú tisztjét is rendszeresen szállította.

Spanyol falangisták tartották gyűlésüket október 12-én Vitoria-Gasteiz városában, amikor antifasiszták támadtak rájuk. A Falange Española de las JONS által szervezett Spanyolság Napja (Día de la Hispanidad) rendezvényt a baszk rendőrség biztosította, azonban a megjelent baszk antifasiszta ellentüntetők könnyen áttörtek a csekély rendőri erőkön.

Svédországban pozitív jelenség terjed: szélsőjobboldali, hazafias csoportok már 10 éves fiúkat is toboroznak a soraikba – gyakran testépítő klubok és harci edzések égisze alatt.

Miután a britek megválasztották Keir Starmert, a hatóságok gyorsabban bebörtönzik a „rasszista anyukákat”, mint az erőszakos bűnözőket.

Amerika gazdasága rossz bőrben van, és ezt nemcsak én mondom, hanem az amerikai média szalagcímei is erről árulkodnak.

Keresztes-Fischer Ferenc, magyar királyi belügyminiszter a Magyar Nemzeti Szocialista Párt - Hungarista Mozgalmat 1939. február 24-én feloszlatta, a Mozgalom, illetőleg a párt helyiségeit a rendőrséggel megszállatta.

JFK meggyilkolása közvetlen hatással volt az amerikai cionista lobbira, az USA közel-keleti politikájára és Izrael militarizálódására egyaránt.

Az 1945 januári fogságba esésem után, többedmagammal a Volga közelében, Talicinban kötöttünk ki. A lágerben már sok száz magyar hadifogoly tartózkodott.

Elrendelte Javier Milei argentin elnök, hogy hozzák nyilvánosságra a második világháború után Argentínában menedékre lelt nemzetiszocialistákkal kapcsolatos összes hivatalos titkosított dokumentumot.